Pocahontas

 

Mert a víz arca mindig változó,
És egyre más a nagy folyó,
Így soha nem is léphetsz bele kétszer.
Az emberek nem élhetnek így
Az élet másra jó,
De a tudás nem ér fel a bölcsességgel.

Messze hív a nagy folyó,
Érzem messze hív a nagy folyó.
Taszít és vonz.
Messze hív a nagy folyó,
Hogy szárnyat bont,
Haza ér a szív és nem lesz gond,
Az álom olyan ringató,
Messze hív a nagy folyó.

Mesél. Rólad mesél.

De érzem kint a fák között,
A vízesésen messze túl,
A dobszó lelkem gyökeréig felzeng.
Az a rendes fickó férjem lenne,
Aki meg is véd,
És nem hiszi, hogy más kell aki megment.

Messze hív a nagy folyó,
Messze hív a nagy folyó.
Taszít és vonz.
Messze hív a nagy folyó,
És elsodor.
Partja távol áll ha tenger szól,
Túl azon mi látható,
Messze hív a nagy folyó.

Messze hív a nagy folyó.

Válasszam a járt utat,
Büszkén, mint a dob, ha zeng.
Férjem lesz e nagy Cocum,
És feladjam a végtelent.
Vagy vársz-e még,
Hol eggyé válsz velem
Ott ahol a folyó hív.