Fifi

Fifi 

Egy igaz, hű barát vagy nekem.

Mindenki, aki csak ismer szeret téged.

Azok a pillanatok, melyeket adtál, szívünkben őrizzük tovább.

Te vagy az én kis hercegnőm!!!

Ezt tudhatod rég.

Soha senkit nem hívtam így.

Sok szeretetet adtál s kaptál.

Emlékeinkben őrizünk tovább.

Mindig velem leszel s én veled.

Soha egy pillanatra sem hagylak el.

Bármerre is járok te ott leszel velem.

Hűen őrizlek szívemben.

S ha egyszer találkozunk végtelen játszunk az angyalokkal.

Várj rám addig türelmesen.

Mert egy nap hidd el újra együtt leszünk.

Az én kis hercegnőm!!!

Szeretlek.

Mindig.

Örökre.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 6.

Kedd

Angyal

Angyal

Egy angyal jött le érted,

kinyújtotta feléd kezét.

Elfogadtad.

Vele mentél,

hogy te magad is angyal lehess.

Egy angyal, aki védelmez.

Egy angyal, aki szeret.

De hiába lettél angyal mások siratnak.

Hisz elvesztették azt,

aki a mindenüket jelentetted.

Egy kis életet,

mely ugyan rövid ideig élhetett,

de ugyanennyi boldogságot nyújtott.

Christin Dor

2011. szeptember 6.

Kedd

Éjszaka királynője

Éjszaka királynője

Hülye picsa vagy ez nem vitás.

Minden marhaságban benne vagy.

Haverokkal bárokba jársz.

Táncolsz akkor is, ha nem szól zene.

Őrült stílus mi rád ragadt s másokra is átragad.

Utálod a piócákat.

Szereted a piákat.

Nem veted meg a pénzt, a jó bulikat.

Te vagy az éjszaka királynője.

S ezt a címet csak kevesen érhetik el.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 6.

Kedd

Fricska

Fricska 

A tükör előtt illegeted magad.

Egy kis make up.

Hajkorona igazítás.

Divatos cuccok jelennek meg rajtad.

Kicsit tüzes.

Kicsit sexy.

De soha sem uncsi.

Díva vagy.

Nem érdekelnek a fénytelen arcok.

S néha még többet is mutatsz magadból.

A fiúk egymás után megbámulnak.

Némelyiket fel is szeded magadnak.

S ha eldobnak úgy érzed kihasználtak.

Hibáztatod őket s féltékeny vagy, ha mást választanak helyetted.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 6.

Kedd

Letűnt életek

 Letűnt életek

Nyári izgalom.

Egy kis ecstasy.

Barátok, nagy haveri társulat.

Egyenesen a tengerpartra!

Étel-ital egyre csak fogy.

Énekelnek a délutáni napsütésben.

Táncolnak a forró, üde homokban.

Megmártóznak a hűsítő tengervízben.

Egy sikítás töri meg az önfeledt örömet.

A tenger vizét vér lepi el.

A jó mókának vége.

Mindenki menekül.

De van, aki segíteni akar.

A következő pillanatban őt is elragadják, s a tenger lassan elcsendesül.

A Paradicsomban nem is olyan rossz.

Étel-ital bőséges adomány.

Állatokkal együtt régi barátok.

Békesség.

Szeretet.

Mintha Ádám és Éva lennétek.

Meztelen.

Egyenlően.

Éled az életed.

De elköveted a hibát.

S kitaszított leszel.

Szomorúság.

Fájdalom.

Keserűség.

Amit eddig nem ismertél most megteheted.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 6.

Kedd

Végzetes szerelem

Végzetes szerelem 

Az oltár előtt állsz, hófehér menyasszonyi ruhában.

A pap a közelben várakozik.

A vendégek csendben üldögélnek a padsorokban.

A vőlegény késik, de te kitartóan vársz rá, s arra hogy összekössétek életeteket.

Telnek az órák s ő nem jön.

A vendégek sorra elmennek.

A pap sem marad tovább.

Te vagy egyedül a templomban.

Könnyes szemekkel nézel fel Jézus szobrára.

Nem érted miért történt ez veled, hisz mindketten boldogok voltatok.

Nem messze egy baleset történt.

A vőlegény is ott volt, életéért küzdöttek.

Nem akart távozni anélkül, hogy még utoljára láthatna téged.

Szelleme így megjelent melletted.

Te már vártad őt, hisz megérezted.

Egy törött üvegdarabbal felhasítottad ereid, s végül lelked távozott testedből.

Ha nem is az életben, de a túlvilágon örökre együtt lehettek.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 6.

Kedd

Véres búcsú

Véres búcsú 

Vér tapad kezedhez, amiért megmentetted szerelmed.

Megöltél egy embert, hogy őt felszabadítsd.

Menekülnöd kell, különben kivégeznek.

Menekülnél, de nélküle nem akarsz elmenni.

Ő pedig nem akar veled tartani.

Szíve ugyanis nem szeret eléggé ahhoz, hogy örök bújdosásra ítélje magát.

Így döntöttél a maradásnál s ez az életedbe került.

Hajnalok hajnalán fogtad magad elmentél.

Minden búcsú nélkül csak tovább álltál.

Senki sem tudta hová.

Elmentél, mert szerelmed sem maradhatott.

Az élet nem volt hozzá könyörületes.

Egy esős hajnalon, az út mentén találtak rád.

Kirabolva, megölve, véresen feküdtél az eső áztatta földön.

Lelked távozott, de folyton ott kísért s elragadja azokat, akik arra járnak.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 6.

Kedd

Avon eBrochure

Avon eBrochure

Gyűlölt szerelem

Gyűlölt szerelem

Élt egy lord, akinek szíve kegyetlen volt s sivár.

Egy szép napon meglátta a leggyönyörűbb lányt.

Szerelmet ébresztettek egymásban.

De a lord féltékeny volt mindenkire,

aki a lányt megközelítette.

Egy nap nem bírta tovább s befalazta a vár tornyába.

Mire feleszmélt tettének súlyosságára a lány már halott volt.

Hogy bűnére büntetést adjon végzett magával,

hogy újra s újra bocsánatot kérjen.

De ahelyett,

hogy lelke átkelt volna a túlvilágba,

a vártoronyban kísért örökre ott ragadva.

Gyűlölni szeretnélek, de helyette gyűlölve szeretlek.

Szívem tépted helyéről, darabokra törted álmaim.

Hiába a sok bocsánat, hidegen hagy a próbálkozásod.

Mégis legszívesebben a karjaidba omolnék, mint egykor.

De a hányinger kerülget, ha hozzád kellene még egyszer érnem.

Inkább szenvedek tovább, egyszer úgy is elmúlik.

Te meg azt tehetsz, amit akarsz.

Nem akadályoz meg senki.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 6.

Kedd

Balett-táncos

Balett-táncos 

Egy gyönyörű balett-táncos áll középett,

virágos mező egyetlen szívében.

Karjai a magasban,

lábai táncra perdülnek.

Teste lassan eggyé válik a természet dalával.

Mindenki őt csodálja s nem értik arca miért szomorú.

Szeme üresen fénylik.

Szája mosolytalan.

Mint egy báb a szél mozgatja csupán.

Hiába gyűlnek köré az ifjak,

csak egy valakinek adja táncát.

Szíve egyetlen hercegének,

aki elment szerelmét magával víve.

Mindenki tudja mily szép párt alkottak,

de szerelmük bimbózó rózsa maradt.

S amikor befejezte táncát maga is elhagyta e gyönyörű világot.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 6.

Kedd

Szomorú búcsúzás

Szomorú búcsúzás

Szomorú a szív, nem találja párját.

Szomorú a lélek, nem találja társát.

Szomorú a tudat, hisz tudja soha többé nem találja.

Szomorú a szem, amiért könnyeket hullat.

Szomorú minden, ami eggyé tett titeket.

Felnéztem a felhőkkel borított égre.

Az egyik felhőn kirajzolódott vonásod.

Felismertelek benne.

Könnyes mosollyal néztelek, míg el nem tűntél.

Búcsúzás volt ez, azért jöttél.

Nehezen, de elengedlek.

Nem tarthatlak vissza.

De ne kérd tőlem, hogy felejtsek,

mert az életem része voltál s az is maradsz.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 6.

Kedd

Elmentél, hogy kövesselek

Elmentél, hogy kövesselek

Megfogadtuk egymásnak, hogy örökre együtt leszünk.

Egymás mellett éljük le életünk.

Családot terveztünk.

Boldogságot.

De a sors közbeszólt s minden megváltozott.

Fekete szalaggal átkötött urna.

Por s hamu.

Ennyi maradt a szerelmünkből.

Míg lelked odaát vár rám, addig én emlékeiddel élek tovább.

Sietve távoztál, nem is mondtad hová.

Csak nyitva hagytad az ajtót,

s bennem reményt hagytál,

hogy egy nap talán visszajössz hozzám.

Múló napok árnyékában felfedezlek téged,

de érinteni nem tudlak,

örökre elvesztettelek.

Azon az ajtón én is átléptem s bezártam,

lezárva egy szakaszt az életemben.

Most a fehérségben kereslek téged,

ahová te is mentél miután elhagytad földi léted.

Kereslek s ha megtalállak egy új ajtó nyílik meg nekünk,

ahová mi ketten együtt végleg beléphetünk.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 6. Kedd

Szürke köd

Szürke köd 

Belül mardos a fájdalom.

A csontig hatoló.

Nehéz lélegezni.

A szívem összeszorul.

Hideg van.

Fázom.

Nem érzem a testem.

Hol vagyok?

Körülöttem szürke köd.

Kétségbeesetten keresem a kiutat.

Egyre sűrűbb.

Egyre fázom.

Hol vagyok?

Egyedül a néma éjszakában.

Egyedül a fájdalom magányában.

Sírni tudnék,

de könnyeim nem hullnak.

Mintha örök jégbe burkolóztak volna.

Egyedül vagyok.

Egy ismeretlen helyen.

Csak bolyongok a szürke ködben.

Ez lett a vége.

A fájdalom is enyhül.

Helyette üresség vegyül.

Kinyitom szemem.

Körülöttem szellemlények.

Mégsem vesznek észre.

Arcuk hófehér.

Vonásaik lágyak.

Bőrük hideggé válik érintésemre.

Hol vagyok?

Nem felelnek.

Nem is kérdeznek.

Létem örökre elveszett.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 6.

Kedd

Talán...

Talán... 

Talán egyszer újra találkozunk,

s akkor talán összekötjük életünk.

Talán egyszer még boldogok lehetünk.

Vágyom erre a pillanatra.

A régi érzésre.

Egy régi, de új szerelemre.

Talán egyszer újra egymáséi lehetünk.

Talán egyszer újra szerelmesek lehetünk.

Talán még van remény,

hogy egyszer ez beteljesüljön.

S akkor talán örökre együtt lehetünk.

Régi emlék felidézve.

Régi érzés felülemelkedve.

Tisztán látom arcodat.

Tisztán érezlek.

Meghitten beszélgetünk egymás mellett üldögélve.

Mosolygunk a régi időkre.

Szerelem ugyan ebből már nem lesz,

de egy új barátság kezdete még igen.

Hogyha egyszer találkozunk,

lopva pillantunk egymásra.

Szavak nélküli beszélgetésbe kezdünk,

mintha megnémultunk volna.

Nem érintjük meg egymást,

de érezzük a másikat.

Lehet, hogy lesz esélyünk felépíteni a régi romokat.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 5.

Hétfő

Álom és a valóság talaja

Álom és a valóság talaja 

Nehéz feledni.

Talán, mert nem is akarok.

Egy örök harc magammal.

Egy makacs szív,

mely az emlékek habjain él s azokat szeretné valóssággá formálni.

Egy tehetetlen ész,

mely hiába próbál nem tudja átformálni.

Csak néha-néha billenti helyre.

A szív még így is kitart.

S én már nem mindig tudom,

hogy az álom vagy a valóság talaján élek.

Egy gyönyörű, hófehérbe öltözött nő álldogál a szirten.

Kitárja ég felé karjait s várakozik.

A szél meglebbenti ruháját, mintha jelezné: itt az idő!

Ekkor rebben meg a ruha szalagjai, körülfonják a testet, majd ismét elengedik.

Hófehér pillangószárnyon megtörik a napfény.

Néhány szárnycsapás s a nő elrepül a messzeségbe.

A szirt alatt egy a vizen fodrozódó ruhafoszlányt találnak.

Bárki is volt a tenger némán magával sodorta.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 3.

Szombat

Elmúlt szerelem

Elmúlt szerelem 

Tévedés volt azt képzelni,

hogy mást szeret a társad.

Hogy hűtlen hozzád.

Ha tudnád mennyire szeretett,

sosem gondoltál volna rosszra.

Késő.

Árván maradtál.

Ő elment,

de még utoljára azt mondta:

szeret s nem hibáztat,

de fáj neki,

hogy másnak hittél helyette.

Ő elment s a te szíved magányosan lüktet.

Visszasírod őt,

de már nem lehet.

Amikor feléjük tekintettél,

szomorúság öntött el,

de kitartottál s nem mutattad bánatod.

Elgondoltad milyen lenne,

ha te lehetnél mellette s ő átölelne szerelmesen.

De ez az idilli kép már csak az övék.

Ők ölelik át egymást.

Ők mondják a másiknak:

Szeretlek!

Ők azok,

akik egymásnak lettek teremtve.



Christin Dor

Szombathely,
2011. szeptember 3.
Szombat 

Várj rám...

Várj rám...

Bármerre nézek te vagy előttem.

De csak emlékkép, ami tárul elém.

Halvány.

Eltűnő.

Érinthetetlen.

S néha olyan érzéssel,

mintha soha nem lettél volna velem.

Bárhol is jársz most,

remélem boldogan élsz.

Egy gyönyörű világban,

ahol társakra lelsz.

Egy életben,

mely tiszta,

nyugodt s százszorta szebb.

Hiányod nem szokom meg.

Ahhoz még túl friss a seb.

Várj rám addig is sok-sok szeretettel.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 3.

Szombat

Fifi

Fifi 

Éjszakánként könnyek hullnak szememből,

elmosódva előttem minden.

Emlékek közt járva lelkem egyre nehezebb.

A szívem is fáj.

Elvesztettem az egyetlen kincsem,

aki szivárvány volt életemben.

Miértekre keresem a választ,

pedig tudom,

hogy nem találok.

Elveszettnek érzem magam.

Nincs mellettem a barátom.

Azt remélem,

hogy odafenn az Örök Vadászmezőn vígan éli kis életét.

Örömben lubickolva kergetőzik.

Hempereg a friss fűben.

S néha-néha gondol rám,

s letekint hozzám.

Ha pedig újjászületne s találkozna velem,

harapjon meg úgy,

hogy meglátszódjon annak nyoma.

Mikor pedig rám tekint tudjam,

hogy ő az.

S én boldog leszek,

amiért kapott egy második életet.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 1.

Csütörtök  

Örök Múzsa

Örök Múzsa 

Talán sokan nem értik e sorokat.

A lelkivilágom enyhén kusza.

Próbálom a rímeket összeszedni.

Próbálok ismét verseket írni.

Az érzéseimre kell, hogy támaszkodjak.

A Múzsám örökre elment.

Későn jöttem rá ki is volt az valójában.

De köszönöm neki, hogy megmutatta eme világot.

Köszönöm mindazt, amit adhatott s azt, hogy velem volt.

Egy életen át hálás leszek neki.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 1.

Csütörtök

Ha újra velem lennél...

Ha újra velem lennél... 

Ha behunyom szemem látni véllek.

Nem mentél el.

De amint kinyitom szemem sehol se vagy.

Elmentél, csak én maradtam.

Megannyi emlékem van rólad.

De kívánságom csak egy.

Légy megint velem!

Minden egyes sarok, apró hely rád emlékeztet.

Minden mozdulatod, szösszenésed tele volt élettel.

S most bármerre nézek ezek már nincsenek.

Eltűntek veled együtt.

Eltűntek veled.

Bármit is kérek, sosem teljesül.

Még a lehetetlen sem.

Pedig nem sokat kérek.

Térj vissza hozzám, te nem mehettél el!

Sok mindent terveztem veled.

S mindez felborult mikor elmentél.

Te voltál az egyetlen mentsváram ebben a világban.

S mindez szertefoszlott, mert már nem vagy velem.

Mindent megadnék azért, hogy újra velem légy!

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 1.

Csütörtök

Hiányzol

Hiányzol 

Féltve őriztelek.

Mégis elmentél.

Magamra hagytál.

Egyedül.

A napjaim is szürkék.

Nem hibáztatlak.

Nem tehetsz róla.

Szeretted az életet.

Szerettél mindent,

ami benne van.

Talán még engem is.

Nem várom,

hogy bocsáss meg.

De várj rám addig,

amíg oda nem érek.

Mert én várok rád minden nap azt remélve,

hogy visszatérsz hozzám,

s ugyanúgy leszünk,

mint rég.

Csak te és én.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 1.

Csütörtök

Szeptember első reggele

Szeptember első reggele 

Reggel van.

A Nap halványan érinti a fákat.

A szél se mozdul.

Csendesen megpihen.

Minden csendes.

Szeptember van.

Az első nap.

Olyan, mint a többi.

Nincs különlegessége.

Mégis azt hirdeti,

hogy hamarosan ősz lesz.

Pedig még zöldben ragyognak a fák is.

Az ég tiszta.

A madarak vígan repkednek.

Felébredt a város is.

Nincs didergés.

A nyár még jelen van.

Még nem akar elköszönni.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 1.

Csütörtök

Emlékek

Emlékek 

Érdemes emlékek közt élni?

Sosem érintheted már meg.

Halványan látszódnak csupán.

Néha szomorúvá tesz.

Néha vidámabbá.

De érzed, hogy üresség van benned.

Mindig mikor csak egy emlék él már benned,

az igazi helye üressé válik.

Folyton azt kérdezed: - Miért?

Válasz sosem jön.

Sok mindennel tudják magyarázni,

de az igazságot ők sem tudják felfedezni.

Ahelyett, hogy emlékeznél azt szeretnéd,

ha megérinthetnéd.

Ha veled lehetne még ebben a pillanatban is.

Hogy bárki más elvenné tőled.

Ott lenne veled.

Így nem félnél,

hogy egy nap mégis elfelejted.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 1.

Csütörtök

Örökké

Örökké 

  

Volt idő, amikor azt gondoltam örökké tart minden.

Mint a mesékben.

De be kellett látnom, hogy ez nem így van.

Mégis az ember szeretné azt hinni,

hogy az örökké nem csak egy szó,

amit kimondunk,

hanem amit át is élünk.

Én is ezt szeretném hinni.

Valahol talán tényleg létezik,

de addig nem teljesedik ki,

amíg azt nem látja megérdemeljük.

S akkor mi lesz,

ha eljön az örökké?

Mi fog akkor történni?

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 1.

Csütörtök

Múzsa

Múzsa

Nehezen találom a szavakat,

mióta a Múzsám eltávozott.

Ő volt az egyetlen,

aki felszínre hozta igaz énemet.

Egy ént, melyet régen elnyomva őriztem.

Egy ént, mely boldogabbá tette egész létemet.

A Múzsám elhagyott,

de bennem él minden emléke.

Érte írom soraim,

hogy továbbra is emlékezzek.

De az emlékek nehezek.

Fájók, mert már nincs velem.

Ő volt a mindenem.

Mégis elment.

De bármerre is járjon,

én egyszer megtalálom.

Mert tudom, hogy mi ketten újra találkozunk.

Mert ő valahol vár rám,

és én arra várok,

hogy eljussak hozzá.

Nem most.

Nem ma.

Valamikor egyszer biztosan.

De hogy mikor?

Azt majd eldönti a sors.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 1.

Csütörtök

Időtlen Idő

Időtlen Idő

Múlnak a napok.

Telnek a hetek.

Peregnek a percek.

Az idő sosem áll meg.

Még egy pillanatra sem.

Bármennyire is szeretnéd az idő megállíthatatlan.

Mikor kezdődött el?

S mikor lesz vége?

Senki nem tudja.

Az egyetlen dolog, ami rejtély marad.

S ha egyszer feltalálják az időgépet?

Vajon az idő megengedné, hogy repüljünk benne?

Visszatérni a múltba, hogy helyre hozzunk dolgokat.

Elmenni a jövőbe, hogy felkészüljünk arra, ami vár minket.

Mindennek eljön az ideje.

Bárhová is megyünk az idő elkísér.

S mindig tart meglepetést.

Mert az idő végtelen, s benne élünk mi emberek.



Christin Dor

Szombathely,
2011. szeptember 1.
Csütörtök