2018. július 23., hétfő

Belenéztem a szemedbe

Belenéztem a szemedbe,
s próbáltam nem zavarba jönni.
Mellettem haladtál el,
s próbáltam nem feléd nézni.
Tudtam, hogy ott vagy a közelben,
mégis úgy tettem,
mint aki nem is vesz észre.
Szerettem volna hallani a hangod,
de csak messziről csodáltalak.
Szerettem volna közelebb férkőzni,
de meghagytam a távolságot közöttünk.
Nem tudtad.
Nem láttad.
Nem érezted.
Csak egy lánynak képzeltél,
aki elment melletted,
aki félőn felpillantott rád,
aki tette a dolgát,
miközben mások téged figyeltek,
téged hallgattak.
Belenéztem a szemedbe,
s csak mosolyogtam magamban,
hisz tudtam,
hogy nincs semmi esélyem nálad,
s nem is lesz.
Csak egy lány vagyok,
aki csak elképzeli,
aki csak álmodozik,
aki csak reménykedik,
de aztán felrémlik előtte a valóság,
és végül csak mosolyogva teszi tovább a dolgát.
Hisz tudom,
hogy sosem történne meg.
Nem tekintenél rám úgy,
mint arra a nőre,
akit el tudnál magadnak képzelni.
Nem tekintenél rám úgy,
mint valakire,
aki több lehet az életedben.
Nem tekintenél rám úgy,
ahogy akkor abban a pillanatban én el tudtam képzelni.
És csak mosolygok magamon,
mert egy pillanatra jó érzéssel töltött el.

2018.07.23., hétfő

Még mindig érzed őt

Még mindig érzed őt.
Látod, ahogy elmegy melletted.
Elkészíti a reggelit.
Megfőzi a reggeli kávét.
Kitekint az erkélyen át a világra,
majd mosolyogva fordul feléd.
Még mindig érzed őt.
Érzed a közelségét.
Érzed, ahogy megérint.
Gyengéden megsimogat.
Nevetve hozzád ér,
miközben forrón megcsókol.
Még mindig érzed őt.
Hallod nevetését.
Kedves szavait.
Őszinte gondolatait.
Lelkének mély érzéseit,
melyek sokszor megérintettek téged.
Még mindig érzed őt.
Még mindig égeti bensőd.
Még mindig vágyakozol utána.
Még mindig úgy hiszed,
visszatérhet hozzád.

2018.07.23., hétfő