A következő címkéjű bejegyzések mutatása: remény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: remény. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 17., péntek

Először szerettelek

Először szerettelek.
Örültem neked.
Aztán egyre jobban változtak a dolgok.
Mindketten megváltoztunk.
A szerelmet elfojtotta a sorozatos féltékenykedés.
Megölte a szenvedélyt.
Eltaposta a reményt.
Utána már gyűlöltelek.
Elegem lett belőled.
Minden mást jobban akartam, csak ne lássalak téged.
Végül elmúlt minden.
A zavaros korszak lezárult.
Továbbléptünk.
Az emlékek ugyan megmaradtak, de már csak halványan.
Egyikünk sem szerette igazán a másikat ahhoz, hogy megmentsük a kapcsolatot.

2017.01.31., kedd

2016. május 16., hétfő

Harcolj

Harcolj a szerelmedért,
még talán nem késő.
Talán van még remény.
S ha mégsem,
akkor engedd őt el.
Ne szenvedj.
Fogadd el.
S ha mégis megbocsát,
ne feledd,
több esélyed már nem lesz.

2016.05.16., hétfő

2016. február 12., péntek

Remény

Hányszor, de hányszor megkérdeztem magamtól:
megérte?
Megérte olyannak adni szívem,
aki sosem szeretett?
Megérte olyas valakit szeretni,
aki nem hitt bennem?
Remény.
Mindenről csak ez tehet.
Remény,
hogy talán szeretni fog.
Remény,
hogy talán lehetek valaki egyetlene.
Vége lett.
Már régen vége lett.
Álmodozni pedig már felesleg.

2015.12.22.

2014. november 13., csütörtök

Szabadság

Szabadságot reméltél,
de a mai napig fogoly vagy.
Börtönbe zárt magányos lélek,
akinek a remény ad erőt az életben maradáshoz.
Harc nélkül nem akarod feladni,
ha kell megküzdesz szabadságodért.

2014. augusztus 17.
vasárnap

2013. május 21., kedd

Szeretném, hogy így történjen

Szeretném, hogy így történjen

Szeretnélek magam mellett tudni.
Hogy ne csak ábránd legyél.
Szeretném, ha az álmok valóra válnának.
Hogy veled lehessek egy egész életen.
Talán butaságnak tűnik.
Talán elérhetetlennek látszik.
De remény táplálja szívem,
hogy egy nap együtt lehetünk végre.
Szeretném, hogy így történjen.


2013. március 21.
csütörtök

2013. április 4., csütörtök

Mindig mellettem vagy

Mindig mellettem vagy

Mikor kialszik a láng,
sötét lesz.
De ha behunyom a szemem,
te ott vagy velem.

Mikor eljön a hajnal,
az első,
amit megpillantok,
az te vagy.

Mikor azt hiszem nincs több remény,
te megfogod kezem,
hogy bátoríts.

Mikor valami elszomorít,
csak rád nézek,
s mosolygok.

Mikor egyedül vagyok,
csak rád gondolok,
s te megjelensz.

Mikor félelem járja át a testem,
te átölelsz szorosan,
s néma csókjaiddal lassan megnyugtatsz.

Mikor megbántalak,
a lelkem addig sír,
s nyughatatlan,
amíg bocsánatot nem kérek,
s te is megbocsátasz nekem.


2012. november 11.
vasárnap

2013. március 11., hétfő

Remény

Remény

Elbukhatsz megannyi akadályon,
de tovább kell lépned.
Nem szabad feladnod,
mert remény mindig van a cél eléréséhez.


2012. november 6.
kedd

2012. december 28., péntek

Kiragadott emlékek 73. rész


Volt idő, hogy szerettél, s álmokat szőttünk együtt.
Volt idő, hogy egymás kezét fogva sétáltunk,
hallgatva a lágy szellő dallamát,
a falevelek susogását és szívünk ritmusát.
Azok a pillanatok felejthetetlenekké válva élnek bennem.
Kitörölhetetlen, mint az a szerelem, ami összekötött minket.
S ugyan vége lett, nem feledlek,
mert a remény bennem van,
hogy ismét lángolni fog.


2012. november 2.
péntek

2012. július 5., csütörtök

Christin Dor - Versek 3. rész

Rég volt, amikor elhagytál,
kiléptél az életemből minden búcsú nélkül.
Kerestelek.
Városról városra járva kutattam utánad.
Ha láttak is téged,
már tovább álltál.
Nem hagytál nyomot magad után.
Mindent elvesztettem,
amit te jelentettél nekem.
Még most is várlak téged.
Ha visszajönnél tárt karokkal várlak.
Nem kérdezek semmit.

***

Volt idő mikor elhittem szeretsz engem.
A szemedben furcsa láng lebegett.
Azt hittem az értem érzett szerelmed az,
mi lángba borítja szemed tükrét.
Tévedtem.
Másra gondoltál,
amikor engem öleltél.
Másra gondoltál,
amikor csókoltál.
Leplezted igaz érzéseid s én hűen követtelek.
Tévedtem.
Már tudom nem lett volna szabad engednem neked.
A bűnöm csak annyi,
hogy szerettelek s nehezen feledtelek.

Christin Dor - Versek 1. rész

Palástolni az érzéseid hazugságba taszít,
mert nem akarod elveszíteni,
aki eddig hozzád tartozott.
Olykor mégis a küszöbön állsz,
hogy elmond neki az igazat.
Mégis megtorpansz s elhallgatsz.

***

Bánatod könnyekbe fakad,
sír a lelked s ezt ő is látja.
Tudod, hogy elvesztetted,
véget ért egy álom.
Boldog veled sosem lehetett,
mert magad sem voltál az.

***

Látom szíved titkát,
amit hiába takartál.
Ő él benned még most is,
ennyi időn át.
Félsz kimondani a szavakat.
De a szemed elárulja lelked.
Már nem reménykedem,
hogy az enyém leszel.

2012. június 14.
szerda

2012. március 30., péntek

Válogatott Verseim 11. rész


Boldogtalanságom elsöpörted.
Boldogságot nyújtottál nekem.
Reményt adtál a szerelemben.
Biztonságot a szívedben.
Oltalmazó karjaidban nyugodalmat.
Csókjaidban régi, ám új vágyat.
Minden pillanatot neked köszönhetek.

2012. március 19., hétfő

Válogatott Verseim 6. rész


Találkozni veled minden nap,
felüdülés a számomra.
Belenézni gyönyörű szemeidbe,
csodálatos dolog.
Hallani a hangod,
felemelő érzés.
Ha véletlen hozzám érsz,
szívem pillangóként verdes.
Magamba szívni illatod,
maga a rejtély.
Titkos vágy,
ami ha eluralkodik rajtam,
kibírhatatlan.
De még így is van számomra remény.

2011. szeptember 6., kedd

Talán...

Talán... 



Talán egyszer újra találkozunk,
s akkor talán összekötjük életünk.
Talán egyszer még boldogok lehetünk.
Vágyom erre a pillanatra.
A régi érzésre.
Egy régi, de új szerelemre.
Talán egyszer újra egymáséi lehetünk.
Talán egyszer újra szerelmesek lehetünk.
Talán még van remény,
hogy egyszer ez beteljesüljön.
S akkor talán örökre együtt lehetünk.



Régi emlék felidézve.
Régi érzés felülemelkedve.
Tisztán látom arcodat.
Tisztán érezlek.
Meghitten beszélgetünk egymás mellett üldögélve.
Mosolygunk a régi időkre.
Szerelem ugyan ebből már nem lesz,
de egy új barátság kezdete még igen.



Hogyha egyszer találkozunk,
lopva pillantunk egymásra.
Szavak nélküli beszélgetésbe kezdünk,
mintha megnémultunk volna.
Nem érintjük meg egymást,
de érezzük a másikat.
Lehet, hogy lesz esélyünk felépíteni a régi romokat.



Christin Dor

Szombathely,
2011. szeptember 5.
Hétfő

2011. szeptember 5., hétfő

Hiányzol

Hiányzol 



Féltve őriztelek.
Mégis elmentél.
Magamra hagytál.
Egyedül.
A napjaim is szürkék.
Nem hibáztatlak.
Nem tehetsz róla.
Szeretted az életet.
Szerettél mindent,
ami benne van.
Talán még engem is.
Nem várom,
hogy bocsáss meg.
De várj rám addig,
amíg oda nem érek.
Mert én várok rád minden nap azt remélve,
hogy visszatérsz hozzám,
s ugyanúgy leszünk,
mint rég.
Csak te és én.



Christin Dor

Szombathely,
2011. szeptember 1.
Csütörtök

2011. július 19., kedd

Christin Dor vegyes születésű versei 19. rész


XIX. Fejezet

Kötelék


Némán, mosolygós arccal, kéz a kézben andalgunk egymás mellett.
Szavak nélkül, érzelmekkel tele, telis-tele szerelemmel.
Ismerősök s ismeretlenek között járva egymásra tekintünk s csak mosolygunk a világra.
Szemünk csillog, ahogy egymásra nézünk.
Mindketten ugyanazt akarjuk.
Szerelmet.
Gyöngédséget.
Bizalmat.
Hűséget.
Egyszerre vagyunk szeretők s barátok.
Örömben s bánatban, de mindig egymás mellett, szoros kötelékben élünk.
Mert te az én szerelmem vagy, én pedig a te szerelmed vagyok.
S ez ami összeköt minket még harcolni sem kell, hogy fennmaradjon.



Remény


Minden éjjel rólad álmodom.
S az éjszakába neved suttogom.
Arra várok, hogy az ajtó kitáruljon.
S besétálj rajta, mint egykor.
Éjjelem s nappalom úgy múlik el,
hogy magányosan élek nélküled.
Körülöttem az emlékeid tartják bennem a lelket,
s hiszem,
hogy újra velem leszel.
S hiszem,
hogy újra velem leszel.
Előttem van még a mosolyod.
Elég volt ennyi is,
hogy öröm töltsön el.
Még érzem illatod,
ami körüllengte a teret.
Még érzem kezed melegét,
ami arcomon pihent.
Csókod ízét,
ami bearanyozta minden percem.
Minden éjjel rólad álmodom.
S az éjszakába neved suttogom.
Éjjelem s nappalom úgy múlik el,
hogy magányosan élek nélküled.
Körülöttem az emlékeid tartják bennem a lelket,
s hiszem,
hogy újra velem leszel.
S hiszem,
hogy újra velem leszel.

2011. február 20., vasárnap

A szerelem lángjai 12. rész

Fáj az őszinte rideg vallomás,
ahogy szívedet fogva tartja.
Nem bírod elviselni  a kínt,
ahogy lelked marja.
Mi darabokra hullott,
újjá rakni nem tudod.
De még van remény,
hogy ismét boldog légy.

2011. február 19., szombat

A szerelem lángjai 3. rész

Vártál az igazira, a hős lovagra.
Vártál egy szerelemre, az egyetlenre.
Vártál s reménykedtél, s mint a mesében feltűnt egy herceg.
Csak azt hitted, hogy ő az, hinni akartad.
Csak azt hitted, hogy örökké tart, örökre őt akartad.
De végül a herceg kilépett életedből,
mégsem maradtál sokáig egyedül.
Akárhányszor kaptál pofont az élettől,
te még mindig reménykedtél,
hogy eljön Ő.
S amikor épp összetört volna e reményektől duzzadó vágy,
akkor jött el hozzád kire régóta vártál.




2011. február 17., csütörtök

Szerelmetes versek 9. rész

Az őrület határára sodródva,
féktelen érzés kering.
Nem tudni mikor csap le áldozatára,
bőszen kivárja idejét.
Mint egy lappangó vírus kerül közelebb,
s ha megfertőzi elterjed rajta.
Nincs ellenszer,
de ha lenne is már késő volna.
Kattogó bombaként éli napjait,
s ha egyszer robbanni készül,
végigsöpör megállíthatatlan.
A rombolás mi urrá lesz rajta,
végbemenő pusztulást okoz.
Nem lesz ki helyrehozza.
Csapdában vergődik,
szárnyaszegett s búskomor.
Nem lát tisztán a sötétben,
gondolatait is homály borítja.
Reményvesztett csatában nincs egy hű társa sem,
kivel megoszthatná magányát.
Pedig már életben maradnia is nehezére esik,
de valami visszatartja.
Valami harcol benne,
de maga sem tudja mi az.
Csatát vív saját lelkével,
s a láthatatlan ellenséggel.
Zúgolódik,
mint egy kitörni készen álló vulkán.
Forrong,
akár egy megveszekedett oroszlán.
Harc közben ezernyi sebből vérzik,
de mindezt meg sem érzi.
A teste ugyan nem páncél,
de a szíve kőkemény.
Szemében a vak remény,
mely a szabadságot hírdeti.
Mindent hátrahagyva harcba vonul a katona.
Szerelme a hazája, melyet tűzzel-vassal megvéd, ha kell.
Nem tántorítja el semmi.
A halál sem érdekli.
Hisz számára dicső büszkeség.
S amíg az utolsót le nem győzi addig nem tér vissza.
Azt mondta szeret, te azt mondtad megvárod.
Míg ő harcol valahol távol.
Félted őt, hisz nem tudod mi lehet vele.
Érzed őt, így tudod ő harc közben is gondol rád.
Azt mondta szeret, te azt mondtad megvárod.
Míg ő harcol valahol távol.
Halálhíre már nem jutott el hozzád.
De nem is kellett, hisz tudtad hol van már.
S te hűen követted őt útján.

Meg akartál halni miatta,
de ő nem engedte.
Szorosan fogta kezed,
míg a helyes útra nem terelt.
Szavaival bátorított,
s kérte ne tedd többé.
Megfogadtad kérését,
s élted életed.
Míg ő odafentről figyelt téged,
te hűen szeretted.

Későn vallottál szerelmet,
de ő mindvégig tudta.
Boldogsággal ment el,
nem félt, amiért itt hagy.
Fényképét bámulod mióta nincs veled.
Életed egy része odalett.
Úgy érzed félember vagy.
Úgy érzed árva vagy.
Nem tudsz nélküle élni még sok-sok évig.
De ígéreted fűz hozzá,
s nem akarod megszegni.
Azt kérte légy boldog,
ha ő már nincs.

Pogányként élte életét,
szerelem s szabadság gyermekeként.
Istenei előtt mindig áldozott,
s közben hosszasan imátkozott.
Pogányként lázadt fel,
ha nyugalmát háborítják.
Nem tántorodott el,
ha veszteségre ált.
Nem ismert más világot,
mégis változtatni akarták.
Nem látták be,
hogy az ő élete más.
Pogányként szeretett,
élt s küzdött.
Pogányként halt meg istenei előtt.
Az emlékekben csak haloványan él,
nem ismerték igazán a vadon életét.

Nem őrzik emlékét a hajdannak.
Nem védik emlékét a mostannak.
Emberi kezek teremtenek s pusztítanak.
Elvakultan ítélik meg a másikat.
Nem érdeklik a jövő mit nyújthat számukra.
Nem érdeklik a múlt mi őket igazolja.
Nem lelik saját határaikat,
s ezáltal a jó is rosszra fordulhat.

Létezik egyáltalán jó és rossz?
Vagy e két forma mindig is ugyanaz lett volna?
Létezik egyáltalán szerelem és gyűlölet?
Vagy e két érzés mindig is ugyanaz lett volna?
Létezik egyáltalán háború és béke?
Vagy e két tett mindig is ugyanaz lett volna?
Léteznek-e dolgok, melyeket megérinthetünk?
Vagy mindez csak a képzelet szárnya?
S akikben mindez létezik az emberi formát ölt s létezik.

Születésed napjától éled életed.
Megismerkedsz mindennel mit a világ rejt.
Barátokat szerzel, szerelembe esel, elvándorolsz, visszatérsz s közben magad sem tudod mennyi mindent éltél.
Telnek az évek, gyűlnek az emlékek, mit szívesen őrzöl a szívedben.
Megtanultál mindent mit az élet adni tudott neked.
Ezt elvenni soha senki nem fogja tőled.