Szerelmetes versek 10. rész

Szerelmetes versek 9. rész

Az őrület határára sodródva,

féktelen érzés kering.

Nem tudni mikor csap le áldozatára,

bőszen kivárja idejét.

Mint egy lappangó vírus kerül közelebb,

s ha megfertőzi elterjed rajta.

Nincs ellenszer,

de ha lenne is már késő volna.

Kattogó bombaként éli napjait,

s ha egyszer robbanni készül,

végigsöpör megállíthatatlan.

A rombolás mi urrá lesz rajta,

végbemenő pusztulást okoz.

Nem lesz ki helyrehozza.

Csapdában vergődik,

szárnyaszegett s búskomor.

Nem lát tisztán a sötétben,

gondolatait is homály borítja.

Reményvesztett csatában nincs egy hű társa sem,

kivel megoszthatná magányát.

Pedig már életben maradnia is nehezére esik,

de valami visszatartja.

Valami harcol benne,

de maga sem tudja mi az.

Csatát vív saját lelkével,

s a láthatatlan ellenséggel.

Zúgolódik,

mint egy kitörni készen álló vulkán.

Forrong,

akár egy megveszekedett oroszlán.

Harc közben ezernyi sebből vérzik,

de mindezt meg sem érzi.

A teste ugyan nem páncél,

de a szíve kőkemény.

Szemében a vak remény,

mely a szabadságot hírdeti.

Mindent hátrahagyva harcba vonul a katona.

Szerelme a hazája, melyet tűzzel-vassal megvéd, ha kell.

Nem tántorítja el semmi.

A halál sem érdekli.

Hisz számára dicső büszkeség.

S amíg az utolsót le nem győzi addig nem tér vissza.

Azt mondta szeret, te azt mondtad megvárod.

Míg ő harcol valahol távol.

Félted őt, hisz nem tudod mi lehet vele.

Érzed őt, így tudod ő harc közben is gondol rád.

Azt mondta szeret, te azt mondtad megvárod.

Míg ő harcol valahol távol.

Halálhíre már nem jutott el hozzád.

De nem is kellett, hisz tudtad hol van már.

S te hűen követted őt útján.

Meg akartál halni miatta,

de ő nem engedte.

Szorosan fogta kezed,

míg a helyes útra nem terelt.

Szavaival bátorított,

s kérte ne tedd többé.

Megfogadtad kérését,

s élted életed.

Míg ő odafentről figyelt téged,

te hűen szeretted.

Későn vallottál szerelmet,

de ő mindvégig tudta.

Boldogsággal ment el,

nem félt, amiért itt hagy.

Fényképét bámulod mióta nincs veled.

Életed egy része odalett.

Úgy érzed félember vagy.

Úgy érzed árva vagy.

Nem tudsz nélküle élni még sok-sok évig.

De ígéreted fűz hozzá,

s nem akarod megszegni.

Azt kérte légy boldog,

ha ő már nincs.

Pogányként élte életét,

szerelem s szabadság gyermekeként.

Istenei előtt mindig áldozott,

s közben hosszasan imátkozott.

Pogányként lázadt fel,

ha nyugalmát háborítják.

Nem tántorodott el,

ha veszteségre ált.

Nem ismert más világot,

mégis változtatni akarták.

Nem látták be,

hogy az ő élete más.

Pogányként szeretett,

élt s küzdött.

Pogányként halt meg istenei előtt.

Az emlékekben csak haloványan él,

nem ismerték igazán a vadon életét.

Nem őrzik emlékét a hajdannak.

Nem védik emlékét a mostannak.

Emberi kezek teremtenek s pusztítanak.

Elvakultan ítélik meg a másikat.

Nem érdeklik a jövő mit nyújthat számukra.

Nem érdeklik a múlt mi őket igazolja.

Nem lelik saját határaikat,

s ezáltal a jó is rosszra fordulhat.

Létezik egyáltalán jó és rossz?

Vagy e két forma mindig is ugyanaz lett volna?

Létezik egyáltalán szerelem és gyűlölet?

Vagy e két érzés mindig is ugyanaz lett volna?

Létezik egyáltalán háború és béke?

Vagy e két tett mindig is ugyanaz lett volna?

Léteznek-e dolgok, melyeket megérinthetünk?

Vagy mindez csak a képzelet szárnya?

S akikben mindez létezik az emberi formát ölt s létezik.

Születésed napjától éled életed.

Megismerkedsz mindennel mit a világ rejt.

Barátokat szerzel, szerelembe esel, elvándorolsz, visszatérsz s közben magad sem tudod mennyi mindent éltél.

Telnek az évek, gyűlnek az emlékek, mit szívesen őrzöl a szívedben.

Megtanultál mindent mit az élet adni tudott neked.

Ezt elvenni soha senki nem fogja tőled.   

Szerelmetes versek 3. rész

Beloptad magad szívébe,

beloptad őt örökre.

Amíg élsz nem ereszted el,

azt akarod,

hogy az utolsó percig kitartson melletted.

Vallomások,

édes illatú virágszirmok,

ajándékok tárháza,

amit nyújtasz neki.

De ő mindvégig csak téged akar,

mert számára egy igaz ajándék vagy.

***

Fogalmad sem volt a szerelemről,

míg meg nem ismerted őt.

Mint egy lavina az érzés felbuzdított.

Mint egy harcos harcoltál érte.

S amikor megszerezted,

ő csodált téged,

nem hitte volna,

hogy a szerelem tettekre sarkall.

Fogalmad sem volt a szerelemről,

de ő megtanította neked.

S azóta is egymás szerelméből táplálkoztok,

míg élet az élet.

***

Egyszer volt, hol nem volt...

kezdődhetne így is egy szerelmi történet.

De ahogy lenni szokott a valóságban a mese csak mese maradna,

ha nem hinnének benne oly sokan,

hogy ilyen is megtörténhet a valóságban.

Mert szerelmek voltak s lesznek.

Mindenki megtalálja azt,

kit szíve rejt.

Hinni s bízni kell csupán,

hogy a valóságban a mese még szebb lehet.

***

Szívből szól mit most mondok.

Varázserő mi éltet téged,

vezesd hozzám ki engem éltet.

Engedd szabadjára kire várok,

hagyd, hogy végre megtaláljon.

***

Mit ő kíván nemes s igaz.

Szíve vakmerő.

Lelke tomboló ököl.

Nem fél a kegyetlentől,

mert az igazság oldalán állva elsöpri azt.

***

Hű szavadnak lelked párja,

kinek tiszta érzései hazáját szolgálja.

Becsület s hűség záloga,

míg kitart addig a vereség elmarad.

Nem kell neked páncél vagy kard,

a győzelem ereje vezet célba.

S mindig mikor baj üti fel fejét,

te ott vagy s lecsapsz hősies akarattal.

***

Neved remegve suttogja mind, aki ismer.

Nem létezik a földön még egy olyan, mint te.

Nem ismersz bűnbánást sem rettegést.

Félelemmel töltöd el szívüket.

Nincs kegyelem, ki utadba téved, rögtön lenyesed.

Nem kell neked arany sem gyémánt.

A világ urának ez oly kevés már.

Véres harcokkal edzed magad.

Fiatal szüzek ártatlansága veszik oda.

Nem született még meg az a harcos, kire vágysz.

De ha eljön meglásd uralmad a végét járja majd.

S a rettegéssel együtt te is a homályba veszel el.

***

Forrongó hadak, vad, tüzes árnyak.

Fújtató lovaikkal előre vágtatnak.

Felettük égi vihar magasodik.

Villámok fényében úsznak.

Nincs ki ellenük vonulna.

Rabolnak s gyilkolnak.

Nem létezik számukra más csak a hajthatatlan vágy.

***

Borzongás fut végig,

mikor nevét kimondják.

Félelemben remegő lelkek,

bujdosva menekülnek.

Ki harcba bocsátkozik vele,

élete utolsó percét tölti el.

Sem halandó, sem halhatatlan nem képes győzni ellene.

Nincs kegyelem, nem hallja a rimánkodást sem.

Mindent eltipor a galád becstelen.

***

Gonosz szívből fakadó gyűlölet,

átkot szóró ajkak a védjegye.

A sötétség hatalmába burkolózik,

nincs menekvés, ha szembekerülsz vele.

***

Bűbájt bocsátott szívedre,

hogy csak őt szeresd.

Fejet hajtottál neki,

engedelmeskedsz.

Ha a bűbáj megtörne,

szíved összetörne.

Mert ő nem hagyja,

hogy szíved másé lehessen.

Szerelmetes versek 2. rész

Szereted őt tiszta szívvel,

szereted őt minden éjjel.

Hiányzik, ha nincs melletted.

Olyan neked, mint egy drága ékszer.

Mikor kettesben vagytok,

a szenvedélyes szerelem felülemelkedik.

Minden másról megfeledkeztek,

s csak egymásnak éltek.

Nincsenek korlátok,

amik megállítanának titeket.

A fokozó vágy égeti testetek,

s ez éltet benneteket.

Csókja egyszerre éget s mámorít.

Lélegzetvisszafojtva vártál már erre a pillanatra.

Gyengéden ölelt, kezével simogatott,

miközben megígérte: örökre szeretni fog.

Álmodoztál az igaziról,

aki eljön érted fehér lovon.

Rávársz már évek óta,

s közben hagytad,

hogy elmenjen feletted az idő vasfoga.

Mikor az álomból felébredtél,

rájöttél sosem történt meg a csoda.

Szomorúan vetted tudomásul,

hogy nincs melletted senki.

De mintha csak későn érő kívánság lett volna,

életedbe a szerelem betoppant.

Szerelemtől ég a lelked,

szenvedélytől heves a szíved.

Karjaidban tartod kit szeretsz.

Felemészted szerelmeddel.

Kéjes vágyak törnek elő,

ajkaiddal érinted őt.

Féltve simítod végig porcelán testét,

mely törékenyen hajol meg akaratod előtt.

Heves lényetek szerelmesen forr össze,

még az égiek is irigykedve nézik boldogságotok.

Szerelmetes versek 1. rész

Hulló hópelyhek között,

fénnyel elárasztott utcákat járva,

feléd tartok.

Minden egyes lépésnél megrázkódom a hideg fuvallattól,

de mindeközben arra gondolok:

meleg, ölelő karodba bújva nem fázom.

Mikor megpillantalak,

ott állsz némán egymagadban egy lámpaoszlop mellett.

A fény beborítja alakod,

s én nem tudok várni többet.

Futva sietek hozzád,

te mosolyogva fogadsz.

Átölelsz, megcsókolsz s szerelmet vallasz.

Szerelmes szavakkal köszöntöd e napot.

Kedvesed fülébe suttogsz.

Így ébreszted őt Valentin napon.

Ő csókkal köszöni meg,

hogy mellette vagy telis-tele szerelemmel.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

 Nem hagyja, hogy könnyek lepjék el szemed.

Mindig mosolyogva szeret látni.

Szíved melengeti szerelmes szavakkal.

Féltve őriz téged.

Valentin nap volt, mikor találkoztatok.

Mindketten magányosak voltatok.

Körülöttetek csak szerelmes párok voltak.

E két magányos szív mégis találkozott.

S örökre összefonódott.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Volt idő, mikor azt hittétek együtt már nem lehet.

Hogy az, amit éreztek csak múló állapot.

De amint szakításra került a sor,

szívetek nagyot dobbant.

Így tudtátok meg,

hogy egymás nélkül élni nem lehet.

 

Fogadásnak indult,

hogy megszerzed magadnak.

De nem számoltál azzal,

hogy hazugságod árulásként hat szívedre.

Mikor pedig majdnem elveszítetted őt,

harcoltál azért,

hogy veled legyen.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Gyermekkorod óta egy szerelem él benned.

Mindig vele voltál, sosem hagytad el.

Ha szomorú volt vagy vidám, te mindig vele voltál.

Fogtad kezét s együtt mentetek mindenhová.

Nem múlt el akkor sem az érzés,

amikor egymástól távol voltatok.

S ami igazán boldoggá tett,

hogy viszontszeret téged,

s a mai napig együtt vagytok.

  Érdek házasságnak indult csupán,

érzelmek nélküli pénzvilág.

Egyikőtök sem remélt a másiktól semmit.

Mégis megtört a jég.

Szívetekbe beköltözött a szerelem lángja,

s a rideg világ megszűnt létezni számotokra.