Egy szóbeszéd vagy csupán

Hosszú léptek.

Minden lépéssel csak távolodtál.

Csendben, az esőcseppek között.

Halkan, a szürke égboltot kémlelve.

Hosszú ideje annak, hogy úton vagy.

Már magad sem tudod, hogy mit keresel.

Városról városra.

Napkeltétől napnyugtáig.

Nesztelen léptekkel barangolsz.

Hangtalan suhansz.

Még a szél sem tud megérinteni.

Még a napfény sem éri el arcod.

Máris elrejtőzöl.

Mint aki sosem volt.

Egy szóbeszéd vagy csupán.

2021. január 23., szombat 18:14 

Kitekintve a világba

Kitekintve a világba, minden oly színes.

De mióta te nem vagy, szürkén látok mindent.

Lassan hulló esőcseppek között járok.

Fénytelen utcákon barangolok.

Néma embereket látok magam körül.

A napfény árnyékként vetül rám.

A ködfátyol sóhajában eltűnik a lélek.

A havon hangtalanul lépkedek.

Nincs tél.

Nincs tavasz.

Nincs nyár.

Nincs ősz.

Minden nap ugyanolyan.

Nem változik.

Bármerre nézek, a világ oly színes.

Egyedül csak én vagyok szürke.

2017.04.01., szombat

Láthatatlan lélek

Mindentől féltél.

Nélküle az utcára nem mertél kimenni.

Mindig megfogtad a kezét.

S most, hogy egyedül maradtál,

a félelem eluralkodott rajtad.

Nem tudod merre menj.

Nem érzed,

hogy nélküle élni tudnál.

De ő ott van melletted.

Sugallatként.

Napfényként.

Minden lépésednél.

Az árnyékban ő mutatja a fényt.

Mindenhol ott van.

Figyel téged.

Óv téged.

Szeret téged.

S már te is érzed,

hogy melletted van,

még ha csak egy láthatatlan lélekként is.

2016.07.24., vasárnap

Így éljünk mi ketten

Így éljünk mi ketten

Ölelj át, mint szél a fát.

Simogass, mint napfény a földet.

Sodorj magaddal, mint folyó a törmeléket.

Vonzz magadhoz, mint mágnes a fémet.

Így éljünk mi ketten.

2013. március 5.

kedd

Varázslatos

Varázslatos

Tündököl a napfény a szemedben,

varázslatos táncot jár.

Üde lépteid nyomán virágba borul a táj.

2012. november 6.

kedd

Kiragadott emlékek 96. rész

A redőny lehúzva,

nem ereszti át a napfényt.

Sötétségben lapulok,

ahogy a szívem is sötét.

Csak azt mutatja,

ami lettem,

nem azt,

aki vagyok.

Hogy mikor nyílik meg a kinti világnak,

azt még én sem tudom.

2012. november 3.

szombat

Kiragadott emlékek 16. rész

Christin Dor - Versek 11. rész

Minden nap elmegyek a házad előtt,

a fehér rózsák övezte kertnél megállva,

téged nézlek,

aki sosem vesz észre.

Sűrű,

hullámos,

fekete hajad a hátadra omlik,

hollófekete szemeid a napfénybe réved,

arcod hamvas,

mint a leggyönyörűbb őszibarack.

Úgy megérintenélek,

de remegő szívem képtelen feléd nyitni.

Minden nap keserves várakozás.

Minden elmulasztott perc távolodás.

Tudom mit kellene tennem,

de képtelen vagyok.

Ha legalább egyszer tekintenél rám,

önbizalmam megduzzadna,

tudva van esélyem.

2012. június 17.

vasárnap

Christin Dor

Melody poems 2. rész

Gyere és táncolj velem az esti fényben.

Gyere és táncolj velem a végtelenbe.

Húzz magadhoz szorosan, hogy testünk egymáshoz simuljon.

Mindvégig a szemünk egymás arcmását olvasztja magába.

Érints meg, taszíts el, húzz magadhoz!

Gyere és táncolj velem míg a napfény eléri a horizontot.

Gyere és táncolj velem a tenger lágy hullámain.

Húzz magadhoz, ne engedj el soha.

Szívünk egy ritmusra dobban.

Érints meg, taszíts el, húzz magadhoz!

Húzz magadhoz szorosan.

Egyek vagyunk.

A hajnali fény bearanyozza testünk.

Lágyan ringatózva elmerülünk a habokba.

Álom és a valóság talaja

Álom és a valóság talaja 

Nehéz feledni.

Talán, mert nem is akarok.

Egy örök harc magammal.

Egy makacs szív,

mely az emlékek habjain él s azokat szeretné valóssággá formálni.

Egy tehetetlen ész,

mely hiába próbál nem tudja átformálni.

Csak néha-néha billenti helyre.

A szív még így is kitart.

S én már nem mindig tudom,

hogy az álom vagy a valóság talaján élek.

Egy gyönyörű, hófehérbe öltözött nő álldogál a szirten.

Kitárja ég felé karjait s várakozik.

A szél meglebbenti ruháját, mintha jelezné: itt az idő!

Ekkor rebben meg a ruha szalagjai, körülfonják a testet, majd ismét elengedik.

Hófehér pillangószárnyon megtörik a napfény.

Néhány szárnycsapás s a nő elrepül a messzeségbe.

A szirt alatt egy a vizen fodrozódó ruhafoszlányt találnak.

Bárki is volt a tenger némán magával sodorta.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 3.

Szombat

Szerelmetes versek 7. rész

Hallom a zongora édes dallamát.

Lágyan simogat.

Elringat, mint gyermeket anyja ölelő karja.

Magához vonz.

Ritmusa elvarázsol.

Elrepít messzi gondolatba.

Hallom a hegedű finom vonásait.

Örömként szárnyal.

Sejtelmes, mint egy titok a mélyben lapulva.

Magához vonz.

Ritmusa elvarázsol.

Elrepít messzi gondolatba.

Hallom a fuvola csilingelő hangját.

Finoman meghajol.

Selymes, mint egy suhogó anyag a testre simulva.

Magához vonz.

Ritmusa elvarázsol.

Elrepít messzi gondolatba.

Hallom a hárfa pengető remegését.

Csengetően kecsegtető.

Táncra perdít, mint az éji keringő a holdfényben.

Magához vonz.

Ritmusa elvarázsol.

Elrepít messzi gondolatba.

Hallom a cselló mély énekét.

Könnyedén átölel.

Nyugodt, mint a szunnyadó gyertyafény.

Magához vonz.

Ritmusa elvarázsol.

Elrepít messzi gondolatba.

Dallamuk egybeforr s beragyogja a napot.

Mosolyra húzódó ajkak s csillogó tekintetek.

Csak egy pillanatnak tűnik mégis megmarad.

Hallani vélik akkor is, ha már nyugovóra térnek.

*&*

Csókkal köszönt a napfény első sugara.

Csókkal üdvözöl az éjszaka első csillaga.

Megszámlálhatatlan csókok tengere,

mit szív rejt magába.

Megszámlálhatatlan érzés tombol,

mit lélek rejt magába.

S ha a csók eső vagy hó formájában simul arcodhoz,

forrón felmelegít s emlékeztet ő mindig veled van.

*&*

Sokszor sírtál utána,

a sebek nehezen gyógyulnak.

Mégis képes vagy mást szeretni,

hogy feledésbe merüljön ki szomorúsággal töltött el.

*&*

Telnek a lapok, a betűk egymás mellett sorakozva szavakká változnak.

Mégis úgy érzed még nem írtál le mindent.

Az érzelmek tombolnak benned, gondolatokká válnak s kezedet irányítva az üres helyek megtelnek.

A tinta még alig szárad meg újabb és újabb sorok égnek bele és nem tudod mikor hagyja abba.

Nem érdekel az sem, hogy ujjaid zsibbadásig lüktet a fájdalomtól.

Míg van mit írni kiírod magadból.

Nem hagysz hátra semmit.

S amikor tényleg végeztél örömmel nézed írásod, ahogy befedik a lap utolsó négyzetcentiméterét.

S amikor egy nap újra előveszed magad is meglepődsz mi mindent tudtál szavakba önteni anélkül, hogy hang hagyta volna el ajkad.

Mert ahogy mondják: a szó elszáll az írás megmarad.

Gondolatok, melyekből versek fakadtak 1. rész

Amikor megismertelek szemed mélysége titkokat őrzött,

amit szíved kulcsa elzárt mindenkitől.

Nem tudtam hogyan, de fel akartam tárni,

s közben beléd habarodtam.

Már nem csak a titkokra voltam kíváncsi,

hanem arra az emberre, aki vagy.

S akkor jöttem rá,

hogy az én szívem a kulcs hozzád.

A zár kinyílt s te befogadtál.

Midőn kettőnk szerelme őrizte titkaink életünk végéig.

♥♥♥

Hófehér paripán vágtattál át a mezőn.

Hajad a szél összekócolva,

a napfény cirógatta arcodat.

Kellemes látványt nyújtottál meztelen felsőtesttel,

mint egy indián.

Lopva tekintettél felém,

s én beleborzongtam.

A szemed távoli fényében magamat láttam,

amint tűzben égek.

Mikor felocsúdtam te ott álltál előttem,

nem kérdeztél semmit csak megcsókoltad ajkam,

s én attól kezdve asszonyod voltam.

ஐஐஐ

Tőled függ életem mióta csak ismerlek,

kisajátítottál magadnak egy egész életre.

Távol tartod azokat,

akik bűnre csábítanának.

Nem félsz, ha meg kell küzdened,

mert a végsőkig kitartasz.

S amint az éjszaka beáll,

mellettem teremsz s forrón átölelve engedjük át magunkat az élvezetnek.

És minden pillanatban egyre jobban tudom mennyire szeretlek.

☆•:*´¨`*:•.☆•:*´¨`*:•.☆•:*´¨`*:•.

Másokon áttaposva lettél az aki,

nem érdekel, ha megbántasz vagy kárt okozol,

mindig eléred céljaid.

S míg mások rettegnek tőled s gyűlölnek,

egy szerető szív mindig hívogat téged.

Ő az egyedüli, akiért meg tudsz tenni bármit,

ő érte érzed azt, hogy otthonra leltél.

Vigaszként ő szorosan magához ölel,

feledteti veled az élet gyötrelmeit,

hogy szíved ismét boldogságban éljen vele együtt egy egész életen.