Mint a Hold...

Mint a Hold...

Mint a Hold,

úgy változol,

de számomra mindig is olyan leszel,

amilyen voltál első találkozásunkor.

A szemed csillogása még mindig elárulja,

hogy szeretsz.

S ha csak egy pillanatra is behunyom szemem,

minden porcikád érzékelem.

Soha nem szerettem még ennyire senkit sem.

Soha nem mondtam még oly szavakat,

amivel elárultam volna magam.

Érted megtettem s megtenném annyiszor,

ahány csillagfény ragyog odafenn az égen.

Bárhol is járjunk az életben,

mindig szeretni foglak téged.

Szívem rejtelme te vagy,

nálad a kulcs,

bárhogy is rendelkezz vele,

én még azután is szeretni foglak,

hogy visszakapom tőled.

Ám a változás nem riaszt meg.

Gondolataim körülötted járnak.

Féltve őrizlek.

S ha kell magamhoz hívlak éj szerelmem.

Amikor elbúcsúzunk egymástól,

mindig megtalálom az utad hozzád,

ami elvezet szívedhez s a reményhez,

hogy akkor is boldogok leszünk,

amikor a fény örökre elnyel.

2013. június 4.

kedd

Sosem voltál az enyém

Sosem voltál az enyém

Sosem voltál az enyém.

Sosem lehettél volna.

Mégis kitartottam.

Mert szeretni akartalak.

Megfogadtam,

hogy örökké.

Megígértem,

hogy csak te létezel.

Mindhiába.

Miután csalódnom kellett,

máshoz menekültem.

Azt hittem,

így elfelejthetlek.

Butaság volt részemről mindaz mit tettem.

De megtettem,

s ezt visszafordítani nem lehet.

Hosszú időnek kellett eltelnie,

hogy felfogjam nincs esélyem,

hogy megértsem,

nekem mást adott az élet,

amit veled képzeltem el.

Akkor mégis miért nehéz?

Lehet fel kellene már nőni,

s nem álmodozni.

Hisz még nekem sem késő újrakezdeni.

Szertelen kék s rózsaszín felhők.

Szertelen szerelem mi szívem táplálta.

Szertelen s önfeledt álmok,

melyek sosem valósultak meg.

Réges-rég el kellett volna engednem téged.

Vajon hányszor tettem meg,

s hányszor engedtem vissza vágyálmom?

Máshoz tartozol.

Lélekben s szívben.

Mi sosem voltunk egyazon úton.

Én ragaszkodtam valamihez,

ami sosem volt igaz.

Egy részem szomorú,

a másik részem örül.

Tudom,

hogy boldog vagy.

Tudom,

hogy tartozol valakihez.

Én a saját utam járom,

amin te nem vagy.

Egy olyan álmot keresek,

amiben azt hittem te vagy,

de már tudom,

hogy azaz álom nem rólad szólt,

hanem valaki másról,

aki engem vár valahol.

Tudom.

Most még a szívem könnyezik,

de lassan megvigasztalódik.

S bár sosem feledem azt,

kit igazán,

tiszta szívből szerettem,

tudom,

hogy ez a szerelem újra megtalál engem,

s akkor már én is boldog leszek.

Lezárom életem e korszakát végleg,

hogy újat kezdjek valahol idegenben.

Lezárom egykori álmom,

hogy beteljesüljön az,

amire mindig is vágytam.

S megtalálom őt:

a szerelmet.

2013. február 2.

szombat

Továbbléptem

Továbbléptem

Hibát vétettem volna, mikor elmondtam neked, hogy szeretlek?

Meg kellett volna tartanom a barátságunk ahelyett, hogy gyermeki szívem követtem volna?

Hallgatnom kellett volna s akkor minden más lenne?

Nem. Jobb ez így.

Szenvedtem volna hallgatásommal.

Szenvedtem akkor is, hogy feltártam neked legféltettebb titkom.

Kimondtam, hogy szeretlek s minden megváltozott.

Hiába akartam.

Hiába harcoltam.

Nem volt elég.

Sosem lett volna elég.

Bármit is tettem, csak rosszabbá tettem a helyzetünk.

Nehezen akartam elfogadni, hogy nem kellek neked.

Éveknek kellett eltelnie, hogy megértsem, nekünk sosem lett volna értelme.

A szerelmet máshol kell keresnem.

Visszagondolva csak a barátságunkat bánom, hogy véget ért.

De megtanultam, hogy a múltat le kell zárni.

Már rég megtettem, csak most öntöm szavakba.

Mindegy ki mit gondol.

Éreztem, amit éreztem.

Tettem, amit tettem.

Továbbléptem s tudom megtalálom azt, akit szerethetek s ő is viszontszeret.

2012. november 4.

vasárnap