Romantika és a titkok tárháza
Fenn van már a Nap.
Sugarát szerte szórja.
Körülötte a fénylő kék ég s a hófehér felhők.
Vágyakozva sóhajtanak.
Egyikük sem éri el az arany királynőt.
Mit meg nem adnának,
hacsak megérinthetnék őt.
Bárányfelhők ülnek az égen.
A szél lassan viszi őket.
Útjuk ugyan ismeretlen,
de mindig visszatérnek.
Méhek egyik virágról a másikra szállnak.
Egyszerre szerelmesek a mezei csokorba.
Számukra nincs csúnya virágszál.
Csak páratlan ragyogás.
Mi tagadás úgy tettem, mint aki nem szeret.
Szimplán elmentem melletted.
Nem nevettem a vicceiden.
Nem szóltam hozzád, ha közelemben voltál.
De titokban rólad álmodtam.
Halkan utánad sírtam.
Suttogtam neved, mikor senki se hallott.
Nem tudtam miért teszem ezt velünk.
Te valamiért más voltál, mint a többiek.
Mégsem akartam, hogy a közelembe kerüljél.
A jég akkor tört meg, mikor mással láttalak.
S tudtam, ha nem avatkozom közbe, sosem tudhatom meg milyen lenne veled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése