Örökre elfed a homály

Örökre elfed a homály

Holdfényben úszik a part.

A szél lágyan sodorja a homokszemeket.

A hullámzó tenger mossa el lábaink nyomát.

Örökre elfed a homály.

2012. november 5.

hétfő

Távol vagy

Távol vagy

Oly hangtalan az éj leple.

Oly hideg a szél érintése.

Oly halvány a csillag képe.

Oly magányos a Hold az égen.

Oly hullámzó a tenger vize.

Oly mély s oly távoli.

Nem érem el, ahogy te is távol vagy.

Elmúlt az érzés, feladtam a küzdelmet.

Egyedül nézek szembe az élettel.

Egyedül maradtam nélküled.

Vajon lesz még folytatás?

Lesz erőm újrakezdeni?

A szívem reménykedik.

A lelkem elzárkózik.

Visszatérsz még vagy jön valaki más?

Az idő majd meghozza a választ,

s akkor tudni fogom,

hogy mi lesz a folytatás.

2012. november 4.

vasárnap

Álom és a valóság talaja

Álom és a valóság talaja 

Nehéz feledni.

Talán, mert nem is akarok.

Egy örök harc magammal.

Egy makacs szív,

mely az emlékek habjain él s azokat szeretné valóssággá formálni.

Egy tehetetlen ész,

mely hiába próbál nem tudja átformálni.

Csak néha-néha billenti helyre.

A szív még így is kitart.

S én már nem mindig tudom,

hogy az álom vagy a valóság talaján élek.

Egy gyönyörű, hófehérbe öltözött nő álldogál a szirten.

Kitárja ég felé karjait s várakozik.

A szél meglebbenti ruháját, mintha jelezné: itt az idő!

Ekkor rebben meg a ruha szalagjai, körülfonják a testet, majd ismét elengedik.

Hófehér pillangószárnyon megtörik a napfény.

Néhány szárnycsapás s a nő elrepül a messzeségbe.

A szirt alatt egy a vizen fodrozódó ruhafoszlányt találnak.

Bárki is volt a tenger némán magával sodorta.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 3.

Szombat

Gondolatok, melyekből versek fakadtak 4. rész

Holdfényes szivárvány

A holdfényes éjszakában ott álltál a mólón,

s bámultad a tenger sötét csillogását.

Őszi szél támadt fel csípve arcodat,

de te nem remegtél bele.

Halk léptek nesze zavart fel elmerült gondolataidból,

s amint hátrapillantottál ő ott állt előtted mosollyal az arcán.

Nem ment el. Nem hagyott el.

Itt van veled s egyre közelebb.

Ajka ajkadon, kezed kezében,

forrón, szeretőn, szerelmesen.

Ezután együtt néztétek a tengert,

s a benne tükröződő holdfényt,

mely szivárványt árasztott felétek.

Legújabb ihletésű verseim!!! 9. rész

Egy gyönyörű kertben álldogálok,

gyönyörű szirmokkal teli fákkal.

Gyönyörű minden, ami itt terem,

gyönyörű az is, ami vagy nekem.

***

Oly szép a tenger, nyugodt s csendes.

Oly szép a naplemente.

Oly szép a homok, puha s meleg.

Oly szép a nyári est.

Oly szép a szemed, fénylő s kéken ragyogó.

Oly szép, hogy mi ketten itt vagyunk.

Oly szép, hogy mindez csak álom.

***

Énekelj nekem, hallani akarom a hangod.

Bársonyos s szép, ahogy dúdolsz.

Énekelj nekem, csak nekem.

Hogy tudjam mit jelentek neked.

***

Felettébb különös álmom volt az éjjel, te voltál benne.

Csak szótlan néztük egymást, szemedben az én szemem ragyogott tovább.

De amikor megérintettük egymást, lassan távolodni kezdtünk.

Az álom véget ért ugyan, de az érzés megmaradt: hiányzol nagyon.

***

Azt gondoltam az élet habos torta.

Minden klappol alakul majd.

Hogy csak a haverok, buli meg a fanta.

De az élet egy kőkemény kődarab,

és hogy nem is olyan édes.

Mert, ha egyszer megismered az édest,

a keserű sem maradhat el.

A szép pillanatok mellé a csúf is hozzápárosul,

s mint egy konyhaművész,

az étel gyorsan kifut.

S amint helyrebillen minden,

s azt hiszed minden oké,

megint megüt a guta,

s az ételnek is oda.

De miért ételhez s süteményhez mérem az életet?

Mert az életet is el lehet sózni,

s lubickolhatsz benne egy jó ideig,

de van amikor édesen töltöd napjaid,

s nem bírod abbahagyni.

SAJÁT KÖLTÉSZET!!! 12. rész

Szemeidnek kék színe,

a tengert hozza el nekem.

Íriszének arany ragyogása,

a Nap fénylő gyöngyszeme.

Belenézve pajkos mosoly húzódik,

a fagyos határt is átmelegíti.

S ha árny vetülne rá,

az óceán szívét a magasba emeli.