2010. november 30., kedd

Versírás zenére

VERSÍRÁS ZENÉRE


Beléd vetettem minden bizalmam,
mégis csalódtam.
Miért nem voltál képes jó lenni hozzám?
Miért hagytál szenvedni?
Bármit tettem te nem értékelted,
s én úgy éreztem nem érek már semmit sem.
Miért vagy ilyen?
Miért teszed ezt velem?
Hát nem érzed mennyire szeretlek?
Nem látod mennyire szenvedek?
Én még mindig téged akarlak,
de már magam sem tudom mi a helyes.



Zuhogó esőben állok s várok.
Várok egy pillanatot,
várom mi lesz velem.
Nem tudom merre kell mennem,
mit kellene tennem,
hogy téged megleljelek.
Zuhogó eső esőcseppjei hullanak arcomra,
elmosva könnyeim fájdalmát.
Várlak téged,
gyere vissza hozzám kérlek.
Nem tudok nélküled élni,
nem tudok hogyan élni.
Mondd mit kellene tennem?
Elfelejteni téged?
Továbblépni?
Vagy várni egy egész életen?



Folyamatosan te jársz a fejemben.
Gondolatok marják szívemet.
Hová mentél nélkülem?
Érted éltem kedves.
Miért nem hiszed el?
Amikor annyi szép pillanatot éltünk meg,
számolni sem merem.
Derűs napok mosolyai,
édes csókok forró ölelései.
Ezek voltunk mi.
Egy zuhanó madár hatalmas szárnyakkal,
mely a szabadságot hirdeti.
Egy színes pillangó,
mely apró, törékeny lepellel fedi be az eget,
s közben az életről álmodik.
Ezek voltunk mi.
Hol vagy már?
Gyere vissza hozzám kedves.



Mily gyűlölet ég szívedben: kegyetlen.
Mily érzések kavarognak benned: hitetlen.
Mit akarsz még tőlem?
Nem volt még elég?
Hagyj már békén!
Ne kínozz többé!
Mily szerelem égett bennünk,
mi kiégett egy pillanat alatt.
Mily szenvedés a mi életünk,
hogy már nem vagyunk együtt.
Elárultál!
Mondd, hogy tehetted?
Nem voltál őszinte!
Mondd, miért tetted?
Elég!!!
Hagyj végre.
Ne kínozz.
Nélküled is van élet.



Egy igaz szerelem szólt,
egy igaz szív mesélt.
Egy határtalan álom,
egy földöntúli erő.
Nézz a szemembe s mondd, hogy szeretsz.
Ez a szó, ez az érzés többet ér nekem, hidd el.
Fogd meg a kezem,
húzz magadhoz szorosan.
Csókolj, amíg a szád bírja,
amíg a levegő utolsó darabja is el nem tűnik.
Szeress, amíg tart az élet.
Szeress, amíg dobban szívünk.



Ölelj át szorosan.
Ne engedj ki kezeid közül.
Ne hagyd, hogy elragadjon a féltékenység.
Én a tied vagyok örökké.
Ölelj át szorosan.
Bízz bennem.
Higgy bennem.
S a tied leszek örökre.
Együtt éljünk minden pillanatban.
Együtt az örök boldogságban.
Nyújtsd felém kezed,
húzz magadhoz édes.
Egymás karjaiban megpihenni,
oly szép álom lenne.



Ölj meg, ezt kérem búcsúzóul, ha elhagysz engem.
Ölj meg, mert nélküled nem élek, ha elhagysz engem.
Ölj meg, mert nem szeretsz engem.
Ölj meg, mert túl gyáva vagyok az élethez.
Ölj meg, amíg csak lehet, mert bosszúm annál édesebb lesz.
Ölj meg, s lelkem örökre a tied lesz.



Szomorú virág virágzik csendesen.
Szomorú vagyok én is, mert elhagytál engem.
Szomorú az életem mióta nem vagy velem.
Szomorú az, hogy nem lehetek veled.
Elhagytál engem s a földi életet.
Nem maradt utánad semmi csak az emlékek.
Az a virág őrzi mindazt, amit még te ültettél.
Az volt szerelmünk záloga s életed utolsó legszebb napja.



Ülök a zongora előtt s várom,
hogy történjen valami.
Hallom a zongoraszót,
de a zongorán nem játszik senki.
Ülök a zongora előtt némán,
csendesen.
Magam előtt látom arcod kedves mosolyát.
Te játszottál mindig a jó öreg zongorán,
s most elcsendesült minden.
Szerelmünk erős volt,
de a halállal szemben mi sem harcolhatunk.
Hallom a zongoraszót s téged látlak magam előtt.
Mosolyogva nézel felém,
kinyújtod kezed s én veled megyek.



Minden pillanatom beragyogtad nekem,
nem is tudom miért érdemlem meg.
Minden pillanatban egyre jobban szeretlek,
de ezt elmondani lehetetlen.
Még én sem értem szívem szavát,
de percenként erősebben dobban meg bennem.
Szeretlek mindegy, hogy ki vagy.
Szeretlek úgy, ahogy vagy.
Szeretlek, mert a szívem érted dobog.
Szeretlek, s ezt kimondani oly jó.



Tik-tak, tik-tak, tik-tak, tik-tak.
Bimm-bamm, bimm-bamm, bimm-bamm, bimm-bamm.
Szívem minden szavával téged hív.
Egyre jobban s jobban.
Téged érez.
Téged lát.
Örömmel fogad.
Alig várja, hogy újra együtt legyünk,
annyira vágyódik utánad.
Téged érez.
Téged lát.
Örömmel fogad s zár be hosszú életre.



Barát.
Egy különös szó.
Egy különös ember.
Egy különös érzés.
Egy különös személy.
Barát, kiben megbízhatok,
kivel beszélhetek,
kit szeretek s hiányolok,
ha nincs velem.
Barát egy egész életre,
egy pillanatban,
egy kimondatlan érzésben.
Barát, kit elveszteni semmikép sem szabad.
Még akkor sem,
ha az élet úgy akarja.
Barát mindörökre.
Barát egy egész életre.
Barát, akit a sors adott,
hogy magam is azzá legyek.



Hideg szél fúj.
Hóesésben járom az utcákat.
Fénylő gömbök vesznek körül,
mosolygó emberek tömegében.
Mégis magányos vagyok.
Nincs mellettem senki.
Így ünnepelni a karácsonyt nem éppen boldogsággal tölt el.
Hóesésben járom az utcákat.
Szerelmes párok ölelő karokban egymást ajándékozzák.
Hol van az a szerelem,
amiről álmodom?
Hol van az,
ki szívemet rabul ejti?
Talán már el is mentem mellette anélkül,
hogy mondtam volna szeretlek?!
Hol van az a szerelem,
amiről álmodom?
Hol van az,
ki szívemet rabul ejti?
A hóesésben.



Magányomban egyedül bóklászom.
Magányomban szomorú lelkem ápolom.
Szívem régóta üres darabjaiban él.
Szívem régóta magányba révedt.
Nem találom őt, kit egykor elvesztettem.
Nem találom őt, ki elhagyott engem.
Fájdalom minden pillanat nélküled.
Halld meg kiáltásom az éjszakában:
Még mindig szeretlek téged!!!



Elbújt a Nap a sötét felhők mögé.
Nem leli a kiutat, egyedül van.
Hiába nyújt segítő kezet a Hold,
soha nem találkozhatnak.
Annyi érzelem,
annyi kimondatlan szó,
s a végén csak üresség marad.
Miért nem boldog?
Miért nem találja meg?
Hová tűnt a boldogság, mely bearanyozta életét?
Annyi érzelem,
annyi kimondatlan szó,
s a végén csak üresség marad.
Hol van az igaz út?
Miért nem lel rá?
Hol van az igaz út?
Miért nem lel rá?



Fogjuk egymás kezét a hatalmas sziklafalon állva,
egyenesen a mélybe tekintünk.
Mint Rómeó és Júlia,
kik szerelmüket féltve a halálba menekülnek.
Mint egy riadt kismadár,
ki törött szárnnyal sosem szállhat fel az égbe.
Egymásra tekintünk,
elmosolyodunk s a mélybe zuhanunk.
A habok magával ragadnak,
örvénylő forgatagba.
Kezünk nem engedi el egymást,
a szerelem tartja össze.
Még így is,
hogy a halál fénye ránk veti sugarát,
tudjuk mi örökké együtt leszünk.



Nevetünk egymás érzésein.
Beláttuk nincs menekvés.
Hosszú idő óta most látjuk igazán egymást.
Hogy lehet, hogy nem vettük észre?
Megvoltunk egymás mellett,
mint két jó barát,
s a szerelem ránk talált.
Miért vártunk ennyit?
Miért nem vettük észre,
hogy egymásba szerettünk?
Ez annyira valótlan mégis igaz.
Ez annyira fura,
mégis jó érzéssel tölt el.
Egy barátság kezdete,
melyből szerelem fakadt.
Ne ébressz fel ebből az álomból!
Ne ébredj fel ebből az álomból!
Mert ez az álom egyre édesebb.



Egy hang, mely belülről fakad.
Egy érzés, mely láthatatlan.
Engedd ki magadból.
Engedd, hogy uralkodjon feletted.
Hogy az őrület határára sodródva éld az életed.
Egy hang, mely hozzám szól.
Egy érzés, mely hozzám ér.
Engedj magadhoz, amilyen közel csak tudsz.
Engedj magadhoz, amíg együtt vagyunk.
Engedj, hogy őrülten szeresselek s magamhoz ragadjalak,
mint egy vadállat a zsákmányát.
Tépjük le láncaink, hogy szabadon szeressük egymást,
hogy a szenvedély édes kínját éljük át.
Engedj s én magamhoz engedlek.


Anna Tsuchiya, Gackt, Olivia Lufkin, Yuna Ito és Hamasaki Ayumi, akiknek zenéi, különösen szép dalai által ezek a versek megformálódtak, megszülettek és leíródtak.

Gondolatok, melyekből versek fakadtak 5. rész

Büszke szenvedély

Egy régi emlék árnya vetül életetekre,
egy régi emlék árnya él bennetek.
Egy beteljesületlen szerelem utolsó reménye,
egy beteljesületlen szerelem elátkozott vére.
Harcoltok az igazságért.
Harcoltok egymásért.
Harcoltok a gonosz ellen.
Harcoltok az érzések ellen.
A megtalált boldogság,
a szenvedély lángjába veszik,
örök életet nyerve egy új életért.
Egy régi emlék árnya a feledés homályába veszik.
Egy beteljesületlen szerelem beteljesedik.

Gondolatok, melyekből versek fakadtak 4. rész

Holdfényes szivárvány

A holdfényes éjszakában ott álltál a mólón,
s bámultad a tenger sötét csillogását.
Őszi szél támadt fel csípve arcodat,
de te nem remegtél bele.
Halk léptek nesze zavart fel elmerült gondolataidból,
s amint hátrapillantottál ő ott állt előtted mosollyal az arcán.
Nem ment el. Nem hagyott el.
Itt van veled s egyre közelebb.
Ajka ajkadon, kezed kezében,
forrón, szeretőn, szerelmesen.
Ezután együtt néztétek a tengert,
s a benne tükröződő holdfényt,
mely szivárványt árasztott felétek.

Gondolatok, melyekből versek fakadtak 3. rész

Amikor megkérdezted tőle merre járt,
ő röviden hárított s tette a dolgát.
Napokig rágódtál azon,
vajon mit ronthattál el,
amikor ő végül közölte nem te vagy a hibás,
hanem ő.
Te megbocsátottál volna neki,
de ő csendben elhagyott,
mert nem bírta elviselni a fájdalmat.
Talán az idő helyrehozza a köztetek lévő űrt,
de talán már késő.

.•°´`°•.,˛¸.•

Elbúcsúztál tőle minden szó nélkül,
elmentél utadra szív nélkül.
Nem hagytad magára ezt ő is tudja,
csak épp az új találkozás bizonytalan.

*.•:*¨`*:•.*.•:*

Gondolatban csak ő jár a fejedben,
álmaidba visszajár hozzád szüntelen.
Őt akarod magadnak egy egész életre,
de nem tudod, hogy ő szeret-e téged.

۩۞۩

Ember vagy: szívvel és lélekkel megáldva.
Tudsz érezni, törődni, s szeretni.
De sokan próbára teszik valamelyik kincsed,
s te félsz, hogy egy nap megsebeznek.

Gondolatok, melyekből versek fakadtak 2. rész

Hogy őszinte legyek,
nem akartalak megbántani,
mégis így történt.
De kár lenne bocsánatot kérnem,
mert ezen nem változtathatok.
S ahogy ismerlek nem hiszem,
hogy könnyen megbocsátanál nekem.

'♥´¯`*·.¸¸☆´¯`*·.¸¸♥

Az érzelmeid oly erősek iránta,
hogy magad sem tudod elhinni.
S ha elveszítenéd,
belehalnál a fájdalomba.
Ezért mindent megteszel,
hogy a kapcsolatotok hosszú életű legyen.
Belehalnál a fájdalomba,
ha nem így történne.

ღ°•.♥.•°ღ

Titkon érezted, hogy elveszíted.
Meglehet nem is gondoltál erre.
De szíved érzékeltette veled,
hogy valami nem stimmel.
Először úgy tettél,
mint aki nem vett észre semmit.
Csak később próbáltál ellene tenni.
De mire megtetted volna,
ő már elment, itt hagyott.
Te pedig zokogva próbáltad elfeledni őt.

2010. november 29., hétfő

Gondolatok, melyekből versek fakadtak 1. rész

Amikor megismertelek szemed mélysége titkokat őrzött,
amit szíved kulcsa elzárt mindenkitől.
Nem tudtam hogyan, de fel akartam tárni,
s közben beléd habarodtam.
Már nem csak a titkokra voltam kíváncsi,
hanem arra az emberre, aki vagy.
S akkor jöttem rá,
hogy az én szívem a kulcs hozzád.
A zár kinyílt s te befogadtál.
Midőn kettőnk szerelme őrizte titkaink életünk végéig.


Hófehér paripán vágtattál át a mezőn.
Hajad a szél összekócolva,
a napfény cirógatta arcodat.
Kellemes látványt nyújtottál meztelen felsőtesttel,
mint egy indián.
Lopva tekintettél felém,
s én beleborzongtam.
A szemed távoli fényében magamat láttam,
amint tűzben égek.
Mikor felocsúdtam te ott álltál előttem,
nem kérdeztél semmit csak megcsókoltad ajkam,
s én attól kezdve asszonyod voltam.


Tőled függ életem mióta csak ismerlek,
kisajátítottál magadnak egy egész életre.
Távol tartod azokat,
akik bűnre csábítanának.
Nem félsz, ha meg kell küzdened,
mert a végsőkig kitartasz.
S amint az éjszaka beáll,
mellettem teremsz s forrón átölelve engedjük át magunkat az élvezetnek.
És minden pillanatban egyre jobban tudom mennyire szeretlek.

☆•:*´¨`*:•.☆•:*´¨`*:•.☆•:*´¨`*:•.

Másokon áttaposva lettél az aki,
nem érdekel, ha megbántasz vagy kárt okozol,
mindig eléred céljaid.
S míg mások rettegnek tőled s gyűlölnek,
egy szerető szív mindig hívogat téged.
Ő az egyedüli, akiért meg tudsz tenni bármit,
ő érte érzed azt, hogy otthonra leltél.
Vigaszként ő szorosan magához ölel,
feledteti veled az élet gyötrelmeit,
hogy szíved ismét boldogságban éljen vele együtt egy egész életen.

2010. november 18., csütörtök

Vegyes érzelmek V.

Előre figyelmeztettek, hogy ennek nem lesz jó vége.
Hogy a szíved az ő kezébe ne add.
Nem hittél a szóbeszédnek,
szíved az ő kezébe adtad.
Csak amikor hiába kérted,
ő már nem adta vissza.


Mézes-mázos szavakkal bombáztad őt,
hogy lábad előtt hevert s leste minden kívánságod,
mint egy pajkos kiskutya.
Édes csókjaiddal egyre közelebb s közelebb engedted magadhoz,
míg végül a hálódban vergődött tudatlan.
Minden percben dicsfényezted,
háta mögött meg kinevetted szépen.
Mikor pedig úgy gondoltad elég volt belőle,
eldobtad magadtól,
mint egy koszos rongyot,
aminek semmi hasznát nem vetted.
Ő hiába kérlelt téged,
te már másvalakivel játszottál,
nem volt mit tennie próbált feledni téged.
Mikor hírül kaptad,
hogy megtalálta a boldogságot más valaki oldalán,
elmentél, hogy hogy visszaszerezd őt magadnak.
Csak egy szavadba kerülhetett volna,
s ő maradt volna veled,
ha akkor másként bántál volna vele.
Megtagadott téged,
mert érzései nem hálátlan kacat,
s újfent boldogságban ment haza szerető társával.
Magadra maradtál s ettől kezdve senki nem kért belőled.
Úgy érezted magad,
mint egy kivert kutya a semmiben.
Talán idővel magad is rálelsz a boldogságra,
s akkor másképp állsz a boldogság útjába.



Egy üzenet várt téged íróasztalodon:
"Szeretlek"
Mosolyogva néztél a közös fényképetekre,
s visszaemlékeztél az első találkozásra.
Sokat jelentett számodra,
ő volt az életed értelme,
és a szíved őrzője.
Elővettél egy papírt és egy tollat s gyorsan leírtál egy rövidke üzenetet,
szemedben fura fénnyel távoztál a szobából.
Egy üzenet várt téged íróasztalodon:
"Viszlát"
Szomorúan néztél a közös fényképetekre,
s visszaemlékeztél a fogadalmatokra:
Örökre együtt.
Szemedben mosolygás tükröződött.
Az életben ugyan nem,
de lelkileg örökre együtt lesztek.





Udvaroltál neki hosszú éveken,
majd megkérted a kezét s ő beleegyezett.
Az esküvő napján ott vártad őt nagy boldogan,
de a menyasszony csapot-papot elhagyott.
Éveken át utaztad a világot,
magad sem tudtad már mit keresel:
őt vagy saját szívedet.
Mindketten döbbenten meredtetek egymásra,
amikor újra találkoztatok a másikkal.
Szó nélkül elsétált melletted,
lesütött szemmel,
majd amint utána néztél ő a férje s gyermekei oldalán haladt tovább előre.
Szívedet már visszakaptad tőle,
s most már te is új életet kezdhetsz.



Gyengéden átölelt a vágy,
csókjával betapasztotta a szád,
türelmetlen szenvedéllyel simult hozzád.
Tűz égette, vágy fokozta s egybeolvadt veled,
sürgető szerelemmel adta tudtodra,
hogy te vagy a mindene.



Édes hangoddal magadhoz csábítottad,
tüzes hévvel magadhoz láncoltad.
Ujjaiddal végigzongoráztál testén,
vágya fellobbant s azonnal magáévá tett a holdtölte alatt.
Karmaid, fogaid belemélyesztetted húsába,
s ő egyre fokozta ütemét.
Még azután sem engedett el,
miután csillapított éhségén.



A kora reggeli napsütésben csókoddal ébresztetted,
felélesztve a legbelső érzéseit.
Szorosan magadhoz ölelted,
testetek összeforrt.
Buja vágyaitoknak gátat szabni nem tudtok,
mindig az ösztön vezérelt benneteket.
Csillapíthatatlan vágyaitokban békét leltetek.



Veszedelmes tekintet, markáns arcvonás,
nők ezrei tombolnak utána.
Olyan, mint egy kaméleon,
a legjobbkor tűnik fel,
s ha úgy érzi, akkor elillan egy pillanat alatt.
A nőket elvarázsolja küllemével,
eszességével, forró testével,
s ők vakon bíznak benne.
Herceget játszik, miközben kalóz életet él,
a tengerek ura,
s a végtelen időé.
Hírneve sokakat meggyőzött ki is ő valójában,
de féltve őrzik találkozásukat egymással.
Egy vad szépség mégis megbabonázta,
s ő ennek lett végül áldozata.
A véget nem érő küzdelemben a vadász lett a préda,
s szíve örök rabságban,
lelke örök kárhozatra ítéltetett.

2010. november 7., vasárnap

Hamarosan további verseket közlök a blogban, csak még megvárom, hogy legyen pár db belőle:) De ugyanakkor észrevettem, hogy mostanában nagyon egyhangúvá vált a blogom. Eredetileg nem versekre akartam ezt a blogot használni, hanem különböző történetekkel akartam díszesíteni, hisz végül is gyerekmesék a címe:) Természetesen a versekről sem mondanák le, de valami új mégis csak kellene a blogban. Ha jól emlékszem már elkezdtem egy történetet még nagyon az elején, de sajnos nem fejeztem be. És szerintem egy ideig váratni fog magára, de azt hiszem itt lenne az ideje, hogy hasonlóval drukkoljak elő valamikor a közeljövőben:) És remélem jó lesz és érdekes.



Pusy.Sya.Kriszta

2010. november 4., csütörtök

Vegyes érzelmek II.

Rád találni nem könnyű,
mint egy suhanó árny,
messze elkerül.
Fagyos borzongás fut végig testemen,
percről percre egyre közelebb érezlek.
Simogatásod csak röpke szárnyalás,
de húsba mar fájdalmasan.
Neved sem tudom,
mintha nem is léteznél.
Ismeretlen vagy számomra,
de érintésed oly ismerős.
Különös mind, ami velünk történik,
különös az is, hogy soha nem vagy itt.
Csak a képzelet szült?
Vagy egy régi emlék?
Ki vagy te mondd,
ha nem az,
kire régóta várok.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Szerelmi háromszögbe csöppentél,
nem tudtál helyesen dönteni.
Mindkettőben megvan,
amire szükséged van.
Mindkettő a szíved rejtekében él.
S bár választani nem tudsz,
minden pillanatát élvezed,
hogy kettős életet élsz,
s ők vakon bíznak benned.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Beleszédülsz, annyira szereted őt.
Csókjaira vágysz ölelő karjaiban.
Megremegsz, ahogy hozzád ér.
S ő boldog, hogy melletted van.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Összhangban vagytok:
test, lélek s szív.
Örökre összefonódva az idők végezetéig.
Eme köteléket nem bonthatja fel semmi,
még ha meg is sérül,
sem szakad meg,
mert mindig együtt lesztek az idők végezetéig.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Kevés volt mindaz, amit érte éreztél.
Szerelmed nem volt túl erős,
hogy megvédd.
Hiába az igyekezet,
számára kihűlt a szerelem.
Nem is maradt tovább az életedben.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Menekültem valami elől.
Sietve haladtam előre.
Nem emlékszem már ki vagy mi üldözött,
de minden erőmmel azon voltam,
hogy elszökjek előle.
Egyik percben még egy sötét,
félelmetes sikátoron át haladtam.
A másik percben egy hatalmas,
zöldellő rét bukkant fel előttem.
A félelem elszállt,
nyugalom szállta meg testem.
Ragyogó kék égbolton hófehér felhők tündököltek,
a mezőn pedig vadvirágok illatoztak.
Aztán megint jött egy furcsa érzés,
s hirtelen hátrafordultam.
Megtalált.- kiáltottam fel hangosan.
De még mielőtt elért volna,
egy nyíl fúródott beléje,
s a sötétség örökre eltűnt a szemem elől,
de a nyíl ott maradt a földbe fúródva.
Visszapillantottam a hátam mögé,
s akkor láttam meg őt.
Díszes ruhájában felfegyverkezve állt ott,
szemében csillogó ámde büszke fénnyel.
Ott állt s nem szólt semmit.
Megmentette életem anélkül,
hogy ismert volna,
majd megfordult s elindult egy ösvényen.
Nem ismertem őt,
s nem tudtam neki megköszönni,
de nyílvesszejét azóta is magamnál tartom,
s ezáltal erősebbé válok.
Azóta nem üldöz a sötétség árnya,
emlékeim csak a mezőt s a harcost őrzi.
A nyílvessző pedig a harcos lelkét.

**********************

Két gyönyörű szempár világított az éjszakában.
Az arca titokzatos volt a holdfényben.
Csak egy pillanatra láttam,
mégis belém ivódott egész lénye.
Csak egy pillantást vetett rám,
s tudta, hogy megadtam neki magam.
Kinyújtotta felém kezét s én remegve fogadtam el.
A következő percben már a vérem kellett.
Amint elvette jutalmát,
tovább állt.
De én még mindig látom őt valahol az éjszakában,
ahogy szeme megcsillan vad éhségét mutatva.

***************************

Borzongató érzés kerített hatalmába,
küzdeni sem tudtál olyannyira.
Ámulatba ejtett minden egyes érintése,
nem akartad, hogy elvesszen.
Még ha börtönbe is vetnének bujaságodért,
sem éreznél másképp.
Ő téged akar, te pedig őt,
s még a vasrácsok sem törhetik meg akaraterőd.
Az éjszaka leple alatt elszöktél vele,
hogy szabadon szerethesd.

****************************

Csodállak téged.
Pedig nem ismerlek.
Még egyszer sem találkoztunk.
Pedig jó lenne.
Messze élsz tőlem.
Mégis olyan, mintha itt lennél.
Mindig azt kívánom,
hogy lássalak téged.
Hallani a hangod,
oly megnyugtató.
Az érzések mi bennem élnek,
csak te rád várnak.
Tudom, hogy álom marad,
mire vágyom.
De reménykedni még szabad,
s nem adom fel,
amíg meg nem látlak.

*************************

Sok ezer virág száll a szélben.
Sok ezer szerelmes szív dobban egyszerre.
Szerelmes szavakat suttognak egymásnak.
Szerelmes sóhajok szállnak a magasba.
Minden percben egyre közelebb.
Minden pillanatban egyre erősebb.
Ez nem csak érzelmi fellángolás,
egy röpke szerelmes éjszaka.
Nem holmi játék,
mely érzelmek nélkül tör előre.
Nem is becsapás,
mely önmagunk megnyugtatásáról szól.
Tiszta érzelmek,
tiszta játszma,
ami az ellentétet is vonzza.
Egy örökké tartó áradat,
mely végtelen,
s nincs ennél szebb a világon.

********************************

Hazugság minden, amit mondanak.
Hazugság a létük is e világban.
Hazug szavak, hazug ígéretek,
amik nap, mint nap elhagyják ajkuk.
Hazug pillantások, mely hamisan fénylenek.
Nem kell a képmutatás,
nem kell a győzködés,
hisz sosem úgy lesz,
ahogy megígérték.
Saját maguknak is csak hazudni tudnak,
elhiszik mindazt, amit mondanak.
Nem tisztelik a másik érzését,
nem érdeklik vágyálmaik.
Mindig csak azt akarják,
ami nekik jó.
Nem elégszenek meg semmivel s senkivel.
Ezért sem tudnak megférni egy másik emberrel.
S ha meg is tudnának változni,
sosem lesz már olyan,
mint rég.
Mert a bizalom már a múlté.