A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Christin Dor Versei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Christin Dor Versei. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 9., péntek

Válogatott Verseim 2. rész




Egyedül az utcákon járom magányos utam.
Elhagyott a szerelem vad,
szenvedélyes lángja.
Elhagyott az,
akinek a szívemet is odaadtam.
Hihetetlen számomra is,
de nem érzek semmi rosszat.
Egyik nap követi a másikat.
Az emlékeid lassan elhomályosulnak.
Nincs kivel megosztanom életem.
Te voltál az egyetlen,
aki megértett engem.
Mégsem haragszom rád.
Mosolyogva lépek egyik életből a másikba.
Egyszer a sors úgyis keresztezi útjaink.

2011. augusztus 9., kedd

Hírek!!!

Ahogy az már lenni szokott. Mostanában. Szóval. Folyamatban van a regényem. És már egy ideje tanakodom azon, hogy a regényem mellett egy verses kötetet is kiadatnék. Ezt a rendes blogomban nem egy bejegyzésemben írtam már. Jelenleg úgy volt, hogy a múlt hónap végén már kész leszek a regénnyel, de nem így lett. Most azon vagyok, hogy augusztus végére be is fejezzem. Szeptember-október környékén pedig azt elküldjem a kiadóhoz. De eközben még akkor egy verses kötettel is előállnék, amely vegyes lenne, mint maga a verses blog is. Persze nem tartalmazna külföldi nyelvfordítást. Vagyis nemtom, hogy legyen-e benne. Na majd meglátom. Lesz, ami lesz alapon. A kérdés az, hogy a verses kötetben csak és új verseim szerepeljenek vagy a blogban már jól ismert verseim némelyike is előforduljon??? Mivel elég sok lehetőség áll fenn a blogban talán még össze is tudnám hozni. De véleményeket is szívesen várok!!! Hogy a verses kötetben lévő új verseimet feljegyzem-e a blogba??? Hm... nem. Miért? Mert akkor nem maradna meglepi.:) Szóval, ahogy már írtam szept.-okt. környékén elküldeném mind a regényemet, mind a verses kötetet. Hogy mikor lenne kiadatva az akkor már a kiadón is múlik. Naná! Hisz ő adja ki.:) Vagyis remélem, hogy kiadja!!!:) Megpróbálkozom vele. Csak lenne még egy kérésem méghozzá az, hogy mi legyen a verses kötet főcíme az írói nevem mellett és nagyon vegyes mértékben milyen verseket tartalmazzon, gondolok itt arra pl.: romantikus, szomorú, szerelmes, katonás, háborús, állatos, virágos stb...??? Az első kettő talán még többségben is lenne. Na várom a tippeket!!! Előre is köszönöm!!! Pusy.Sya.Kriszta

U.I.: Mivel nem sok olvasóm lehet. Egyetlen egy, akiről tudok az OneGirl és akinek előre is és utólag is megköszönöm, hogy szokta olvasni a blogom!!! Hát, aki mégis erre tévedne, eddig a szavazás úgy áll, hogy versírás lenne a megfelelő egy versenyhez. De eddig csak egy szavazat van. Ha netán lenne, aki szeretne valamilyen versenybe szálni az jelezze: szavazással a bejegyzés melletti kérdésekre válaszolva, e-mailen vagy itt a blogban a bejegyzéseknél!!! Augusztus végéig lehet szavazni vagy írni, amelyik épp megfelel. Ha letelt a határidő, akkor szeptemberben kihírdetném, hogy milyen versenyre szavaztatok, adtátok le a voksot vagy jegyeztétek fel és akkor előkerülnek a versennyel kapcsolatos további infok is!!! Annyi biztos, hogy én és egy másik személy lenne a zsűri, mivel én zsűrizek nem is szerepelek a versenyben, mert az nem lenne sem előnyös, sem fair másokkal szemben!!! Én csak, mint zsűri leszek jelen a versenyen, ha lesz természetesen!!! Ha kb. 5-10 fő összejönne az is valami, de ha ennél több az még jobb lenne!!!

2011. június 20., hétfő

Régebbi verseim, amiket most találtam meg:)

Könny lenni az arcodon.
Szemedben fénylő csillag.
Szívedben érző lélek.
Előtted igazi szerelmes.

A könny eltűnik, felszárad.
A fénylő csillag kihuny.
A lélek elvész a semmibe.
A szerelem örökre eltűnik előtted.

Könnyet csalsz ki szememből.
Fénylő csillagként ragyog.
Szívem mélyén tudom mi rejtőzik benned.
Szerelmes szavakkal búcsúzok tőled.

***

Van, akinek magány jár.
Van, akinek szerelem ád.
Van, aki megtalálja a boldogságot.
Van, aki örökké azt kutatja.
Van, aki meghallja egy vérző szív keserű dallamát.
Van, aki elmegy előtte nem látva mit hagy hátra.
Van, aki szeret és viszontszeret.
Van, aki csak azt hiszi szerelmes.
Van, aki mindezt figyelmen kívül hagyja.
Van, aki örökre bezárja.

***

Gondolatok járnak fejemben.
Tollat ragadok, hogy megfogalmazzam őket.
Mégsem írok csak nézem az üres papírtömeget.
Miért érzem üresnek az életem?
Miért vagyok szomorú, ha más boldog?
Miért nem mosolygok, ha más nevet?
Miért érzem azt, hogy jelentéktelen vagyok?
Miért sírok éjszakánként, ha rád gondolok?
Miért van az, hogy nem tudok dönteni mi a helyes?
Miért emészt a bánat, ha előttem a világ zajlik?
Miért van ennyi kérdés amikor válasz nem jön rá?
Leírni mindezt annyi, mint kimondani.
Mégis félünk meghallani.
S ahogy az idő telik úgy múlnak el felettünk az évek.
Ezernyi darabra törve össze egy szívet.

***

Ha valaki tudatosan építi az életét,
nem biztos, hogy eléri azt, amit akar.
Vagy már maga sem tudja mit akar.
Vagy elveszíti az egyik utat és választ egy másikat.

***

Elfelejteni téged hogy lehet?
Ha a sírás fojtogat nélküled.
Minden vágyam az, hogy veled legyek.
De távol vagy és sehogyan sem érlek el.
Próbáltalak elfelejteni, de ott vagy a szívemben,
a lelkemben és a fejemben.
Meddig lehet így élni?
Meddig lehet könnyeket hullajtani érted?
Évek teltek el és még mindig szeretnélek?
Nem hiszem.
Vagy csak a dédelgetett álmomat akarom valóra váltani?
Talán.
Ha messze lennék tőled sikerülne elfelejteni téged?
Sosem szerettél, nem is fogsz.
Akkor miért gondolok még rád?
Miért bánt, hogy mással vagy?
Talán, mert még mindig álomban élek.

2011. május 17., kedd

Szerelmi Pillanatok 6. rész

Két férfi létezik számodra.
Az egyik szenvedélyes.
A másik csendes.
De mindkettő fontos neked.
Nem tudnál dönteni.
Nem akarsz megválni tőlük.
Mindkettő iránt érzel valamit.
Ezek az érzések néha összekuszálódnak,
de értelmet lelsz bennük.
Egyik nélkül sem tudnál élni.
Mert te így vagy egy egész.

***

Érzed, mikor melletted vagyok,
s ez nekem is jó,
mert tudom minden gondolatod körülöttem forog.

***

Buja vágyak mik felemésztik lényünket.
Egymáséi vagyunk minden egyes öleléssel.
Nem bánunk meg semmit.
Akarjuk a másikat.
Nem törődünk az idővel.
Tartson ameddig tartania kell.

***

Mikor felébredek te ott alszol mellettem.
Puha ajkad mosolyra húzódva.
Kezed az én kezem fogja.
Mintha mindez álom lenne.
De mégsem.
Mert amikor felébredsz én még mindig ott vagyok melletted.

***

Rímekbe foglalom, hogy mit érzek irántad.
A szavak záporoznak a hófehér papírra.
Amikor elolvasod szerelemmel telve nézel majd rám.
S én ölelő karjaimba zárlak.

***

Mégha össze is veszünk, mindig kibékülünk.
Mégha bántjuk is egymást, mindig bocsánatot kérünk.
A szerelem mi köztünk van egyre erősebb.
Ha szívünkre hallgatunk a nevünket suttogják, s mi egymásnak, hogy szeretjük egymást.

Szerelmi Pillanatok 5. rész

Mikor szomorúan nézel le a mélybe,
valami mintha eltűnne belőled.
Mozog az ajkad,
de hang nem jön ki torkodból.
Mintha valakit szólítanál vagy téged szólítanak.
Talán a lelked az,
ami szólongat.
S mindig távolabb leszel tőle.

***

Álarc takarja arcod.
Fehér lepel mi átláthatatlan.
Egyedül csak a szemed tükre mutatkozik.
A titkok kapuja ez.
Mi lakozik benned?
Egyszer vidám vagy.
Máskor szomorú.
Örömöt s könnyeket csalsz ki az emberből.
Hogy csinálod?
Örök rejtély.
Megfejthetetlen jelenség.
Bármi is vagy.
Bárki is légy.
Mindig önmagad vagy.

***

Egy közeli parkban egy férfi üldögél egy padon.
Szomorúan néz maga elé.
Mi bánthatja vajon?
Körülötte nyüzsög a világ.
De benne megállt az idő.
Tekintete komor, sivár.
Mi az mi felvidíthatná?
Nem mozdul.
Csendben van.
Senki nem zavarja.
Csak bámul előre.
Gondolatban távol van a világ zajától.
Mi bánthatja vajon?
Egyedül van.
Magányosan.
Mi az mi felvidíthatná?

***

Még mindig ugyanaz az érzés tombol benned.
Nem tudsz megfeledkezni róla.
Ha a vidámság be is költözik a lelkedbe,
valami visszaránt a régi érzéshez.
Félsz felhőtlen örülni.
Félsz, hogy ez az érzés örökre elkísér.

Szerelmi Pillanatok 4. rész

Egy részem még mindig hozzád tartozik.
Nem tud szabadulni.
Hogy én adtam-e oda vagy te loptad el már nem tudom.
De ha visszakérném már nem érezném, hogy én vagyok.

***

Megcsillant a szerelem a szemedben.
Veszélyes, akiért megremegett szíved.
De a késztetés, hogy vele lehess egyre erősebb.
Átlépve a határt az ő birtokára tévedsz.

***

Amikor valaki valakinek átadja szívét azok összefonódnak.
De ha az egyik szív mohóvá válik, a másik szinte elárvul.
S ha ez a folyamat egyre jobban zajlik, e két szív méreggé válik.

Szerelmi Pillanatok 3. rész

Itt vagy egy karnyújtásnyira.
Itt vagy közel.
Annyira vágyom, hogy megérinthesselek, mégsem tehetem.
Magam előtt látlak.
Szomorú a tekinteted.
Magányosan dobban szíved.
Mintha egy elveszett lélek volnál, csendben lépkedsz az üres utcán.
A lámpák fényei megvilágítanak, de csak az árnyékod az, ami látszik.
Miért mész a sötétben, ha a fényre is kijöhetsz?
Miért temeted magad a munkába, amikor az élet körülvesz?
Miért nem vagy velem?
S én miért nem lehetek veled?
Úgy átölelnélek.
Fognám két kezed.
Suttogva mondanám neved, szerelmesen.
Vajon a mi utunk egyszer keresztezi egymást?
Vagy te is csak vágyálom leszel s amikor felébredek már nem leszel velem?
Gyere ki a fényre, hogy megláthass engem, s én őrizni fogom a szíved.

***

Mikor mondasz is valamit, nem érzem, hogy igaz lenne.
Nem érzem, hogy nekem szólna.
Nem érzem a szíved benne.

Mikor teszel valamit, nem érzem, hogy értem tennéd.
Nem érzem, hogy szívből jönne.
Nem érzem még az akaraterőd.

Mikor engem nézel, nem érzem, hogy engem látsz.
Nem érzem, hogy értem csillogna szemed.
Nem érzem a tekinteted.

Mikor hozzám érsz, nem érzem, hogy engem érintesz.
Nem érzem, hogy igazán akarnál.
Nem érzem, hogy te nekem vagy teremtve.

Szerelmi Pillanatok 2. rész

Parancsoltam épp eleget a szívemnek.
Miért taszítsam el azt, aki szívből szerethet?
Elég a búskomorságból s szenvedésből.
Ideje, hogy a szív ismét utat törjön.

***

Nyári estén te és én találkoztunk a Tejút alatt.
Mint a mesékben. - gondoltam magamban.
Olyan vagy nekem, mint egy elvarázsolt herceg, aki elvarázsolt engem.
A szemed fénye, a bőröd lágysága, az ajkad puhasága, a szavaid lüktető mámora... mind az enyém.
Régebben nem hittem a mesékben, de te ezt megtörted.
Mert eljöttél hozzám.
A szívünket adtuk egymásnak.
Egy egész életen.

***

Röpke pillantások.
Hosszúra elnyúlt táncok.
Hízelgő szavak.
Piruló arcok a fátylak alatt.
Viharos csókok.
Bontakozó szerelmek.
Eljött a nyár vele együtt a szenvedélyes szerelem.

***

Csendben lapul.
Kivárja sorát.
Mikor meglátja áldozatát feléje veszi útját.
Néhány édes mondat s lehengerlő mosoly.
Megkapta, amit akart.
Tűz ég benne.
Szenvedélyes s szilaj.
Az áldozat lángja egy perc alatt fellobban.
Odaadja magát a vadásznak s ő egy percig sem haboz.
Minden, ami volt áldozatának most már az övé.
Az egyetlen drága kincs.

2011. április 29., péntek

Szerelmi Pillanatok 1. rész

Sejtelmes tekintettel néztél le rám.
Bűvös ajkad mosolyra húzódott.
A nevemet mondod.
Ujjaiddal a hajam simogatod.
Jóleső érzéssel tölt el, hogy velem vagy.
Átöleljük, megcsókoljuk egymást.
S közben arra gondolok, hogy ez örökké tart.

***

Reménytelen hadakozol az érzéseid ellen.
Kitörölni szívedből őt csak egy másik szívvel lehet.
Éjjelente még róla álmodsz.
Sötét s rideg mi eléd tárul.
Nem vezet ez semmi jóhoz csak az önmarcangoláshoz.
Ne legyen keserű a léted, ha van ki, aki begyógyítsa sebeidet.
Mert ez a szerelem kétségbeesetten akar téged.
Add oda magad s felejtsd el a múltat végleg.

***

Lezártál egy szerelmi korszakot, mégis vissza-visszanézel.
A szívedet másnak adhatod, ha ez a szív a múltért dobog.
Nem fogsz tudni szeretni, amíg nem felejtesz.
Később megbánhatod, ha nem így cselekszel.

***

Van valaki, akinek azt mondod szereted.
De csalfa a szó, ha szíved mást takar.
Csalfa az, ki megvezeti a szerelmet s azt, aki vakon elfogadja.
Elfogadja, mert szeret téged.
De te mégis elárulod őt mikor nincs veled.
Két életet élsz, ő csak az egyiket ismeri, míg szeretőd mindkettőről tud mégsem érdekli.
Megéri szeretőt tartani s becsapni azt, aki valójában szeret?
Megéri hazudni az egyiknek, míg a másik csak nevet?
Megéri, hogy két vasat tartasz a tűzben?
Miközben az egyik csak kihasznál, a másik hűen téged vár.
Mi kell igazán?

2011. április 13., szerda

Kételyek a szerelemről

"Küzdesz az érzéseid ellen.
Küzdesz mások ellen.
Mindenki az ellenséged.
Még magadat is annak hiszed.
Nem engedsz senkit közel.
Felvértezve állsz a támadások ellen.
Bontatlan fal vesz körül.
Senki nem tud áthatolni rajta.
Pedig csak szeretni akarnak."

"Kételyek, melyek a lelked gyötrik.
Nem telik el nap úgy, hogy ne szenvednél.
Nem akarod elengedni.
Nem akarod magára hagyni.
Várni akarsz addig, amíg a jég meg nem törik."

"Nem tudod, hogy szeret-e.
Mégis vele vagy.
Boldog akarsz lenni, de félsz, hogy ő nem az.
Mindent megteszel csakhogy észrevegye te is vagy.
Ha kell vársz türelemmel, mert lemondani képtelen vagy."

"Szerelmet keresel.
Boldogságot a társad oldalán.
Vágyódsz az érintésére.
Közelségétől megremegsz.
Hűen várod őt minden nap.
Gondolataidban is csak ő van.
Nem akarsz mást a helyében.
Az életed is az övé, annyira szereted."

"Még soha nem tapasztaltad milyen a szerelem.
S amikor egy karnyújtásnyira van tőled megrémülsz.
Nem tudod, ha kinyitod szíved feléje hogyan őrzi annak titkát.
Nem tudod mi lenne veled nélküle, ha mással látnád.
Mégis bízol benne.
S akkor sem vagy magányos, ha épp nincs veled."

2011. március 20., vasárnap

Christin Dor Versei - Gyönyör

Christin Dor Versei
-
Gyönyör


Titkos vágyaid ő mióta csak megláttad.
Nem múlik el perc anélkül, hogy ne követnéd.
Szinte a rögeszméddé vált.
Szemeidben az ő arca tükröződik.
Álmaidban kéjes gyönyör vezérel hozzá.
Megőrülsz, ha mással látod.
Megőrülsz annyira kívánod.
Szinte beleremegsz.
Akarod őt.
Annyira, hogy ölni is képes vagy érte, csakhogy egyszer a tiéd lehessen.

***

Akarom a tested minden porcikáját.
Érezni akarom a bőröd simaságát.
Csókolni akarlak, édes mámorba taszítlak.
Hozzád simulok szorosan.
Addig nem eresztelek el, amíg meg nem adod magad.
Hogy aztán gyönyörbe taszítsalak.

***

Buja vágyam határtalan.
Fékezni sem tudom olyannyira.
Ha meglátlak ágyamba kívánlak.
Ha kell meg is erőszakollak.
Tudatosan magamhoz csábítalak.
Mindenképp kelleni fogok neked.
Megőrjítelek.
Azt kívánod ne eresszelek el.

***

Az ajtó kitárul előtted.
S te belépsz a vörös szobába.
Gyönyörű testek hada vár téged.
Nyöszörögve követelnek téged.
Karjaidba vonod mindet, s hagyod, hogy játszanak veled.
Kéjes hangok moraja hallatszik,
s te elveszel a gyönyörbe.
Érintések zápora,
forró csókok lehelete,
perzselő testek simulnak egymáshoz,
mindegyik a tiéd lehet.
Alig pihened ki magad már jön is a következő széria.

2011. március 18., péntek

Christin Dor Versei - Ígéret

Christin Dor Versei
-
Ígéret


Megfogadtam, hogy soha többé nem leszek szerelmes.
Nem akarok se csalódni, se fájdalmat érezni.
De amikor beléptél az életembe felvállaltam a fájdalmat, hogy szerethesselek.

***

Ígéretedhez hűen megkérted kezét,
hogy egy nap oltár elé vezethesd.
Mindketten szerettétek egymást.
Mindketten bíztatok a másikban.
De az ígéret szertefoszlott,
amikor elhagytad őt.
Ő mégis várja,
hogy egy nap betartsd az ígéreted.

***

Mindig csak ígértél, de sosem teljesítetted.
Mindig csak akartál, de nem tettél semmit érte.
Mindig, mindig és mindig.
Az ígéretek pedig egyre csak növekednek.

***

Gyermekként sok álmod volt.
Megfogadtad, hogy beteljesíted azokat.
De egyre múltak az évek s nem történt semmi.
Míg végül magad is rájöttél,
hogy ígéreteidhez nem voltál hű,
ahogy magaddal szemben sem.

***

Megfogadni, hogy az újévben másképp lesznek dolgok.
Hogy amit ígérek az úgy is fog lenni.
Szavamat adom rá, mégis eltorzul a kép.
Hisz sosem lett úgy, ahogy én azt akartam.
Pedig nem lenne nehéz betartani a fogadalmakat.

2011. március 17., csütörtök

Christin Dor Versei - Barátság

Christin Dor Versei
-
Barátság



 Amikor az ember meg tud bízni valakiben,
felszabadul.
Amikor az ember csalódik valakiben,
megtör.
De mindig vágyódni fog valaki után,
aki hű barátja lesz.

***

Barátság szent dolog.
A barátság féltve őrzött titok.
Mindenkinek vannak barátai,
még annak is,
aki nem hisz benne.

***

Igaz barátok.
Azok a személyek,
akik még lélekben is velünk vannak.
Akik megérintenek a szavaikkal.
Akik őszintén megmondják érzéseiket.
Akik mindig ott vannak,
ha kell.
S mi is ott vagyunk nekik mindig.

***

A barátok kitartanak egymás mellett,
még akkor is,
ha összevesznek.
A barátok szeretik egymást,
még akkor is,
ha különböznek a másiktól.
A barátok összetartoznak,
még akkor is,
ha távol vannak egymástól.

***

Amikor elveszítjük a barátainkat,
s mi nem tehetünk ellene,
fájdalmat érzünk.
Megrohannak az emlékek,
s közben azt akarjuk mellettük legyünk.
Az elfogadás nehéz.
A sebek lassan gyógyulnak.
De az emlékek megmaradnak.

***

A szerelmed után a barátod a második,
akibe teljesen megbízol.
Akinek elmeséled titkaid.
Akivel megosztod álmaid.
S aki mellett örökre kitartasz.

Christin Dor Versei - Szomorúság

Christin Dor Versei
-
Szomorúság



Ami véget ért nincs többé.
Ami megszűnt létezni nincs többé.
Ami elmúlt nem jöhet vissza már.
Ami nem is volt nem is lesz már.

***

Arcodra hullanak a tiszta esőcseppek.
S köztük ragyognak a hulló könnyek.
A szomorúság fénylik ennyire,
de az eső mossa el.
S ahogy egyre jobban hullanak a könnyek,
úgy esnek az esőcseppek.
Egybeolvadnak.
Megszűnnek.
Felszáradnak.
Tovatűnnek.

***

Minden nap téged látlak.
Szívem mégis szomorúan dobban.
Másvalaki az ki melletted van.
Másvalaki az, akit szeretsz.

Minden nap téged látlak.
Szívem mégis szomorúan dobban.
Elviselhetetlen, hogy titokban kell szeresselek.
Elviselhetetlen, hogy te másvalakit szeretsz.

***

Fénysugár voltál életemben.
De beborult az ég s a fényt is elnyelte.
A boldogság mi megvolt elmúlt.
Azóta is szürke minden,
nem törte át egyetlen fény sem.

***

Hol volt akkor, mikor szükséged volt rá?
Hol volt akkor, mikor vágytál rá?
Mindig kibúvót keresett.
S ha magyarázkodni kellett nem tett semmit.
Ha kérdőre vontad ő elutasítóan viselkedett.
Ha átölelted ő elhúzódott mellőled.
Mindent megtettél mégsem volt elég.
Ahogy egyre jobban eltávolodott tőled,
szíved mélységes fájdalommal telt meg.
Hiába akartál új esélyt adni neki,
már belefáradtál a szenvedésbe.
Így engedted el őt örökre.

2011. március 15., kedd

Christin Dor Versei - Szerelem

Christin Dor Versei
-
Szerelem


Fénylő kék óceán mi borítja szemedet.
Gyönyörű s titokzatos egyben.
Nem félek tőle, ha belenézek.
Inkább örülök, hogy magamat fedezem fel benne.
Nincs jobb, mint az, hogy annak a szemében látom magam viszont, aki szerelmes vagyok.

***

Harcoltam érted, mert szerettelek.
S ez a harc elsöprő győzelem.
Ha akkor nem így cselekszem,
most nem lennél itt velem.

***

Kitartok melletted, amíg kéred.
Szeretni foglak, amíg élek.
Örökre veled élni, ha tehetném.
Annyira szeretlek téged.

***

Nem kell nekem gyémánt, se más drágakő.
Csak te kellesz nekem egy egész életre.
Lehet elfogult vagyok, ábrándozó.
De amíg te velem vagy csak álmodozhatok.

***

Szerelem, ami elpusztít.
Szerelem, ami megrészegít.
S ha mindkettő egyszerre lenne jelen,
akkor is szeretni foglak téged.

***

Sokat változtál az évek alatt.
Én magam is sokat változtam.
De ami állandó s örök maradt az a szerelem mi bennem van irántad.

***

Örök szerelem. Mi rólunk szól.
Örökkön örökké. Ezt fogadtuk.
S ha az örök nem lenne elég,
úgy kívánom a végtelen időt.

Christin Dor Versei - Vágyódás

Christin Dor Versei
-
Vágyódás


Kisgyermekként mindent megkaptál,
amit akartál.
Irigykedve néztek mások,
de te akkor még nem is sejtetted.
S amikor nem kaptál meg azonnal valamit,
féltékenyen nézted azokat,
akik igen.
Akkor értetted meg,
hogy nem mindig teljesülhetnek vágyaid.

***

Mindig követeltél.
Mindig többet akartál.
Nem voltál elégedett.
Egyre csak halmozódtak vágyaid.
S addig mentél, amíg el nem érted.

***

Boldog vagy,
amikor megkapsz bármit.
Szomorú vagy,
amikor nem kapsz meg akármit.
Kérésed van rengeteg.
Csak győzd megvalósítani.

***

Egyetlen vágyad egy igaz szerelem.
Mi csupán a tied.
Egy szerelem, ami mindent elsöpör.
S vele együtt az, akit mindvégig szeretnél.

***

Vágyódni valami után,
amit nem érhetsz el.
Olyan mintha a messze csillagok felé nyúlnál.
Szinte elérhetetlen.
De ha erősen gondolsz rá,
megtörténhet a csoda,
hogy megkapod mit akartál.

***

Vágytam valakire,
aki elérhetetlen lett számomra.
Vágytam valakire,
aki nem lett az enyém soha.
Vágyok valakire,
aki messze van tőlem.
De most nem hagyom,
hogy vágyam ne teljesüljön be.

2011. március 12., szombat

Christin Dor Versei - Elmúlás

Christin Dor Versei
-
Elmúlás


Semmi sem töri meg jobban az embert,
mint az elmúlás jelenléte.
Szeretteink egyik napról a másikra eltűnnek.
Emlékeiket őrizzük,
míg élünk.
Az élet mégis egyre csak halad.
S mi magunk is megöregszünk.

***

Éjfél tájban hív a harangszó.
Búsan kondul a toronyban.
Fájdalom lepi el a szíveket.
Egy lélek ismét eltávozott.
Senki nem tudja hova,
hogy a mennybe vagy a pokolba.
Utolsó óráján a vén harangszó kísérte.
Ő tudja csak merre ment.

***

Mikor még gyermekként szaladgált,
önfeledt volt s védtelen.
Az életet ajándéknak fogta fel.
Nem foglalkozott mással csak a jelennel.
Boldog volt akkor is,
amikor elment.

***

Emlékek élnek benned a múltról.
Egy-egy pillanat mi örökre beléd vésődött.
Soha vissza nem térő dolgok,
mik egykor az életed része volt.
Volt, ami végül elmúlt.
S mindig újak lesznek a helyében.

***

Elment.
Örökre.
Búcsú nélkül.
Szomorú vagy.
Magányos.
Nélküle az élet is üres.
Feledni sem tudod.
Őt látod mindig.
Hangját hallod.
Esténként üres helyét bámulod az ágyon.
Minden nap csak egyre jobban hiányolod.