Christin Dor Versei
-
Elmúlás
Semmi sem töri meg jobban az embert,
mint az elmúlás jelenléte.
Szeretteink egyik napról a másikra eltűnnek.
Emlékeiket őrizzük,
míg élünk.
Az élet mégis egyre csak halad.
S mi magunk is megöregszünk.
***
Éjfél tájban hív a harangszó.
Búsan kondul a toronyban.
Fájdalom lepi el a szíveket.
Egy lélek ismét eltávozott.
Senki nem tudja hova,
hogy a mennybe vagy a pokolba.
Utolsó óráján a vén harangszó kísérte.
Ő tudja csak merre ment.
***
Mikor még gyermekként szaladgált,
önfeledt volt s védtelen.
Az életet ajándéknak fogta fel.
Nem foglalkozott mással csak a jelennel.
Boldog volt akkor is,
amikor elment.
***
Emlékek élnek benned a múltról.
Egy-egy pillanat mi örökre beléd vésődött.
Soha vissza nem térő dolgok,
mik egykor az életed része volt.
Volt, ami végül elmúlt.
S mindig újak lesznek a helyében.
***
Elment.
Örökre.
Búcsú nélkül.
Szomorú vagy.
Magányos.
Nélküle az élet is üres.
Feledni sem tudod.
Őt látod mindig.
Hangját hallod.
Esténként üres helyét bámulod az ágyon.
Minden nap csak egyre jobban hiányolod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése