Sosem voltál az enyém
Sosem voltál az enyém.
Sosem lehettél volna.
Mégis kitartottam.
Mert szeretni akartalak.
Megfogadtam,
hogy örökké.
Megígértem,
hogy csak te létezel.
Mindhiába.
Miután csalódnom kellett,
máshoz menekültem.
Azt hittem,
így elfelejthetlek.
Butaság volt részemről mindaz mit tettem.
De megtettem,
s ezt visszafordítani nem lehet.
Hosszú időnek kellett eltelnie,
hogy felfogjam nincs esélyem,
hogy megértsem,
nekem mást adott az élet,
amit veled képzeltem el.
Akkor mégis miért nehéz?
Lehet fel kellene már nőni,
s nem álmodozni.
Hisz még nekem sem késő újrakezdeni.
Szertelen kék s rózsaszín felhők.
Szertelen szerelem mi szívem táplálta.
Szertelen s önfeledt álmok,
melyek sosem valósultak meg.
Réges-rég el kellett volna engednem téged.
Vajon hányszor tettem meg,
s hányszor engedtem vissza vágyálmom?
Máshoz tartozol.
Lélekben s szívben.
Mi sosem voltunk egyazon úton.
Én ragaszkodtam valamihez,
ami sosem volt igaz.
Egy részem szomorú,
a másik részem örül.
Tudom,
hogy boldog vagy.
Tudom,
hogy tartozol valakihez.
Én a saját utam járom,
amin te nem vagy.
Egy olyan álmot keresek,
amiben azt hittem te vagy,
de már tudom,
hogy azaz álom nem rólad szólt,
hanem valaki másról,
aki engem vár valahol.
Tudom.
Most még a szívem könnyezik,
de lassan megvigasztalódik.
S bár sosem feledem azt,
kit igazán,
tiszta szívből szerettem,
tudom,
hogy ez a szerelem újra megtalál engem,
s akkor már én is boldog leszek.
Lezárom életem e korszakát végleg,
hogy újat kezdjek valahol idegenben.
Lezárom egykori álmom,
hogy beteljesüljön az,
amire mindig is vágytam.
S megtalálom őt:
a szerelmet.
2013. február 2.
szombat
