A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazugság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazugság. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 22., péntek

Összeköt minket

Összekötött minket a hazugság és a vágy.
Hazudtunk egymásnak és másoknak.
Házasok voltunk.
De egy éjszaka alatt felrúgtunk mindent.
Nem érdekelt, mit gondolnak mások.
Egymást akartuk.
S inkább kiléptünk a biztonságot rejtő házasságunkból,
mintsem tovább éljünk felszínes csillogásban.
Nem rejtettük el a vágyainkat,
a jégbe fagyott tüzes szenvedélyt,
mely elemi erővel pusztított volna el mindent körülöttünk.
Te voltál és én egymásnak.
Mindent egymásért tettünk.
Minden döntésünk rólunk szólt és nem másról.
S hiába tartottunk tőle,
a vágy nem csitult egy pillanatra sem.
Mely örökké összeköt minket.

2017.12.22., péntek

2016. február 3., szerda

Bizalmat vesztett lélek

Nem kell több hazugság,
tartsd meg magadnak.
Nem akarlak többé látni,
örülhetsz magadnak.
Bíztam benned,
de eldobtad szívem.
Hibát hibára halmoztál,
sokszor megbocsátottam neked.
Fogalmad sincs mit okoztál.
Te voltál azaz ember,
akiben megbíztam,
akinek elmondtam féltett titkaim,
mégis hátba szúrtál kegyetlenül.
Mire volt ez jó?
Nem kell több hazugság,
tartsd meg magadnak.
Bíztam benned,
mégis elárultál engem.
Engem,
aki szeretett téged.
Mindent megtettem érted.
Mégsem voltam neked jó.
Mire volt ez jó?
Eldobott idő.
Elrabolt szív.
Gyenge szavak.
Bizalmat vesztett lélek.
Mégis mire mentél vele,
hogy hazudtál?
Nem kell több hazugság.
Nem akarlak többé látni.
Fogalmad sincs mit okoztál.
Elárultál engem.
Engem,
aki szeretett téged.
Mégsem voltam neked jó.
A bizalommal a szerelmet is elvesztetted.
Mégsem érdekel.
Már nem érdekelsz.

2015.12.19., szombat

2016. január 21., csütörtök

A bukás után - Pennát a kézbe díj!!!


2011. december 3., szombat

Nagyon szépen köszönöm, hogy az én történetem ott lehet az első négyben!!! Örülök neki és remélem következőleg is hasonló eredményt fogok elérni. De ha mégsem már az is jó dolog, hogy olvassátok az alkotásaim. Még egyszer nagyon szépen köszönöm!!! Aki teheti olvassa el a blogban szereplő történeteket, mert nagyon gyönyörűek!!!

Üdv Christin Dor


A bukás után

A diadal, amit oly régóta vártam elmaradt. Helyette felperzselt vidék, megtört lelkek, összeroppant testek s sivár szenvedés tölti be a bíborvörösben úszó harcteret. A birodalmam, amit apám épített fel, amit örökül hagyott rám a dögkeselyűk martalékává vált. Most azok, akik életüket adták e kegyetlenségnek a feledés homályába vész el. A túlélők, akikben van némi lélek rabláncon halad tovább egy új, de annál zordabb világba. S köztük vagyok én is.
Én Warrick Myron, aki mind közül a legjobb s leghatalmasabb egyetlen sorsdöntő ütközet által letaszítottá vált. Olyanok közé, akiket messzire elkerültem, s akiket én magam is csak eltaposni kívánt férgeknek tartottam. Mocskos halandók, akik sosem harcoltak, sosem éltek, sosem értek el semmit. Szegények, betegek és hitványak.
Harcra termettem. Születésem óta másra sem neveltek csakhogy a Myron Birodalom élén állva vezessem seregeim. S mialatt birodalmam határait egyre bővítettem, addig nemes asszonyok méhébe örököseim fejlődtek tovább. Küzdöttem, kitöröltem a fájdalmat, ami egy harcos életében ismeretlen fogalom. Célokat tűztem magam elé, hogy a leghatalmasabb uralkodóvá válhassak. Életem egyetlen pillanatnak élt, hogy megismerjék a nevem.
Sérüléseim ellenére s a súlyos bilincsek, amelyek szabadságomat végérvényesen korlátozták a poros, göröngyös úton próbáltam ugyanaz a kimért, magabiztos, félelmet keltő vezér maradni, aki mindig is voltam. Azok a megpróbáltatások, amiket apám mért rám távolinak és alulmaradtnak tűnt ehhez képest. Az izmaim megfeszültek, a csontjaim minden egyes lépésnél egyre inkább azt éreztette velem, hogy én magam is csak egy ember vagyok. Egy jelentéktelen ember, akit megfosztottak rangjától, vagyonától, otthonától, becsületétől… Becsület. Mily drága egy szó. Mily elveszett.
Felnéztem. A horizonthoz közeledett a Nap. Az oly nagy becsben tartott aranyló fénysugár. Az éltető erő. A fényes korongot beleolvasztottam az íriszembe, mert tudtam ez az utolsó, hogy láthattam. Amint tömlöcbe vetetnek mindez csak az elmém egy szegletében él tovább. Ironikus mosollyal köszöntem el az egykor csodálatosnak hitt, ám rangon alulinak vélt világtól. Tekintetem elsiklott a ragyogó égitesttől s egy másik töltötte be hiányát.
Ő, aki tele élettel, egyszerűséggel s tökéletességgel született e földi létbe. Egy gyermekien tiszta, nemes szívű, ám mindinkább vonzó, gyönyörű és bátor nőszemély. Az, akiről mindenki azt hitte, hogy jámbor lélek. Egy cseléd lánya. Hazugság! Gonosz pillantást vetettem rá, de ő kitartóan s büszkén nézett vissza rám. Szemében merő fájdalom sugárzott. Ha megbánásért esedezne, sem tudna már meghatni. Elárult, pedig a legfinomabb kelmékbe öltöztettem, a legpuhább ágyban fekhetett, királyi étekkel telíthette hasát, a legédesebb borral hűsíthette magát. Mindez azért, hogy aztán hátba döfjön. Ha nem lennének a bilincsek s körülöttünk katonák, már rég a kezeim között lelné halálát.
Mézszőke haját a lenge szél borzolta. Ajka mozogni kezdett. Szeme könnyben úszott. Kezei finoman hasára siklott s belém egy új, eddig ismeretlen erő nyilallt. Értetlenül meredtem rá. Tudni akartam miféle boszorkánnyal van dolgom. Dühödten ráncigáltam a láncaim, miközben félrelöktem mindenkit, aki csak az utamban állt. Szememet nem véve le róla feléje igyekeztem. Láttam rajta a félelmet és az ijedtséget, de most semmi más nem érdekelt, csak az, hogy elérjem. A következő pillanatban éles fájdalom hasított a tarkómba és a hátamba. Az utolsó kép mégis az ő gyönyörű arca volt.


2012. július 5., csütörtök

Christin Dor - Versek 3. rész

Rég volt, amikor elhagytál,
kiléptél az életemből minden búcsú nélkül.
Kerestelek.
Városról városra járva kutattam utánad.
Ha láttak is téged,
már tovább álltál.
Nem hagytál nyomot magad után.
Mindent elvesztettem,
amit te jelentettél nekem.
Még most is várlak téged.
Ha visszajönnél tárt karokkal várlak.
Nem kérdezek semmit.

***

Volt idő mikor elhittem szeretsz engem.
A szemedben furcsa láng lebegett.
Azt hittem az értem érzett szerelmed az,
mi lángba borítja szemed tükrét.
Tévedtem.
Másra gondoltál,
amikor engem öleltél.
Másra gondoltál,
amikor csókoltál.
Leplezted igaz érzéseid s én hűen követtelek.
Tévedtem.
Már tudom nem lett volna szabad engednem neked.
A bűnöm csak annyi,
hogy szerettelek s nehezen feledtelek.

2012. március 30., péntek

Válogatott Verseim 15. rész


Minden értéked elveszett,
amikor elárultál.
Minden érzés irántad megszűnt létezni.
Még egyszer nem dőlnék be a hívogató szavaknak,
az édes kis hazugságaidnak.
Még egyszer nem követném el ugyanazt a hibát.

2010. november 4., csütörtök

Vegyes érzelmek II.

Rád találni nem könnyű,
mint egy suhanó árny,
messze elkerül.
Fagyos borzongás fut végig testemen,
percről percre egyre közelebb érezlek.
Simogatásod csak röpke szárnyalás,
de húsba mar fájdalmasan.
Neved sem tudom,
mintha nem is léteznél.
Ismeretlen vagy számomra,
de érintésed oly ismerős.
Különös mind, ami velünk történik,
különös az is, hogy soha nem vagy itt.
Csak a képzelet szült?
Vagy egy régi emlék?
Ki vagy te mondd,
ha nem az,
kire régóta várok.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Szerelmi háromszögbe csöppentél,
nem tudtál helyesen dönteni.
Mindkettőben megvan,
amire szükséged van.
Mindkettő a szíved rejtekében él.
S bár választani nem tudsz,
minden pillanatát élvezed,
hogy kettős életet élsz,
s ők vakon bíznak benned.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Beleszédülsz, annyira szereted őt.
Csókjaira vágysz ölelő karjaiban.
Megremegsz, ahogy hozzád ér.
S ő boldog, hogy melletted van.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Összhangban vagytok:
test, lélek s szív.
Örökre összefonódva az idők végezetéig.
Eme köteléket nem bonthatja fel semmi,
még ha meg is sérül,
sem szakad meg,
mert mindig együtt lesztek az idők végezetéig.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Kevés volt mindaz, amit érte éreztél.
Szerelmed nem volt túl erős,
hogy megvédd.
Hiába az igyekezet,
számára kihűlt a szerelem.
Nem is maradt tovább az életedben.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Menekültem valami elől.
Sietve haladtam előre.
Nem emlékszem már ki vagy mi üldözött,
de minden erőmmel azon voltam,
hogy elszökjek előle.
Egyik percben még egy sötét,
félelmetes sikátoron át haladtam.
A másik percben egy hatalmas,
zöldellő rét bukkant fel előttem.
A félelem elszállt,
nyugalom szállta meg testem.
Ragyogó kék égbolton hófehér felhők tündököltek,
a mezőn pedig vadvirágok illatoztak.
Aztán megint jött egy furcsa érzés,
s hirtelen hátrafordultam.
Megtalált.- kiáltottam fel hangosan.
De még mielőtt elért volna,
egy nyíl fúródott beléje,
s a sötétség örökre eltűnt a szemem elől,
de a nyíl ott maradt a földbe fúródva.
Visszapillantottam a hátam mögé,
s akkor láttam meg őt.
Díszes ruhájában felfegyverkezve állt ott,
szemében csillogó ámde büszke fénnyel.
Ott állt s nem szólt semmit.
Megmentette életem anélkül,
hogy ismert volna,
majd megfordult s elindult egy ösvényen.
Nem ismertem őt,
s nem tudtam neki megköszönni,
de nyílvesszejét azóta is magamnál tartom,
s ezáltal erősebbé válok.
Azóta nem üldöz a sötétség árnya,
emlékeim csak a mezőt s a harcost őrzi.
A nyílvessző pedig a harcos lelkét.

**********************

Két gyönyörű szempár világított az éjszakában.
Az arca titokzatos volt a holdfényben.
Csak egy pillanatra láttam,
mégis belém ivódott egész lénye.
Csak egy pillantást vetett rám,
s tudta, hogy megadtam neki magam.
Kinyújtotta felém kezét s én remegve fogadtam el.
A következő percben már a vérem kellett.
Amint elvette jutalmát,
tovább állt.
De én még mindig látom őt valahol az éjszakában,
ahogy szeme megcsillan vad éhségét mutatva.

***************************

Borzongató érzés kerített hatalmába,
küzdeni sem tudtál olyannyira.
Ámulatba ejtett minden egyes érintése,
nem akartad, hogy elvesszen.
Még ha börtönbe is vetnének bujaságodért,
sem éreznél másképp.
Ő téged akar, te pedig őt,
s még a vasrácsok sem törhetik meg akaraterőd.
Az éjszaka leple alatt elszöktél vele,
hogy szabadon szerethesd.

****************************

Csodállak téged.
Pedig nem ismerlek.
Még egyszer sem találkoztunk.
Pedig jó lenne.
Messze élsz tőlem.
Mégis olyan, mintha itt lennél.
Mindig azt kívánom,
hogy lássalak téged.
Hallani a hangod,
oly megnyugtató.
Az érzések mi bennem élnek,
csak te rád várnak.
Tudom, hogy álom marad,
mire vágyom.
De reménykedni még szabad,
s nem adom fel,
amíg meg nem látlak.

*************************

Sok ezer virág száll a szélben.
Sok ezer szerelmes szív dobban egyszerre.
Szerelmes szavakat suttognak egymásnak.
Szerelmes sóhajok szállnak a magasba.
Minden percben egyre közelebb.
Minden pillanatban egyre erősebb.
Ez nem csak érzelmi fellángolás,
egy röpke szerelmes éjszaka.
Nem holmi játék,
mely érzelmek nélkül tör előre.
Nem is becsapás,
mely önmagunk megnyugtatásáról szól.
Tiszta érzelmek,
tiszta játszma,
ami az ellentétet is vonzza.
Egy örökké tartó áradat,
mely végtelen,
s nincs ennél szebb a világon.

********************************

Hazugság minden, amit mondanak.
Hazugság a létük is e világban.
Hazug szavak, hazug ígéretek,
amik nap, mint nap elhagyják ajkuk.
Hazug pillantások, mely hamisan fénylenek.
Nem kell a képmutatás,
nem kell a győzködés,
hisz sosem úgy lesz,
ahogy megígérték.
Saját maguknak is csak hazudni tudnak,
elhiszik mindazt, amit mondanak.
Nem tisztelik a másik érzését,
nem érdeklik vágyálmaik.
Mindig csak azt akarják,
ami nekik jó.
Nem elégszenek meg semmivel s senkivel.
Ezért sem tudnak megférni egy másik emberrel.
S ha meg is tudnának változni,
sosem lesz már olyan,
mint rég.
Mert a bizalom már a múlté.