2017. augusztus 22., kedd

Élhetnénk boldogan

Élhetnénk boldogan, ahogy az meg van írva.
Élhetnénk szabadon, mint a madarak.
Élhetnénk egymás mellett, ahogy azt mindig is akartuk.
Élhetnénk igazán, szerelmesen, amire mindig is vágytunk.
Csak engedd, hogy megtörténjen.

2017.08.22., kedd

2017. augusztus 21., hétfő

Éltem egy világban

Éltem egy világban, amit magamnak elképzeltem.
Arra törekedtem, hogy felépítsem magamnak e világot.
De egyik tégla után tört a másik.
Egyik törés keletkezett a másik után.
Sosem épült fel.
Álom maradt csupán.
Egy törött álom.
Mi sosem valósult meg.
A törés a lelkemet is elérte.
Már nem hiszek benne.
Csak a törött darabok vannak szétszórva körülöttem.
Mind álom maradt csupán.

2017.08.21., hétfő

Álomba ringatva

Álomba ringatva éltem az életem.
Ha körülnézek, csak a semmi vesz körül.
Belül nem érzek mást, csak csalódottságot.
Mást akartam.
Máshogy szerettem volna.
Szerettem volna szeretni.
Szerettem volna élni.
Szerettem volna megélni dolgokat.
Szerettem volna elérni valamit.
Szerettem volna, ha szeretnek.
Álomba ringatva éltem az életem.
Dédelgettem egy álmot, ami rányomta a bélyegét az életemre.
Más akartam lenni.
El akartam érni valamit.
Az út egyre csak távolodik.
Vagy én távolodtam el az úttól.
Nincs kapaszkodó.
Nincs visszaút.
Csak a semmi, ami körülvesz.

2017.08.21., hétfő

Sírni tudnék

Sírni tudnék, de nem tudok.
Könnyeim elapadtak rég.
Már nincs bennem félelem, düh, keserűség.
Csak a mély és őszinte magány.
Sírni tudnék, létem nincstelen.
Könnyeim felszáradtak rég.
Már nincs bennem semmi érzelem.
Egyedül vagyok.
Sírni tudnék, de már nincs miért.
Hisz minden elmúlt körülöttem.
Az utam a végéhez közeleg.
Csak fény helyett sötétség borít be.

2017.08.21., hétfő

Kis reménysugár

Kis reménysugár, mi bearanyozná létem.
Kis reménysugár, mi továbbéltetne.
Kis reménysugár, mi távol visz innen.
Kis reménysugár, mi megment engem.
Kis reménysugár, hol vagy már?
Merre jársz?
Mikor jössz el értem?
Kis reménysugár, szükségem van rád.
Kis reménysugár, nem tudom többé merre tartsak.
Kis reménysugár, mutasd meg nekem az utam.
Kis reménysugár, ne hagyj egyedül.

2017.08.21., hétfő

Kihunyt a régi fény

Kihunyt a régi fény.
Nem látom már.
Elveszett belőle minden, ami azelőtt éltette.
Hol van már az a boldog arckifejezés?
Hol van már azaz önfeledt életérzés?
Kihunyt a régi fény.
Eltűnt.
Sehol sem látni már.
Amíg élt, csak céltalanul.
Amíg érzett, tudta, hogy élt.
Feledésbe merült mindörökre.

2017.08.21., hétfő

2017. augusztus 10., csütörtök

Keresem a szavakat

Keresem a szavakat.
A szív szavait.
A lélek szavait.
Ami mind hozzád vezet.
Ami mind rólad szól.
Ami mind neked szól.
Ami összetart minket.
Ami boldoggá tesz minket.
Ami kifejezi az irántad érzett szerelmet,
szenvedélyt,
vágyat,
félelmet,
szomorúságot,
kedvességet,
örömöt,
bánatot.

2017.08.08., kedd

Nem tudom, mikor kezdődött

Nem tudom, mikor kezdődött.
Nem tudom, mikor láttalak meg először.
Nem tudom, mikor kezdtem hozzád vonzódni.
Nem tudom, mikor kezdett a szívem érted dobogni.
De azt tudom, hogy soha nem feledlek.
Sosem foglak elhagyni.
Sosem fogok mást szeretni.

2017.08.08., kedd

Táncolj velem

Táncolj velem a holdfényes éjszakában.
Szólj hozzám szívvel s lélekkel.
Engedd, hogy érezzelek.
Engedd, hogy megérintselek.
Engedd, hogy örökké veled legyek.

Táncolj velem életem végéig.
Ölelj szorosan s ne engedj el soha.
Ne engedd el a szívem.
Ne engedd el a kezem.
Ne engedd el a szerelmünket.

Táncolj velem s én veled táncolok.
Táncolj velem, mert sosem hagylak el.
Táncolj velem s a szívem minden dobbanása a tied lesz.
Táncolj velem holdfényben.
Táncolj velem napsütésben.
Táncolj velem esőben.
Táncolj velem szivárványban.
Táncolj velem hóesésben.
Táncolj velem, amíg élek.

2017.08.08., kedd

Keserűség önti el szívem

Keserűség önti el szívem,
mert oly elérhetetlen vagy,
mint az égig nyúló hegy.
Elérhetetlen vagy számomra,
mégis reménykedem,
hogy egy nap talán mégis észreveszel.
Reménykedő szívvel nézek a távolba,
s várom a pillanatot,
hogy megérkezz hozzám.
Hozzám,
aki a szívét is adná,
hogy velem legyél.
Hozzám,
aki a szívét csak neked adná.

2017.08.08., kedd

Odamennék, ahol te vagy

Odamennék, ahol te vagy.
Zöldellő rétre.
Havas hegygerincre.
Kopár fennsíkra.
Kanyargós utakra.
Vad vizekre.
Kietlen terepre.
Láthatatlan messzeségbe.
Odamennék, ahol te vagy.
Ott élnék veled, ahová a szíved visz.
Ott lenne otthonom, ahol neked is.

2017.07.16., vasárnap

Éjjelem s nappalom

Éjjelem s nappalom csak a tied.
Minden örömöm s bánatom csak a tied.
A szerelem, mit érzek csak irántad érzem.
Éjjelem s nappalom nem múlik el nélküled.
Minden érintés s csók örökké élni fog bennem.
A szerelem, mit irántad érzek csak téged éltet.

2017.07.16., vasárnap

Az éjszakában keresem az utam

Az éjszakában keresem az utam.
Egy idegen út, mely megnyílik előttem.
Az ismerőstől távol.
Az ismeretlenhez közel.
Az út végén te állsz s vársz... rám.
Feléd tartok.
Kinyújtod felém kezed.
Érintésed egyszerre éget s megfagyaszt.
Ahogy átölel a sötétség minket,
úgy köt össze egy láthatatlan sorsháló.
Még ha el is válna utunk,
mindig tudni fogjuk merre jár a másik.
A sötétség leple alatt pedig mindig találkozni fogunk.

2017.07.16., vasárnap

Mily különös érzés

Mily különös érzés.
Nem vagy a közelemben,
mégis érzem közelséged.
Nem vagy a közelemben,
mégis örülnék,
ha viszontlátnálak.
Nem vagy a közelemben,
mégis hiányzol nekem.
Nem vagy a közelemben,
de szívem mélyén ott lennék veled.

2017.07.16., vasárnap

Volt idő

Volt idő, mikor szerettelek.
Volt idő, mikor gyűlöltelek.
Volt idő, mikor hiányoztál.
Volt idő, mikor nem gondoltam rád.
Volt idő, mikor melletted akartam lenni.
Volt idő, mikor látni sem akartalak.
Volt idő, mikor harcoltam volna érted.
Volt idő, mikor végleg lemondtam rólad.
Az érzéseim mindig változtak,
később viszont végleg megállapodtak.
Az érzéseim megváltoztak,
már nem olyan, mint korábban.
Velük együtt én magam is változtam.
Volt idő, mikor szerettelek.
Volt idő, mikor hiányoztál.
S van az idő, amikor már csak emlék vagy csupán.

2017.07.16., vasárnap

Minden kimondott szó

Minden kimondott szó,
mi elhagyja ajkad,
megérinti szívem.
Szívem dallamaként szárnyra kél,
s meg sem áll,
míg el nem ér téged.
Elérve téged tudni fogod,
mit érzek irántad.
Az irántad táplált érzések sosem fognak megszűnni,
mert te élteted őket.
S én téged.

2017.07.09., vasárnap