Itt vagy egy karnyújtásnyira.
Itt vagy közel.
Annyira vágyom, hogy megérinthesselek, mégsem tehetem.
Magam előtt látlak.
Szomorú a tekinteted.
Magányosan dobban szíved.
Mintha egy elveszett lélek volnál, csendben lépkedsz az üres utcán.
A lámpák fényei megvilágítanak, de csak az árnyékod az, ami látszik.
Miért mész a sötétben, ha a fényre is kijöhetsz?
Miért temeted magad a munkába, amikor az élet körülvesz?
Miért nem vagy velem?
S én miért nem lehetek veled?
Úgy átölelnélek.
Fognám két kezed.
Suttogva mondanám neved, szerelmesen.
Vajon a mi utunk egyszer keresztezi egymást?
Vagy te is csak vágyálom leszel s amikor felébredek már nem leszel velem?
Gyere ki a fényre, hogy megláthass engem, s én őrizni fogom a szíved.
***
Mikor mondasz is valamit, nem érzem, hogy igaz lenne.
Nem érzem, hogy nekem szólna.
Nem érzem a szíved benne.
Mikor teszel valamit, nem érzem, hogy értem tennéd.
Nem érzem, hogy szívből jönne.
Nem érzem még az akaraterőd.
Mikor engem nézel, nem érzem, hogy engem látsz.
Nem érzem, hogy értem csillogna szemed.
Nem érzem a tekinteted.
Mikor hozzám érsz, nem érzem, hogy engem érintesz.
Nem érzem, hogy igazán akarnál.
Nem érzem, hogy te nekem vagy teremtve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése