VERSÍRÁS ZENÉRE
Beléd vetettem minden bizalmam,
mégis csalódtam.
Miért nem voltál képes jó lenni hozzám?
Miért hagytál szenvedni?
Bármit tettem te nem értékelted,
s én úgy éreztem nem érek már semmit sem.
Miért vagy ilyen?
Miért teszed ezt velem?
Hát nem érzed mennyire szeretlek?
Nem látod mennyire szenvedek?
Én még mindig téged akarlak,
de már magam sem tudom mi a helyes.
Zuhogó esőben állok s várok.
Várok egy pillanatot,
várom mi lesz velem.
Nem tudom merre kell mennem,
mit kellene tennem,
hogy téged megleljelek.
Zuhogó eső esőcseppjei hullanak arcomra,
elmosva könnyeim fájdalmát.
Várlak téged,
gyere vissza hozzám kérlek.
Nem tudok nélküled élni,
nem tudok hogyan élni.
Mondd mit kellene tennem?
Elfelejteni téged?
Továbblépni?
Vagy várni egy egész életen?
Folyamatosan te jársz a fejemben.
Gondolatok marják szívemet.
Hová mentél nélkülem?
Érted éltem kedves.
Miért nem hiszed el?
Amikor annyi szép pillanatot éltünk meg,
számolni sem merem.
Derűs napok mosolyai,
édes csókok forró ölelései.
Ezek voltunk mi.
Egy zuhanó madár hatalmas szárnyakkal,
mely a szabadságot hirdeti.
Egy színes pillangó,
mely apró, törékeny lepellel fedi be az eget,
s közben az életről álmodik.
Ezek voltunk mi.
Hol vagy már?
Gyere vissza hozzám kedves.
Mily gyűlölet ég szívedben: kegyetlen.
Mily érzések kavarognak benned: hitetlen.
Mit akarsz még tőlem?
Nem volt még elég?
Hagyj már békén!
Ne kínozz többé!
Mily szerelem égett bennünk,
mi kiégett egy pillanat alatt.
Mily szenvedés a mi életünk,
hogy már nem vagyunk együtt.
Elárultál!
Mondd, hogy tehetted?
Nem voltál őszinte!
Mondd, miért tetted?
Elég!!!
Hagyj végre.
Ne kínozz.
Nélküled is van élet.
Egy igaz szerelem szólt,
egy igaz szív mesélt.
Egy határtalan álom,
egy földöntúli erő.
Nézz a szemembe s mondd, hogy szeretsz.
Ez a szó, ez az érzés többet ér nekem, hidd el.
Fogd meg a kezem,
húzz magadhoz szorosan.
Csókolj, amíg a szád bírja,
amíg a levegő utolsó darabja is el nem tűnik.
Szeress, amíg tart az élet.
Szeress, amíg dobban szívünk.
Ölelj át szorosan.
Ne engedj ki kezeid közül.
Ne hagyd, hogy elragadjon a féltékenység.
Én a tied vagyok örökké.
Ölelj át szorosan.
Bízz bennem.
Higgy bennem.
S a tied leszek örökre.
Együtt éljünk minden pillanatban.
Együtt az örök boldogságban.
Nyújtsd felém kezed,
húzz magadhoz édes.
Egymás karjaiban megpihenni,
oly szép álom lenne.
Ölj meg, ezt kérem búcsúzóul, ha elhagysz engem.
Ölj meg, mert nélküled nem élek, ha elhagysz engem.
Ölj meg, mert nem szeretsz engem.
Ölj meg, mert túl gyáva vagyok az élethez.
Ölj meg, amíg csak lehet, mert bosszúm annál édesebb lesz.
Ölj meg, s lelkem örökre a tied lesz.
Szomorú virág virágzik csendesen.
Szomorú vagyok én is, mert elhagytál engem.
Szomorú az életem mióta nem vagy velem.
Szomorú az, hogy nem lehetek veled.
Elhagytál engem s a földi életet.
Nem maradt utánad semmi csak az emlékek.
Az a virág őrzi mindazt, amit még te ültettél.
Az volt szerelmünk záloga s életed utolsó legszebb napja.
Ülök a zongora előtt s várom,
hogy történjen valami.
Hallom a zongoraszót,
de a zongorán nem játszik senki.
Ülök a zongora előtt némán,
csendesen.
Magam előtt látom arcod kedves mosolyát.
Te játszottál mindig a jó öreg zongorán,
s most elcsendesült minden.
Szerelmünk erős volt,
de a halállal szemben mi sem harcolhatunk.
Hallom a zongoraszót s téged látlak magam előtt.
Mosolyogva nézel felém,
kinyújtod kezed s én veled megyek.
Minden pillanatom beragyogtad nekem,
nem is tudom miért érdemlem meg.
Minden pillanatban egyre jobban szeretlek,
de ezt elmondani lehetetlen.
Még én sem értem szívem szavát,
de percenként erősebben dobban meg bennem.
Szeretlek mindegy, hogy ki vagy.
Szeretlek úgy, ahogy vagy.
Szeretlek, mert a szívem érted dobog.
Szeretlek, s ezt kimondani oly jó.
Tik-tak, tik-tak, tik-tak, tik-tak.
Bimm-bamm, bimm-bamm, bimm-bamm, bimm-bamm.
Szívem minden szavával téged hív.
Egyre jobban s jobban.
Téged érez.
Téged lát.
Örömmel fogad.
Alig várja, hogy újra együtt legyünk,
annyira vágyódik utánad.
Téged érez.
Téged lát.
Örömmel fogad s zár be hosszú életre.
Barát.
Egy különös szó.
Egy különös ember.
Egy különös érzés.
Egy különös személy.
Barát, kiben megbízhatok,
kivel beszélhetek,
kit szeretek s hiányolok,
ha nincs velem.
Barát egy egész életre,
egy pillanatban,
egy kimondatlan érzésben.
Barát, kit elveszteni semmikép sem szabad.
Még akkor sem,
ha az élet úgy akarja.
Barát mindörökre.
Barát egy egész életre.
Barát, akit a sors adott,
hogy magam is azzá legyek.
Hideg szél fúj.
Hóesésben járom az utcákat.
Fénylő gömbök vesznek körül,
mosolygó emberek tömegében.
Mégis magányos vagyok.
Nincs mellettem senki.
Így ünnepelni a karácsonyt nem éppen boldogsággal tölt el.
Hóesésben járom az utcákat.
Szerelmes párok ölelő karokban egymást ajándékozzák.
Hol van az a szerelem,
amiről álmodom?
Hol van az,
ki szívemet rabul ejti?
Talán már el is mentem mellette anélkül,
hogy mondtam volna szeretlek?!
Hol van az a szerelem,
amiről álmodom?
Hol van az,
ki szívemet rabul ejti?
A hóesésben.
Magányomban egyedül bóklászom.
Magányomban szomorú lelkem ápolom.
Szívem régóta üres darabjaiban él.
Szívem régóta magányba révedt.
Nem találom őt, kit egykor elvesztettem.
Nem találom őt, ki elhagyott engem.
Fájdalom minden pillanat nélküled.
Halld meg kiáltásom az éjszakában:
Még mindig szeretlek téged!!!
Elbújt a Nap a sötét felhők mögé.
Nem leli a kiutat, egyedül van.
Hiába nyújt segítő kezet a Hold,
soha nem találkozhatnak.
Annyi érzelem,
annyi kimondatlan szó,
s a végén csak üresség marad.
Miért nem boldog?
Miért nem találja meg?
Hová tűnt a boldogság, mely bearanyozta életét?
Annyi érzelem,
annyi kimondatlan szó,
s a végén csak üresség marad.
Hol van az igaz út?
Miért nem lel rá?
Hol van az igaz út?
Miért nem lel rá?
Fogjuk egymás kezét a hatalmas sziklafalon állva,
egyenesen a mélybe tekintünk.
Mint Rómeó és Júlia,
kik szerelmüket féltve a halálba menekülnek.
Mint egy riadt kismadár,
ki törött szárnnyal sosem szállhat fel az égbe.
Egymásra tekintünk,
elmosolyodunk s a mélybe zuhanunk.
A habok magával ragadnak,
örvénylő forgatagba.
Kezünk nem engedi el egymást,
a szerelem tartja össze.
Még így is,
hogy a halál fénye ránk veti sugarát,
tudjuk mi örökké együtt leszünk.
Nevetünk egymás érzésein.
Beláttuk nincs menekvés.
Hosszú idő óta most látjuk igazán egymást.
Hogy lehet, hogy nem vettük észre?
Megvoltunk egymás mellett,
mint két jó barát,
s a szerelem ránk talált.
Miért vártunk ennyit?
Miért nem vettük észre,
hogy egymásba szerettünk?
Ez annyira valótlan mégis igaz.
Ez annyira fura,
mégis jó érzéssel tölt el.
Egy barátság kezdete,
melyből szerelem fakadt.
Ne ébressz fel ebből az álomból!
Ne ébredj fel ebből az álomból!
Mert ez az álom egyre édesebb.
Egy hang, mely belülről fakad.
Egy érzés, mely láthatatlan.
Engedd ki magadból.
Engedd, hogy uralkodjon feletted.
Hogy az őrület határára sodródva éld az életed.
Egy hang, mely hozzám szól.
Egy érzés, mely hozzám ér.
Engedj magadhoz, amilyen közel csak tudsz.
Engedj magadhoz, amíg együtt vagyunk.
Engedj, hogy őrülten szeresselek s magamhoz ragadjalak,
mint egy vadállat a zsákmányát.
Tépjük le láncaink, hogy szabadon szeressük egymást,
hogy a szenvedély édes kínját éljük át.
Engedj s én magamhoz engedlek.
Anna Tsuchiya, Gackt, Olivia Lufkin, Yuna Ito és Hamasaki Ayumi, akiknek zenéi, különösen szép dalai által ezek a versek megformálódtak, megszülettek és leíródtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése