Álom és a valóság talaja
Nehéz feledni.
Talán, mert nem is akarok.
Egy örök harc magammal.
Egy makacs szív,
mely az emlékek habjain él s azokat szeretné valóssággá formálni.
Egy tehetetlen ész,
mely hiába próbál nem tudja átformálni.
Csak néha-néha billenti helyre.
A szív még így is kitart.
S én már nem mindig tudom,
hogy az álom vagy a valóság talaján élek.
Egy gyönyörű, hófehérbe öltözött nő álldogál a szirten.
Kitárja ég felé karjait s várakozik.
A szél meglebbenti ruháját, mintha jelezné: itt az idő!
Ekkor rebben meg a ruha szalagjai, körülfonják a testet, majd ismét elengedik.
Hófehér pillangószárnyon megtörik a napfény.
Néhány szárnycsapás s a nő elrepül a messzeségbe.
A szirt alatt egy a vizen fodrozódó ruhafoszlányt találnak.
Bárki is volt a tenger némán magával sodorta.
Christin Dor
Szombathely,
2011. szeptember 3.
Szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése