Vegyes érzelmek V.

Előre figyelmeztettek, hogy ennek nem lesz jó vége.

Hogy a szíved az ő kezébe ne add.

Nem hittél a szóbeszédnek,

szíved az ő kezébe adtad.

Csak amikor hiába kérted,

ő már nem adta vissza.

Mézes-mázos szavakkal bombáztad őt,

hogy lábad előtt hevert s leste minden kívánságod,

mint egy pajkos kiskutya.

Édes csókjaiddal egyre közelebb s közelebb engedted magadhoz,

míg végül a hálódban vergődött tudatlan.

Minden percben dicsfényezted,

háta mögött meg kinevetted szépen.

Mikor pedig úgy gondoltad elég volt belőle,

eldobtad magadtól,

mint egy koszos rongyot,

aminek semmi hasznát nem vetted.

Ő hiába kérlelt téged,

te már másvalakivel játszottál,

nem volt mit tennie próbált feledni téged.

Mikor hírül kaptad,

hogy megtalálta a boldogságot más valaki oldalán,

elmentél, hogy hogy visszaszerezd őt magadnak.

Csak egy szavadba kerülhetett volna,

s ő maradt volna veled,

ha akkor másként bántál volna vele.

Megtagadott téged,

mert érzései nem hálátlan kacat,

s újfent boldogságban ment haza szerető társával.

Magadra maradtál s ettől kezdve senki nem kért belőled.

Úgy érezted magad,

mint egy kivert kutya a semmiben.

Talán idővel magad is rálelsz a boldogságra,

s akkor másképp állsz a boldogság útjába.

Egy üzenet várt téged íróasztalodon:

"Szeretlek"

Mosolyogva néztél a közös fényképetekre,

s visszaemlékeztél az első találkozásra.

Sokat jelentett számodra,

ő volt az életed értelme,

és a szíved őrzője.

Elővettél egy papírt és egy tollat s gyorsan leírtál egy rövidke üzenetet,

szemedben fura fénnyel távoztál a szobából.

Egy üzenet várt téged íróasztalodon:

"Viszlát"

Szomorúan néztél a közös fényképetekre,

s visszaemlékeztél a fogadalmatokra:

Örökre együtt.

Szemedben mosolygás tükröződött.

Az életben ugyan nem,

de lelkileg örökre együtt lesztek.

Udvaroltál neki hosszú éveken,

majd megkérted a kezét s ő beleegyezett.

Az esküvő napján ott vártad őt nagy boldogan,

de a menyasszony csapot-papot elhagyott.

Éveken át utaztad a világot,

magad sem tudtad már mit keresel:

őt vagy saját szívedet.

Mindketten döbbenten meredtetek egymásra,

amikor újra találkoztatok a másikkal.

Szó nélkül elsétált melletted,

lesütött szemmel,

majd amint utána néztél ő a férje s gyermekei oldalán haladt tovább előre.

Szívedet már visszakaptad tőle,

s most már te is új életet kezdhetsz.

Gyengéden átölelt a vágy,

csókjával betapasztotta a szád,

türelmetlen szenvedéllyel simult hozzád.

Tűz égette, vágy fokozta s egybeolvadt veled,

sürgető szerelemmel adta tudtodra,

hogy te vagy a mindene.

Édes hangoddal magadhoz csábítottad,

tüzes hévvel magadhoz láncoltad.

Ujjaiddal végigzongoráztál testén,

vágya fellobbant s azonnal magáévá tett a holdtölte alatt.

Karmaid, fogaid belemélyesztetted húsába,

s ő egyre fokozta ütemét.

Még azután sem engedett el,

miután csillapított éhségén.

A kora reggeli napsütésben csókoddal ébresztetted,

felélesztve a legbelső érzéseit.

Szorosan magadhoz ölelted,

testetek összeforrt.

Buja vágyaitoknak gátat szabni nem tudtok,

mindig az ösztön vezérelt benneteket.

Csillapíthatatlan vágyaitokban békét leltetek.

Veszedelmes tekintet, markáns arcvonás,

nők ezrei tombolnak utána.

Olyan, mint egy kaméleon,

a legjobbkor tűnik fel,

s ha úgy érzi, akkor elillan egy pillanat alatt.

A nőket elvarázsolja küllemével,

eszességével, forró testével,

s ők vakon bíznak benne.

Herceget játszik, miközben kalóz életet él,

a tengerek ura,

s a végtelen időé.

Hírneve sokakat meggyőzött ki is ő valójában,

de féltve őrzik találkozásukat egymással.

Egy vad szépség mégis megbabonázta,

s ő ennek lett végül áldozata.

A véget nem érő küzdelemben a vadász lett a préda,

s szíve örök rabságban,

lelke örök kárhozatra ítéltetett.