Verseim a Múzsám által

Ragaszkodunk ahhoz, ami már nincs.

Egy fiúhoz, aki soha nem volt a mienk.

Egy szerelemhez, ami csak nekünk volt fontos.

Egy kötelékhez, ami sosem létezett.

Ragaszkodunk olyan emlékekhez, amelyek nélkül is meglennénk.

Ragaszkodunk egy álomhoz, ami elérhetetlenné válik.

Ragaszkodás az egész életünk,

egy személyhez,

egy tárgyhoz,

egy kimondatlan szóhoz,

s többre nem is vágyunk.

De a ragaszkodás egy sor új élményt veszejt el,

elfelejtünk élni,

nem tudjuk igazából kik vagyunk s félünk merészen dönteni.

Ragaszkodjunk valamihez, ami nem lehet a miénk?

Ragaszkodjunk valakihez, aki sosincs közel?

Ragaszkodjunk inkább ahhoz az egy élethez,

ami még tartogathat nekünk szépet.

Engedjük szabadjára lelkünk,

hogy ezután mindent megtehessünk.

Szárnyaljuk túl a fantázia birodalmát,

s éljük meg életünk minden napját.

Néha azon töprengtél mit is gondolt rólad,

mit érezhetett irántad.

Néha azon merengtél mit is mondott neked,

hogyan becézgetett.

Néha még mindig úgy vagy vele,

milyen lenne vele.

Együtt ünnepelnétek a karácsonyt,

egymáshoz bújva ülnétek a kandalló előtt s elnéznétek miként perzsel a szerelem lángja.

S amikor nem gondolsz rá,

ő ott terem előtted s átölel téged minden szeretetével.

Mert a karácsony a szeretet ünnepe,

s a ti szerelmetek még nem ért véget.

Egyetlen pillantás is elég volt,

hogy megbabonázd.

Egyetlen szó is elég volt,

hogy magadhoz csábítsd.

Egyetlen pillanat volt csupán,

s az ágyasoddá vált.

Részeg mámorban vetette oda magát,

s te minden percét kiélvezted.

Még fel sem ocsúdhatott,

te már is visszarántottad magadhoz,

s egy új táncot kezdtél vele.

Valóra vált álom,

amiért vele lehetsz.

Boldog vagy,

amiért ő a tied lehet.

Mikor vele vagy elfelejtesz mindent.

Szíved mélyéről tudod,

hogy szeret,

s ő viszont szeret téged.

Bárcsak mindig itt volnál,

ölelő karodba simulni hozzád.

Ajkadra csókot lehelni,

kitárni szívem érzéseit.

Csak veled foglalkozni,

amíg el nem jön a reggel,

hogy aztán újra várhassam az éjszaka varázsát.

Boldogtalan élsz,

szíved magányosan dobban.

Valaha szerettél,

de az érzések kihűltek iránta.

Azóta szüntelen keresed társad.

Ne félj, megleled.

Csak halld meg szíved szavát.

Ő megleli neked azt,

kire mindig is vágytál.

Csendben meghúzódtál,

őt nézed mikor meglátod.

Szemed ragyog,

szíved csordultig szerelemmel,

őt kívánod.

Mikor pedig megszólít,

kedvesen mosolyog,

a legjobb barátjának tart,

s ez neked örömöt okoz.

Mert tudod a barátság örökkön él,

s talán egy nap a szerelem lángja is felél.