2012. május 31., csütörtök

Lesznai Anna versei

Falusi harang

Kéklő úton nyárvérű fű virít
Kökény habja kacag.
A tiszta légben eljövendő
Cseresznyék cseppje cseng.
Ring az áprili csend.
Harang nem ring, összetörték...
Néma máma, néma holnap,
Néma meddig, néma meddig?
Csend.

Kis soványka harang hangja.
Szűz, susogó selymes lepkék
Szólnának úgy, ha szólnának
Néma hímes lepke szárnyak
Dalt zizegő hímmel lepnék
El az égnek néma leplét
Csendülne a csend.

Kiskoromban, est'koromban
Hajnalt, terhes déli hőben,
Őszi, őszi friss időben
Mindig szólott reggel, este
Reggel, délben, este-este,
Néma máma, máma néma
Csend.

Kék útú, nyárvérű, kökénnyel habzó falu felett
- Kicsike békepihe, kit a harc közöttünk feledt -
Néma máma, máma néma,
Csend.

Régen kékben, lenge légben
Csendülve szökkent az égben,
Mennyei mag elvetőben
Isten felé sietőben
Reggel, este, reggel, este,
Reggel, este, déli hőben...
Csend.

Mielőtt belehullott a csendbe
Hamar hadarva sikoltott:
"Örvendjünk, örvendjünk, örvendjünk az Úrnak...
Övé a csend."

***

Altató nóta

Künn március vad évszakán
tavasz sajkál az éj taván,
riadó felleg-karaván
üget a zúgó éjszakán.
Sírnak a felszakadt rügyek,
kedves, ne vess rájuk ügyet!
Te kedvesem, jer én babám
pihenj meg csókom vánkosán.

Bennem őszi derű dereng,
betelt mennybolt békén mereng,
dajkadalok danája leng,
anyai csók csengője cseng.
Itt fekszem búfeledten,
múltak csendje felettem.

Tavaszok viharában
tékozoltam az ágam,
leráztam a virágom,
lombom a nyárba öltem,
meztelen várt gyümölcsöm
mézét szívedbe töltöm.

Mosolygó alma keblem
teneked melengettem,
szóló szőlő az ajkam
szádba szűrni akartam,
csengő barack a csókom
érleltem édes módon.

Díszem magamra öltöm
hogy rád hajolva költsem,
szüretemet ne vesd meg,
múlt fájdalmát kövesd meg,
pillantásom keresd meg.

Feledjük a tavaszt
véres bimbót fakaszt,
feledjük el magunkat
elkésett csillagunkat,
arányló földi ölbe
csitultan hullik már le
fellegek puha leple,
lágyan az őszi ágyban
pólyaruhával lep be.

***

Szerelmes ajándék

Meredek lépcső, ó foka rokkant,
Záporos nyáron, tükrödző fagyban
Megcsúszott rajta gyermeki lábad.
Nehezen nyílik nyikorgó ajtó,
Mogorván szidtak, mikor kisiklott
Nyirkos kilincse kicsiny kezedből.
Meztelen fényű a magos ablak.
Sötét tapéta, széles virágú,
Kúszik a falra, idegen ábrás,
Amelytől régen gyermeki fejjel
Szorongva féltél, nézni se merted.
Lesütött szemmel etted az ételt
Nagy ezüst villa tompa fogával
Titkon lyuggatva abroszod szélét,
- Senki se nézett, senki se szólott
Anyai feddő szapora szóval
Mikor feledted elbúsult szájjal
Kikanalazni a teli tányért.
Szigorú atyád rettegve hallod
Szavad nem érti, s nevető kedved
Megtöri komoly, kemény beszéddel.
Az öreg inast szólítja fennen,
Mikor az ki s be hordja a tálat.
Gömbölyű fejed búsan lehajtod
Eltelve némult csonka örömmel.
- Éjjel is féltél a hideg ágyban,
Recsegő zsalu szűk repedésén
Lested az első nyugtató napfényt:
"Jaj! talán egyszer Isten haragszik
S nem enged többé világos reggelt."
Ezalatt lombos lesznai kertben
Vígan topogott döcögő léptem.
Utamon bőven hullott a morzsa,
Puha kaláccsal kövér marokban
Széles mosollyal a kerek arcon
Figyeltem számos tarka madárnak
Víg lakomáját.
Telimerítem két tenyerem ma
Elmúlt örömök tiszta vizével,
Kezemet feléd osztozva nyújtom.
Tenéked úgysem adhatok mást -
Másé a testünk - s lelkünket holnap
Ki tudja, merre űzi az élet.
Azt adom néked, ami a legjobb
Mit te nem kaptál keserves útra
Útravalóul: gyermeki kedvem.

***

Szerelmes varázs

Mondják, sebek fennen sírnak:
Ám mi ketten
Réges-régen
Szembe nézünk
Egymást látjuk.

Mondják, utcák ágaskodnak:
Egymást látjuk
Szűz sötétben
Tudom, intesz,
Izzó érrel
Összeérünk.

Mondják, mi is elszakadjunk:
Összeérünk,
Kezed alatt
Szívem dobban.
Bizton búvó
Keblem felett
Sejtem szárnyad.

Mondom, tudd meg, mind hiába:
Szárnyad sejtem
Nyugtod rejtem
Feles feled,
Szemem horgát
Nem felejtem
El nem ejtem.

Mondjuk ketten: mind hiába:
El nem ejtjük
Szemünk horgát
Feles szívünk
Szárnyak hordják.

Összeérünk
Egy a vérünk
Szűz sötétben
Öröklétben
Egymást látjuk.