Sírni tudnék

Sírni tudnék, de nem tudok.

Könnyeim elapadtak rég.

Már nincs bennem félelem, düh, keserűség.

Csak a mély és őszinte magány.

Sírni tudnék, létem nincstelen.

Könnyeim felszáradtak rég.

Már nincs bennem semmi érzelem.

Egyedül vagyok.

Sírni tudnék, de már nincs miért.

Hisz minden elmúlt körülöttem.

Az utam a végéhez közeleg.

Csak fény helyett sötétség borít be.

2017.08.21., hétfő

Kihunyt a régi fény

Kihunyt a régi fény.

Nem látom már.

Elveszett belőle minden, ami azelőtt éltette.

Hol van már az a boldog arckifejezés?

Hol van már azaz önfeledt életérzés?

Kihunyt a régi fény.

Eltűnt.

Sehol sem látni már.

Amíg élt, csak céltalanul.

Amíg érzett, tudta, hogy élt.

Feledésbe merült mindörökre.

2017.08.21., hétfő

Felemelt fejjel

Harcolni akartál, de erőd megfogyatkozott.

Bátran kiálltál, de összeroppantott a súly.

Felemelt fejjel távoztál, de belül mardosott a bűntudat.

Hiába tekintesz hátra, már nem követ senki sem.

Úgy érzed nincs miért továbbfolytatnod.

Mégis a hited nem engedi, hogy elmerülj a néma sötétségbe.

Mert, amint a fény áttöri a sötétség páncélzatát,

te ott leszel s a tettek mezejére lépsz.

2017.04.25., kedd

Láthatatlan lélek

Mindentől féltél.

Nélküle az utcára nem mertél kimenni.

Mindig megfogtad a kezét.

S most, hogy egyedül maradtál,

a félelem eluralkodott rajtad.

Nem tudod merre menj.

Nem érzed,

hogy nélküle élni tudnál.

De ő ott van melletted.

Sugallatként.

Napfényként.

Minden lépésednél.

Az árnyékban ő mutatja a fényt.

Mindenhol ott van.

Figyel téged.

Óv téged.

Szeret téged.

S már te is érzed,

hogy melletted van,

még ha csak egy láthatatlan lélekként is.

2016.07.24., vasárnap

Régi verseim 16.

Mikor felkeltem, s belenéztem a tükörbe,

el se hittem, hogy magamat látom benne.

Próbáltam magam összeszedni,

de túl késő volt hozzá.

Sűrű egy nap volt belátom.

Haverok, buli mindenáron.

Reggeltől estig megállás nélkül.

Evés-ivás féktelenül.

Ide-oda jártunk-keltünk.

Percről percre többen lettünk.

Vétek lett volna kihagyni,

pasik, csajok nélkül lenni.

Mégis a másnap reggel nehezen indul,

kóvályog a fejem, duplán látok.

Bohém élet, pompa és fény,

színes kis gömbök, apró tény.

Melody poems 31. rész

Eltemetett bűnöd fogságában kutatsz a megváltás után.

Súlyos lelked nyomja szíved, mely azóta sem szabadul.

Elvesztetted hited mindenben mi egykor összetartott.

A fényt keresed a feneketlen sötétségben, mely eltakarja előled léted.

Csak egy segítőkész s a te akaratod szükséges ehhez.

A döntés benned van csak választanod kell.

Higgy benne s magadban.

Higgy a fényben, abban, hogy a sötétség eltűnik.

Higgy abban, hogy életed jobbá válik.

Christin Dor Versei - Szomorúság

Christin Dor Versei

-

Szomorúság

Ami véget ért nincs többé.

Ami megszűnt létezni nincs többé.

Ami elmúlt nem jöhet vissza már.

Ami nem is volt nem is lesz már.

***

Arcodra hullanak a tiszta esőcseppek.

S köztük ragyognak a hulló könnyek.

A szomorúság fénylik ennyire,

de az eső mossa el.

S ahogy egyre jobban hullanak a könnyek,

úgy esnek az esőcseppek.

Egybeolvadnak.

Megszűnnek.

Felszáradnak.

Tovatűnnek.

***

Minden nap téged látlak.

Szívem mégis szomorúan dobban.

Másvalaki az ki melletted van.

Másvalaki az, akit szeretsz.

Minden nap téged látlak.

Szívem mégis szomorúan dobban.

Elviselhetetlen, hogy titokban kell szeresselek.

Elviselhetetlen, hogy te másvalakit szeretsz.

***

Fénysugár voltál életemben.

De beborult az ég s a fényt is elnyelte.

A boldogság mi megvolt elmúlt.

Azóta is szürke minden,

nem törte át egyetlen fény sem.

***

Hol volt akkor, mikor szükséged volt rá?

Hol volt akkor, mikor vágytál rá?

Mindig kibúvót keresett.

S ha magyarázkodni kellett nem tett semmit.

Ha kérdőre vontad ő elutasítóan viselkedett.

Ha átölelted ő elhúzódott mellőled.

Mindent megtettél mégsem volt elég.

Ahogy egyre jobban eltávolodott tőled,

szíved mélységes fájdalommal telt meg.

Hiába akartál új esélyt adni neki,

már belefáradtál a szenvedésbe.

Így engedted el őt örökre.