2010. november 29., hétfő

Gondolatok, melyekből versek fakadtak 1. rész

Amikor megismertelek szemed mélysége titkokat őrzött,
amit szíved kulcsa elzárt mindenkitől.
Nem tudtam hogyan, de fel akartam tárni,
s közben beléd habarodtam.
Már nem csak a titkokra voltam kíváncsi,
hanem arra az emberre, aki vagy.
S akkor jöttem rá,
hogy az én szívem a kulcs hozzád.
A zár kinyílt s te befogadtál.
Midőn kettőnk szerelme őrizte titkaink életünk végéig.


Hófehér paripán vágtattál át a mezőn.
Hajad a szél összekócolva,
a napfény cirógatta arcodat.
Kellemes látványt nyújtottál meztelen felsőtesttel,
mint egy indián.
Lopva tekintettél felém,
s én beleborzongtam.
A szemed távoli fényében magamat láttam,
amint tűzben égek.
Mikor felocsúdtam te ott álltál előttem,
nem kérdeztél semmit csak megcsókoltad ajkam,
s én attól kezdve asszonyod voltam.


Tőled függ életem mióta csak ismerlek,
kisajátítottál magadnak egy egész életre.
Távol tartod azokat,
akik bűnre csábítanának.
Nem félsz, ha meg kell küzdened,
mert a végsőkig kitartasz.
S amint az éjszaka beáll,
mellettem teremsz s forrón átölelve engedjük át magunkat az élvezetnek.
És minden pillanatban egyre jobban tudom mennyire szeretlek.

☆•:*´¨`*:•.☆•:*´¨`*:•.☆•:*´¨`*:•.

Másokon áttaposva lettél az aki,
nem érdekel, ha megbántasz vagy kárt okozol,
mindig eléred céljaid.
S míg mások rettegnek tőled s gyűlölnek,
egy szerető szív mindig hívogat téged.
Ő az egyedüli, akiért meg tudsz tenni bármit,
ő érte érzed azt, hogy otthonra leltél.
Vigaszként ő szorosan magához ölel,
feledteti veled az élet gyötrelmeit,
hogy szíved ismét boldogságban éljen vele együtt egy egész életen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése