Christin Dor Versei
-
Elmúlás
Semmi sem töri meg jobban az embert,
mint az elmúlás jelenléte.
Szeretteink egyik napról a másikra eltűnnek.
Emlékeiket őrizzük,
míg élünk.
Az élet mégis egyre csak halad.
S mi magunk is megöregszünk.
***
Éjfél tájban hív a harangszó.
Búsan kondul a toronyban.
Fájdalom lepi el a szíveket.
Egy lélek ismét eltávozott.
Senki nem tudja hova,
hogy a mennybe vagy a pokolba.
Utolsó óráján a vén harangszó kísérte.
Ő tudja csak merre ment.
***
Mikor még gyermekként szaladgált,
önfeledt volt s védtelen.
Az életet ajándéknak fogta fel.
Nem foglalkozott mással csak a jelennel.
Boldog volt akkor is,
amikor elment.
***
Emlékek élnek benned a múltról.
Egy-egy pillanat mi örökre beléd vésődött.
Soha vissza nem térő dolgok,
mik egykor az életed része volt.
Volt, ami végül elmúlt.
S mindig újak lesznek a helyében.
***
Elment.
Örökre.
Búcsú nélkül.
Szomorú vagy.
Magányos.
Nélküle az élet is üres.
Feledni sem tudod.
Őt látod mindig.
Hangját hallod.
Esténként üres helyét bámulod az ágyon.
Minden nap csak egyre jobban hiányolod.
