Christin Dor - Hit

Elő karácsonyi ajándéknak tekinthetem, hogy nyertem:) Syro története mellett enyém lett a másik, ami nyertesen jött ki. Nagyon szépen köszönöm Szattinak!!! Itt el lehet olvasni!!!

http://irokhaakarok.blogspot.hu/2012/12/rahangolodas-az-unnepekre_15.html

2012.12.16.

Havas erdő mélyén csilingelő csengő hallatszódik.

Talpam alatt a frissen hullott ropogó hó selyemtakaróként fedi be a tájat.

Körülöttem fagyöngyökkel díszített fenyőfák magasodnak az égig.

Lelkemet megérintve egyre csak hívogat.

Kíváncsi tekintetek követnek engem.

Lépteim nyomán feléledt a természet.

Szívemben melegség s szeretet társul, amint megpillantottam őt.

Egy angyal állt előttem, engem várt énekével.

Felém nyújtotta kezét s én elfogadtam.

Ekkor csillagszórók sziporkáztak fel körülöttünk.

Boldogság költözött eme vidékre s ennek én is a részese lehettem.

Hunyorogva ébredtem. Kissé kótyagosan, de felültem. Ekkor vettem észre, hogy körülöttem hófehér táj nyúlik el és örökzöld fenyők magasodnak. Azt hittem csak álom, de nem az volt. Valójában láttam egy angyalt, pedig én sosem hittem bennük. Nem hittem a csodákban, de főleg a karácsonyban. Rájöttem, ha én nem is hittem ezekben a létező dolgokban, ők még igenis hittek bennem. Nem értem miért érdemeltem ki egy angyal énekét s annak törődését, de a lelkemet már nem nyomasztotta semmi. Furcsa volt ez az érzés, amit akkor éreztem utoljára, amikor még kicsi voltam. Akkoriban, mint minden más gyermek én is hittem s alig vártam, hogy a karácsonnyal valami új, valami felülmúlhatatlan érkezzen.

De a gyermekkor hamar elillant az életemből. A boldog pillanatok után beköszöntöttek a keserű, nyomorúságos napok és az egyre múló évek nem hozták vissza a régit. Se család, se barátok, nem volt senki, aki megértett volna, aki magához ölelt volna csak egy percig is, hogy érezzem nem vagyok egyedül. De hát én sosem voltam egyedül! Ő is velem volt. Mindvégig. Azaz ember, aki az első perctől fogva szeretett engem, aki életet adott nekem, aki tudta rólam, hogy jó ember vagyok. Az, hogy elment olyan volt számomra, mintha a Mennyországból taszítottak volna ki. A lelkem komorrá vált, a szívem lappangó üresség volt csupán. Senkinek sem kellettem. Ezért elmenekültem. Menekülni akartam az élettől. Menekülni akartam a gondok elől. Menekülni olyan messzire, ahol nincs semmi. Csak az üresség, amelyben régóta éltem. Ezt ismertem.

Ő mégis ott volt előttem. Megérintett s mintha újjászülettem volna felébredtem. Az első olyan ébredés, amikor szeretet és béke uralkodott bennem. Elmosolyodtam, de még mielőtt felkelhettem volna a havas földről egy kéz érintette meg a vállam és én feltekintettem a nevelőanyámra, aki csak mosolyogva, szótlanul, könnyektől csillogó szemmel nézett rám. A másik oldalamon nevelőapám bukkant fel, aki ugyanúgy nézett rám. Elszöktem előlük. Nem akartam velük élni. Nem tartottam őket a szüleimnek, hisz a szüleim meghaltak. Senkinél sem maradtam tovább. Mindig elszöktem. De ők eljöttek értem. Kerestek engem. Szorosan átöleltek s tudtam butaságot követtem el. Édesanyám meghalt, de még utoljára arra kért, hogy higgyek a csodákban, a szeretetben és abban, hogy sosem leszek egyedül. Most már hiszek. Hiszek abban, hogy senki sincs egyedül. Mindig van valaki egy ember életében, aki vigyáz rá és szereti.

Versenybe szálltam:) - Emlékszem

http://irokhaakarok.blogspot.hu/2012/07/tortenetalkotas-szavakbol.html

Harmadszor is megpróbáltam egy kisebb történettel. Remélem valamelyest sikerült. Eléggé el vagyok foglalva a kiadni váró regényemmel, így csak akkor van időm blogra, amikor épp úgy adódik. Főleg a vers blogom az, amin meglátszik, hogy dolgozom valamit is.:) De most ezt hagyjuk! A linkre kattintva elolvashatjátok, hogy mit is írtam. Nem mondok semmit, hogy miről szól.:) Valahogy úgy éreztem most újra megpróbálkozhatok az írással ebben a formában és az igazság az, hogy versenyezni elég jó dolog. És itt nem csak arról van szó, hogy hanyadik helyet érsz el, hanem hogy megismerjék az írásaim, mégha így verseny által is. Úgyhogy a hajnalom mással sem telt, mint egy kis történetet összerakni. Na jó azért nem maradtam fenn sokáig.:) De jó érzés újra írni, főleg egy kissé elrugaszkodni attól, amiben eleve benne vagyok. Na mindegy! Nem spilázom túl. Olvassátok el a történeteket, mert az enyém mellett vannak jobbak is és szerintem lesznek is.:) Szép nyarat kívánok mindenkinek!!! xoxo
2012.07.23.

Emlékszem

Emlékszem, még ha homályosan is. Akkortájt hideg, kora őszi nap volt. Csak egy-két óra választhatott el a sötétségtől, amit a ködfelhőtől már nem láthattam. Megborzongtam, ahogy egyre közeledtem felé. A csupasz talpam alatt megnyikordult a móló öreg deszkái. A szél meglebbentette hófehér hálóingem. Még ez sem tántorított el attól, hogy elérjem őt. Őt, aki háttal állt nekem zsebre dugott kézzel.

Idegesen néztem a hátát. Kedvenc zakóját vette fel, hozzáillő nadrággal és cipővel. Homokszőke haját megborzolta a szél és én elmosolyodtam. Szerettem a haját simogatni, és ő mindig elszenderedett az érintésemtől.

Megálltam. Csak egy-két centi választott el tőle. Éreztem a dohányszagot, ami megcsapta orrom, de valamiért most nem undorodtam tőle. Felsóhajtottam. Sóhajom megremegett, ahogy kezemmel kinyúltam feléje. A szívem egy pillanatra megállt, ahogy ujjaim hozzáértek a selymes hajhoz. Az érintésemre azonnal reagált és lassan megfordult. Aranybarna tekintete melegen tekintett rám, mégis volt benne valami, ami zavart engem.

Amikor először találkoztam ezzel a tekintettel nemcsak az emlékeimbe véste magát, hanem a szívembe is, amely azonnal megtelt a legkülönlegesebb szerelemmel, amit valaha is éreztem. Mindössze öt évvel volt idősebb nálam, de korához képest igen tapasztalt és változatos életszemléletű volt. Ahogy engem is úgy mindenki mást a környezetemben levett a lábáról.

A köd körülölelt minket. Csak egymást láttuk benne. Egyik kezével kinyúlt felém és megsimogatta az arcom. Elmosolyodtam. Hát mégis igaz lenne? Még mindig szeret?

- Miért vagy itt? - kérdezte tompán, majd látva a remegésem levette zakóját és rám terítette. Mindig odaadó társként viselkedett.

- Olvastam a leveled - feleltem a kérdésére. Ő értetlenül nézett rám, majd szorosan behunyta a szemét. - Mondtam már neked, hogy gyönyörű a kézírásod? - dicsértem őt.

Mindig is dicsértem őt, mert sokkal ügyesebb és okosabb fiú volt, mint azok, akiket ismertem. De amit a leginkább szerettem benne az a költői énje. Mindig meg tudott lepni egy-egy gyönyörű verssel, amit nekem szánt. Csak nekem. Kivéve egy levelet, amit nem nekem írt, hanem az unokahúgomnak. Egy szerelmes levél, melyben megvallja érzéseit és azt, hogy nem tudja viszonozni az én érzéseimet bármennyire is szeretné. S az addig eltöltött hat hónap, melyet együtt éltünk meg csupa hazugság volt. Mindig is őt szerette nem pedig engem.

- Őt vártad - mondtam halkan. Megrökönyödve nézett rám, de nem szólt semmit. Közelebb léptem hozzá, majd szorosan hozzábújtam. Nem lökött el magától. Testének melege azonnal átmelegített. Jó érzéssel töltött el közelsége, mégis szomorúan néztem magam elé.
Ekkor vettem észre a móló oldalához kikötött csónakot. A szigetre mentek volna. Együtt. Caleb és Sonia el akart menni. Titokban. Felnéztem a férfira, akit szerettem, s aki nem tudta viszonozni érzéseim.

- Szeretlek - suttogtam, majd a kést, amit addig rejtve magamnál hordoztam, és amely már egy életet kioltott, most Caleb oldalába döftem.

Caleb kikerekedett szemmel bámult rám miközben ereje elhagyta, s ekkor még mélyebbre toltam a kést. Ő csak bámult rám értetlenül. Ajka remegett, de hangja elcsuklott. Még mielőtt teljesen elernyedt volna odavonszoltam a csónakhoz, és ahogy erőmből tellett, lassan belefektettem. Még utoljára egymás arcába néztünk. Láttam, ahogy lelkének fénye kialszik, s szemhéja örökre lecsukódik. Még egy ideig elnéztem Caleb kedves arcát, majd zakójával betakartam testét. Nem akartam, hogy megfázzon a hidegben. Még egy utolsó csókot nyomva ajkára, eloldoztam a kötelet és a csónakot ellöktem a mólótól. A csónak egyre csak távolodott, beleolvadva a sötétség ködébe. Ezután a kezemben levő késre néztem, mely Caleb és Sonia vére keveredett. Ismét megborzongtam. A véres kést a vízbe dobtam s lassan visszafordultam otthonom felé.

A sötétség leple alatt tértem vissza a szobám melegébe, s amint lefeküdtem ágyamra, álom jött a szememre. Caleb nevetését hallottam a távolban, éreztem ahogy derekam átöleli és egy forró csókkal köszönt. Kezem fogja és együtt sétálunk a harmatos réten. Megállunk a közeli dombtetőn, ahol minden reggel megcsodáljuk a napfelkeltét. Az aranyba öltöztetett vidék azonnal újult erővel szolgáltat felénk. Körülöttünk a környék szinte éledezni kezdett.

Ahogy minden egyes reggel most is a domb tetején szemlélem a felkelő nap ragyogását. Új nap virradt az életemben, ahogy mindenki máséban is. Egy új nap, mely sokaknak árnyékként nehezedik lelkére, de nekem a világosságot hozta el.

Szavak, amiket választottam: móló, szerelem, viszonzatlanság, levél, kés, csónak.

Díj 2011. december 24. - Egy hópehely élete

http://irokhaakarok.blogspot.com/2011/12/tintaba-martott-unnepi-hangulat_24.html

Egy hópehely élete címmel írtam egy kis történetet. Nagyon szépen köszönöm Szattinak, hogy az én történetemet is díjazta. Örülök neki, hisz ez az egyik legszebb karácsonyi ajándék, amit kaphattam.

Üdv: Christin Dor

Régóta vártam ama pillanatot, amikor megpillantom azt az aprócska fénysugarat, mely alagútként csalogat a külvilágba. Amely egyre csak növekszik, szélesedik, közelebb kerül... s végül apró társaimmal együtt egy pillanatig lebegünk a végtelenben. Még utoljára visszanéztem Felhőanyánkra, aki eddig vigyázta kicsiny létünk, most pedig szabadjára engedett, hogy megismerjük az általunk még oly ismeretlen világot.

A lebegés megszűnt létezni. Lassan elindultam lefelé a társaimmal együtt, akik szintén boldogan keringőztek a szélben. Éreztem, ahogy a szél irányítani akar s én hagytam, miközben körbe-körbe forogtam, tekintetemet végighordozva a távoli felhőkön át a csupasz messzeségig. Kíváncsi lettem mi lesz, ha leérek... egyáltalán mikor érek le?

Amikor letekintettem magam alatt egy ideig csak ürességet láttam, majd halvány pontok rajzolódtak ki. Kérdőn néztünk egymásra, hisz sosem láttunk még ilyet odafentről. A szél ekkor hullámzani kezdett körülöttünk s mindenki elszakadt párjától, testvéreitől. Nem értettem mi történhetett. Miért távolodok ennyire tőlük?

Bolyongtam. Néhol kisebb felhőkbe botlottam s nem győztem elnézést kérni tőlük, hogy felzavartam szendergő álmaikból. Végül ismét társaim között leltem magam s fellélegeztem, hogy nem tévedtem el, nem vagyok egymagam. A szél most alábbhagyott ugyan, de nem álltunk meg egy pillanatra sem. Egyre gyorsabban haladtam lefelé, mintha szárnyam születtek volna, vagy mint akit nagyon vonz valami. Azok a halvány pontok pedig egyre nagyobbakká váltak. Gyönyörű színbe öltözött valami felé vettem az utam. Az egész térségben mást se lehetett látni. Káprázatos fényáradatok különböző motívumokat alkottak, majd egyenként pislogni kezdtek, mintha csak nekem köszönnének. Én is feléjük integettem. Lélegzetvisszafojtva vártam a pillanatot, hogy elérjem eme csodás, szikrázó és vidám világot. Furcsa zajokra lettem figyelmes miközben ereszkedtem egyre lejjebb.

Felhőanyánk egyszer mesélte nekem s társaimnak, hogy a felhők alatt, ahol száraz talaj van élnek emberek, akik szeretnek minket kis pelyheket. S ekkor én magam is megpillantottam három kis emberi lényt, akik vidáman ugrándoztak a frissen lehullt hóban, nevetve várták, hogy megannyi hópihe feléjük szálljanak s beterítsék a földet, melyen végleg megpihentek. Kissé ódzkodtam, hisz még szerettem volna látni a világot. De azok a kék szemek nem hagyták, hogy ezt megtegyem. Piros pozsgás arcán apró mosoly húzódott s felém tartotta kis kezecskéjét. Öröm töltött el, hogy várnak rám. Hisz mindig is erre vágytam. Erre a megmagyarázhatatlan érzésre, ami mindvégig bennem élt.

Boldogan hullottam a finoman puha tenyérbe, mely sokkal melegebb volt, mint amire számítottam. Már nem éreztem a szél fagyos érintését. A kicsiny tenyér közelebb vitt azokhoz a ragyogóan kéklő szempárhoz. Annyira tiszta volt, hogy magamat láttam benne, s tudtam ez a perc felejthetetlen. Megérte várni erre a napra. Még ha rövid időre is, de érezhettem létem csodálatos varázsát, s látni, hogy valaki mosolyogva tekint rám, mint egy régi barátra, aki hazatért.

A bukás után - Pennát a kézbe díj!!!

 http://irokhaakarok.blogspot.hu/2011/12/mondd-el-az-elmondhatatlant.html

2011. december 3., szombat

Nagyon szépen köszönöm, hogy az én történetem ott lehet az első négyben!!! Örülök neki és remélem következőleg is hasonló eredményt fogok elérni. De ha mégsem már az is jó dolog, hogy olvassátok az alkotásaim. Még egyszer nagyon szépen köszönöm!!! Aki teheti olvassa el a blogban szereplő történeteket, mert nagyon gyönyörűek!!!

Üdv Christin Dor

A bukás után

A diadal, amit oly régóta vártam elmaradt. Helyette felperzselt vidék, megtört lelkek, összeroppant testek s sivár szenvedés tölti be a bíborvörösben úszó harcteret. A birodalmam, amit apám épített fel, amit örökül hagyott rám a dögkeselyűk martalékává vált. Most azok, akik életüket adták e kegyetlenségnek a feledés homályába vész el. A túlélők, akikben van némi lélek rabláncon halad tovább egy új, de annál zordabb világba. S köztük vagyok én is.

Én Warrick Myron, aki mind közül a legjobb s leghatalmasabb egyetlen sorsdöntő ütközet által letaszítottá vált. Olyanok közé, akiket messzire elkerültem, s akiket én magam is csak eltaposni kívánt férgeknek tartottam. Mocskos halandók, akik sosem harcoltak, sosem éltek, sosem értek el semmit. Szegények, betegek és hitványak.

Harcra termettem. Születésem óta másra sem neveltek csakhogy a Myron Birodalom élén állva vezessem seregeim. S mialatt birodalmam határait egyre bővítettem, addig nemes asszonyok méhébe örököseim fejlődtek tovább. Küzdöttem, kitöröltem a fájdalmat, ami egy harcos életében ismeretlen fogalom. Célokat tűztem magam elé, hogy a leghatalmasabb uralkodóvá válhassak. Életem egyetlen pillanatnak élt, hogy megismerjék a nevem.

Sérüléseim ellenére s a súlyos bilincsek, amelyek szabadságomat végérvényesen korlátozták a poros, göröngyös úton próbáltam ugyanaz a kimért, magabiztos, félelmet keltő vezér maradni, aki mindig is voltam. Azok a megpróbáltatások, amiket apám mért rám távolinak és alulmaradtnak tűnt ehhez képest. Az izmaim megfeszültek, a csontjaim minden egyes lépésnél egyre inkább azt éreztette velem, hogy én magam is csak egy ember vagyok. Egy jelentéktelen ember, akit megfosztottak rangjától, vagyonától, otthonától, becsületétől… Becsület. Mily drága egy szó. Mily elveszett.

Felnéztem. A horizonthoz közeledett a Nap. Az oly nagy becsben tartott aranyló fénysugár. Az éltető erő. A fényes korongot beleolvasztottam az íriszembe, mert tudtam ez az utolsó, hogy láthattam. Amint tömlöcbe vetetnek mindez csak az elmém egy szegletében él tovább. Ironikus mosollyal köszöntem el az egykor csodálatosnak hitt, ám rangon alulinak vélt világtól. Tekintetem elsiklott a ragyogó égitesttől s egy másik töltötte be hiányát.

Ő, aki tele élettel, egyszerűséggel s tökéletességgel született e földi létbe. Egy gyermekien tiszta, nemes szívű, ám mindinkább vonzó, gyönyörű és bátor nőszemély. Az, akiről mindenki azt hitte, hogy jámbor lélek. Egy cseléd lánya. Hazugság! Gonosz pillantást vetettem rá, de ő kitartóan s büszkén nézett vissza rám. Szemében merő fájdalom sugárzott. Ha megbánásért esedezne, sem tudna már meghatni. Elárult, pedig a legfinomabb kelmékbe öltöztettem, a legpuhább ágyban fekhetett, királyi étekkel telíthette hasát, a legédesebb borral hűsíthette magát. Mindez azért, hogy aztán hátba döfjön. Ha nem lennének a bilincsek s körülöttünk katonák, már rég a kezeim között lelné halálát.

Mézszőke haját a lenge szél borzolta. Ajka mozogni kezdett. Szeme könnyben úszott. Kezei finoman hasára siklott s belém egy új, eddig ismeretlen erő nyilallt. Értetlenül meredtem rá. Tudni akartam miféle boszorkánnyal van dolgom. Dühödten ráncigáltam a láncaim, miközben félrelöktem mindenkit, aki csak az utamban állt. Szememet nem véve le róla feléje igyekeztem. Láttam rajta a félelmet és az ijedtséget, de most semmi más nem érdekelt, csak az, hogy elérjem. A következő pillanatban éles fájdalom hasított a tarkómba és a hátamba. Az utolsó kép mégis az ő gyönyörű arca volt.



Christin Dor - Hit

Elő karácsonyi ajándéknak tekinthetem, hogy nyertem:) Syro története mellett enyém lett a másik, ami nyertesen jött ki. Nagyon szépen köszönöm Szattinak!!! Itt el lehet olvasni!!!

http://irokhaakarok.blogspot.hu/2012/12/rahangolodas-az-unnepekre_15.html



Kiragadott emlékek 1. rész

Sandra Brown idézetek

Talán jobban oda kellene figyelnem az emberek véleményére. Biztonságosabb lenne a helyzetem. De egyszerűen nem vagyok hajlandó olyasmire vesztegetni értékes perceket, hogy X mit gondol rólam, többek közt azért sem, mert valószínűleg tévednék. Hosszabb távon kifizetődőbb, ha az ember azt teszi, ami jó neki, és nem azt, amiről úgy hiszi, hogy mások szerint jó neki.

***

- A cenzúra - folytatta - voltaképpen a szív, a lélek és a lelkiismeret dolga... Ha valakinek nem tetszenek a csak felnőtteknek minősített filmek, költse azt a hét dollárt másra... Ha utálja némelyik tévé-show szövegét, váltson csatornát, és ne vásárolja a kérdéses tévéműsor reklámozta árucikkeket... De adja meg a lehetőséget a másképpen vélekedőknek, hogy a tetszésük szerinti műsorokat nézzék... Nem a kormányzat és nem egy-egy kinevezett és úgynevezett szakértői bizottság vagy akár egy prédikátor dolga felnőtt embereknek megszabni, mit szabad és mit nem szabad nézniük...
Francia selyem

***

Vannak emberek, akik egyszerűen birkák: igénylik, hogy megmondják nekik, miben higgyenek, mivel egyetlen önálló gondolatuk sincs. Ha elég gyakran mondják nekik, amit hallani akarnak, bárkit hajlandók követni, és elhisznek minden beléjük táplált téveszmét. Agymosás áldozatai. Sajnálom őket, de joguk van ezt az utat választani.
Francia selyem

Danielle Steel idézetek

Mi értelme van az életnek, ha nem oszthatom meg valakivel, akit szeretek? És mi lesz, ha végül majd egyedül kell meghalnom?

***

Sok bölcsesség és bátorság kell ahhoz, hogy tudjuk, melyik az az út, amelyen járni akarunk, és melyik az, amelyiket azért választjuk, hogy másoknak örömet szerezzünk.

***

Ha vége van, akkor egyszerűen szólj, hogy vége, és kész. Vagy hogy most már el akarsz menni. Nem kell az ajtót bevágnod magad után. Csöndesen is becsukhatod.

***

A fájdalmat frissen kell csillapítani (...), nem később, amikor már olyan mélyre temetődik, hogy ki sem tudod ásni magadból.

***

Életed során nem csupán egy hegyet, hanem egy egész hegyláncot kell megmásznod. Ez olyan, mint a színes karateövek. Hiába szerezted már meg az egyiket, de a feketéért még keményen meg kell küzdeni.

***

Amikor már azt hiszed, hogy feljutottál a csúcsra, és hátradőlve büszkén tekintenél jól elvégzett munkádra, akkor az élet mindig újabb kihívásokkal rukkol elő. Gyakran ezeket csak púpnak érezzük a hátunkon, máskor meg érdemesnek tűnik belevágni. Így megy ez. A kihívások elől nem szabad megfutamodni, a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket.

Egy kis köszöntő Új Év alkalmából!!!

Eljött hát az Új Év 2012.

Bizonyára voltak, akik tettek fogadalmakat és voltak, akik inkább elkerülték azokat.

Remélem ez az év - mivel amúgy is a Sárkány Éve lesz - szerencsében, egészségben, szerelemben fog telni.

Mindenkinek csodás évet kívánok!!!

Remélem még termékenyebb lesz a blogom versekben, írásokban és olvasókban.

Azoknak is köszönettel tartozom, akik beleolvastak a blogba.

Szóval hamarosan újabb és újabb versek várhatóak.

Üdv Christin Dor

Pennát a kézbe díj!!!

http://irokhaakarok.blogspot.com/2011/12/mondd-el-az-elmondhatatlant.html

Nagyon szépen köszönöm, hogy a történetemet beválasztottátok az első négybe!!! Nagyon örülök ennek és remélem hamarosan ismét írhatok nektek!!! Mindenki, aki csak teheti olvassa el a blogban lévő történeteket, mert nagyon gyönyörűek!!!

Üdv Christin Dor

Régi verseim még nagyon amatőr módon:) 1. rész

Bevezetés: Lehet, hogy ezek a versek már szerepelnek a blogban, nem tudom pontosan és elég nehéz lenne már utánanézni, annyi versem van.:) Ezek a versek nagyon régiek, nagyon amatőr design, de talán szerethető.:) Jó olvasást hozzá!!!

Csókod perzselő, mely az érintésed.

Ölelj hát tovább, és én boldoggá teszlek.

Együtt lehetünk napokig, évekig.

Szeressük egymást, éljünk így továbbra is.

Ne engedd, hogy elszakítsanak.

Ne hallgass a gúnyos pletykákra.

Nincs értelme, ha a veszekedésnek élünk.

Éljünk a mának s ne várjuk a holnapot.

Veled lenni jó, gyengéd, simogató.

Álmomban reméltem s végre megvalósult.

Szeress és ne engedj el és én örökké boldoggá teszlek.

Ne hallgass másra, higgy a jónak, s meglátod semmi baj nem ér majd.

Hagyd a rosszat, s élvezzük ami van.

Tovább is megyünk csak együtt lehessünk.

***

Keserű az élet, nincs már értelme.

Boldogan élni, csak múló élvezet.

Az én barátom most már a komorság.

Ő éltet ezután.

Senki sincs ki megvigasztal, ki megért, s meghallgat.

Elmúlt ez az év is, nem tér már vissza.

Örökre így élek?

Nem hallgat meg senki?

Hát ki vagyok én, hogy bánatomat mégis elsírjam.

Könnyek már nem folynak, régen elapadt már.

Nem értem az életet csupán.

Csak szeretetre vágyom, mégsem adják meg?

Hiába a sok könyörgés?

Nem értenek meg.

Nem értenek meg, s nem hallgatnak meg se.

Így élni tovább, így könnyebb talán.

***

Szívemet nem gyógyítja semmi.

Nagy üresség tátong ott helyben.

A boldogságot felváltotta a szomorúság.

Egyedül vagyok immár.

Nincs semmi gyógyír, nem hat rá semmi.

Együtt élek vele, nem fáj már semmi.

Nem érzem a testem.

Bénultan fekszem.

Egyedül vagyok, nincs velem senki.

Te voltál a minden levegő, fény, illat.

Mit elloptak, s eltiportak egyszer.

Te voltál a boldogság, remény, ki megvált.

S most eltiport, és itt állok árván.

Árva volnék én?

Csak úgy érzem, mégis szívem egy része betegen fekszik.

Nincs szó, se kérés, se egy vallomás, mely begyógyítaná elkeseredett szívem.

***

Nincs olyan nap, hogy ne gondoljak reád.

Távol vagy mégis tőlem.

Eltűntél előlem, nem találtalak.

Arcod mégis berajzolta magát a lelkembe.

Rabod vagyok, bilincs fogja testem.

Te mégis messze vagy, nem érlek el könnyen.

Veled mégis más az élet.

Több fény van bennem.

Rólad szól e vers.

Ne felejts el könnyen.

Átnevezés

A Gyerekmesék helyett Christin Dor Verses Blogja címet viseli a blog, hogy így ne legyen tévesztő. Eredetileg tényleg gyerekmesékkel szerettem volna foglalkozni, ami talán később ki is alakulhat, de mivel több a vers benne, mint a mesék ezért is döntöttem így!!! Remélem senkit nem fogok ezzel megzavarni és így valamelyest könnyebb eligazodni rajta. Persze maga a blog linkje nem változott!!!

Hamarosan...

... új verseimmel gazdagítom a blogot, amely vegyes jelleggel bír és amiket ahogy az eddigieket is mindenkinek szánom. Talán a különlegessége is más lesz, mint az eddigieknek. Remélem. Addig is várakozó állás lesz.:) De nem sokáig, mert nem várakoztatnám meg a verseket imádókat és olvasókat!!!:)
Pusy.Sya.Kriszta 

300. bejegyzés!!!:)

Az igazat megvallva nem tudom, hogy hányan olvassátok a blogom, de remélem, hogy mindenkinek elnyertem valamelyest az érdeklődését. OneGirl-nek külön köszönet, hogy olvassa is, de kommenteket is fűz a verseimhez. A Múzsámnak is egy hatalmas köszönet, hogy ennyi saját ihletésű verssel megajándékozhatom azokat, akik olvassák a blogom. Persze mások versei is jelen vannak, mások idézetei is, akiket én magam is szeretek és tetszenek a műveik. Különböző érzéseket írtam le, amik bennem is megtalálhatók, persze némelyiket el-eltitkolom, de ez most mellékes. Pár éve, ha valaki azt mondta volna, hogy én márpedig verseket fogok írni és nemcsak olvasni vagy esetleg tanulni nem hittem volna neki. Szeretem az idézeteket és a verseket is egyaránt. De akkoriban nem igazán rajongtam értük, főleg ha meg is kellett tanulni azokat. Ugyanakkor valamiért a regényírás mellett egyszerűen kikényszerültek belőlem ezek a dolgok. Sehogyan sem tudtam leállítani még akkor sem, ha rövidke kis időre eltűnt a Múzsám, de amint úgy éreztem nem tudok többet írni visszatért és megint újult erővel fogtam neki a versírásnak. Néha azaz érzésem, hogy kihasználja az egyik gyengeségemet, amit nem akarok, de mégis megteszi és mindent papírra vetek, amit érzek, amire épp gondolok vagy egy-egy történetet kovácsolok belőle. Sokan feltehetik a kérdést, hogy miért írok különböző nyelveken, főleg angol és japán nyelveken, amit magam is bevallok, hogy igen sűrűn előfordul. Gondoltam ne csak itt belül az országban olvassák a verseim, hanem mindenhol. Hát azt nem tudom, hogy ez mennyire sikerült. Ugyanakkor ezzel is színesíteni akartam a blogom. Tény és való, hogy webfordító áll a rendelkezésemre, amit már a legelső alkalomkor is megírtam, de remélem nem nagy baj és hogy így is jók a versek. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy lehet nem mindegyik fordítás sikerült jól főleg a japán, hisz egyáltalán nem tudok japánul még ha szeretnék is megtanulni, persze még nem találtam erre megoldást, jobban mondva egy olyan iskolát, ahol ezt a nyelvet tanulhatnám. De mindennek eljön az ideje!!! Vagyis én így vagyok ezzel. Annyi minden lenne, amit szívem szerint csinálnék, írnék meg ilyenek. Azzal sem tudom, hogy mivel kezdjem és mivel folytassam. Az biztos, hogy amíg tehetem ez a blog és a többi is fennmarad és addig csinálom, amíg tudom. Én magam is meglepődtem, de ugyanakkor örülök is neki, hogy elérhettem a 300. bejegyzést, szinte fel sem foghatom. Több bejegyzés van ebben a blogban, mint a legelsőben, amibe a magam kis napjaimat írogatom le. Ott még csak a 180. bejegyzésnél tartok. De sebaj!!! Majd ezt is megoldom. Szóval jobbára most sem tudom, hogy mit írjak, mert már tényleg nem tudom, hogy miről írjak. Bár van most egy elhatározásom vagy jobban mondva egy ötletem, de ezt még nem mondom el. Legyen még titok. Majd később kiderül, amint lehet a tudtotokra adom. Nem rossz dolog az biztos. Bizonyára észrevettétek, hogy a legtöbb versem a szerelemről vagy annak elvesztéséről írtam. Hát mit is mondjak erre!!! Én is jobban szeretem az előbbi dolgot, mint az utóbbit és én is szeretném, ha minden szerelem örökkévaló lenne, de nagy igazság az is, hogy nem minden tejfel. De!!! Még mielőtt bárkinek is elrontanám a kedvét ezzel, így még utánaírom, hogy a szerelem lehet örök, gyönyörű és halhatatlan. Ehhez persze ketten kellenek, de mindig megtalálja az ember a maga társát, akit szerethet és a magáénak tudhat. Én magam még keresem és nem egy horoszkóp jelezte ma, hogy rám tör a szerelem, de eddig semmi sem történt. Hogy miért azt még nem tudom, de lehet csak eltévesztették a horoszkópot. De ez is lényegtelen!!! Hm... Szerintem nincsenek korlátok egy embernél miközben ír. Bár néha én is úgy érzem, hogy valami visszahúz, de mégis tolom előre azt a bizonyos akaraterőmet és végül kiforrja magát. A gond csak ott kezdődik, hogy mióta verseket írok a regényeimmel nem úgy tudok haladni. Úgy tűnik a lírai énem sokkal erősebbé vált az elmúlt időszakban. Bár már magam sem tudom, hogy mióta is írok verseket, annyi bizonyos talán, hogy azóta mióta elkezdtem művelni ezt a blogot. De akkoriban is csak az járt a fejemben, hogy mások híres költők verseit és idézeteit rakom fel. De mellettük hirtelen ott termettem én is. Még ha nem is vagyok sem leszek híres költőnő, akkor sem keseredek el. Ide leírogatom a gondolataimat és aztán majd lesz valahogy. Jaj nekem!!! Kattog az agyam, hogy még írjak-e vagy sem ide valamit, de azt hiszem csak a versek és a regényeim mondhatják el milyen a bennem lévő írói hajlam. Még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek, aki idetéved, olvasgat néhányat aztán ennyi. Az biztos, hogy ennek örömére saját magamat is meglepem valamivel, dehogy mivel azt még én sem nagyon tudom. Biztos egy új verssel, de az is lehet, hogy mással.

Pusy.Sya.Kriszta