Ahogy a fenti címen is lehet olvasni verses kötetbe kezdtem bele. Azt nem tudom pontosan, hogy mikor adom át egy kiadónak - jobban mondva a kiszemelt kiadónak -, de szeretném kiadatni az első verses kötetem. Nem vagyok nagy költő. Nem tartom magam annak. Egyszerűen szeretek verset is írni és amikor még a rímek is összeállnak akkor aztán a papír sem marad száraz, a tinta is fogyóban és az ihlet is újra visszatért, persze Múzsa nélkül. Hogy mire lehet benne számítani? Vegyesen mindenre. Ugyanis úgy szeretném, hogy legyenek benne a blogjaimban lévő versek közül is és olyanok is, amiket még nem tettem fel a blogba. Szóval, ha eddig valaki is hiányolta, hogy új versek mikor kerülnek már fel, akkor azt kell mondanom, hogy nem mostanában, mivel ezen is ügyködöm. Nem könnyű dolog. Persze még talán nem ártana megérdeklődnöm attól a bizonyos kiadótól, amit én kiszemeltem magamnak, hogy lehet-e olyan verseket is felvonultatnom ebben a verses kötetben, amik már olvashatók a blogomban. Ugyanis nem szeretném egyiket sem törölni csak azért, mert ezt nem szabad. De ha netán sajnos ez lesz a válasz, akkor kénytelen vagyok változtatni a dolgok állásán.:( Egyébként már elég szépen fejlődik a verses kötetem.:) Hízik, mint a disznó.:D Persze erre még várni kell, hogy mennyit azt még nem tudom. Annyi bizonyos, hogy előkészületek folynak, már csak be kell fejeznem, érdeklődnöm kell a kiadótól, ha rámondja az áment, akkor azonnali küldés lesz a vége és várakozás, hogy mi lesz a végeredmény. Egyébként egy ideje azon hezitálok, hogy a verses köteteimet Christin Dor néven jelentessem-e meg. Ugyanis a regényeim is ezen a néven kellene, hogy fussanak. Annyira hozzá vagyok szokva ehhez a névhez, hogy először nem is akartam ezen változtatni, de egy ideje gondolkozom azon, hogy jó-e ha ugyanazon neven szerepelek. Akinek tetszik, hogy mindkét "stílushoz" ugyanezt a nevet adjam, az írja meg vagy jelezze valahogy. Ha mégsem pl.: a verseknél ez a név szerepeljen, a regényeknél egy másik azt is jelezzétek, esetleg ennek a fordítottja tetszik, akkor azt is. Én várok türelemmel. Addig is dolgozom mind a regényemen, mind a versemen.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: verses kötet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: verses kötet. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. október 4., kedd
2011. augusztus 9., kedd
Hírek!!!
Ahogy az már lenni szokott. Mostanában. Szóval. Folyamatban van a regényem. És már egy ideje tanakodom azon, hogy a regényem mellett egy verses kötetet is kiadatnék. Ezt a rendes blogomban nem egy bejegyzésemben írtam már. Jelenleg úgy volt, hogy a múlt hónap végén már kész leszek a regénnyel, de nem így lett. Most azon vagyok, hogy augusztus végére be is fejezzem. Szeptember-október környékén pedig azt elküldjem a kiadóhoz. De eközben még akkor egy verses kötettel is előállnék, amely vegyes lenne, mint maga a verses blog is. Persze nem tartalmazna külföldi nyelvfordítást. Vagyis nemtom, hogy legyen-e benne. Na majd meglátom. Lesz, ami lesz alapon. A kérdés az, hogy a verses kötetben csak és új verseim szerepeljenek vagy a blogban már jól ismert verseim némelyike is előforduljon??? Mivel elég sok lehetőség áll fenn a blogban talán még össze is tudnám hozni. De véleményeket is szívesen várok!!! Hogy a verses kötetben lévő új verseimet feljegyzem-e a blogba??? Hm... nem. Miért? Mert akkor nem maradna meglepi.:) Szóval, ahogy már írtam szept.-okt. környékén elküldeném mind a regényemet, mind a verses kötetet. Hogy mikor lenne kiadatva az akkor már a kiadón is múlik. Naná! Hisz ő adja ki.:) Vagyis remélem, hogy kiadja!!!:) Megpróbálkozom vele. Csak lenne még egy kérésem méghozzá az, hogy mi legyen a verses kötet főcíme az írói nevem mellett és nagyon vegyes mértékben milyen verseket tartalmazzon, gondolok itt arra pl.: romantikus, szomorú, szerelmes, katonás, háborús, állatos, virágos stb...??? Az első kettő talán még többségben is lenne. Na várom a tippeket!!! Előre is köszönöm!!! Pusy.Sya.Kriszta
U.I.: Mivel nem sok olvasóm lehet. Egyetlen egy, akiről tudok az OneGirl és akinek előre is és utólag is megköszönöm, hogy szokta olvasni a blogom!!! Hát, aki mégis erre tévedne, eddig a szavazás úgy áll, hogy versírás lenne a megfelelő egy versenyhez. De eddig csak egy szavazat van. Ha netán lenne, aki szeretne valamilyen versenybe szálni az jelezze: szavazással a bejegyzés melletti kérdésekre válaszolva, e-mailen vagy itt a blogban a bejegyzéseknél!!! Augusztus végéig lehet szavazni vagy írni, amelyik épp megfelel. Ha letelt a határidő, akkor szeptemberben kihírdetném, hogy milyen versenyre szavaztatok, adtátok le a voksot vagy jegyeztétek fel és akkor előkerülnek a versennyel kapcsolatos további infok is!!! Annyi biztos, hogy én és egy másik személy lenne a zsűri, mivel én zsűrizek nem is szerepelek a versenyben, mert az nem lenne sem előnyös, sem fair másokkal szemben!!! Én csak, mint zsűri leszek jelen a versenyen, ha lesz természetesen!!! Ha kb. 5-10 fő összejönne az is valami, de ha ennél több az még jobb lenne!!!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)