XIX. Fejezet
Kötelék
Némán, mosolygós arccal, kéz a kézben andalgunk egymás mellett.
Szavak nélkül, érzelmekkel tele, telis-tele szerelemmel.
Ismerősök s ismeretlenek között járva egymásra tekintünk s csak mosolygunk a világra.
Szemünk csillog, ahogy egymásra nézünk.
Mindketten ugyanazt akarjuk.
Szerelmet.
Gyöngédséget.
Bizalmat.
Hűséget.
Egyszerre vagyunk szeretők s barátok.
Örömben s bánatban, de mindig egymás mellett, szoros kötelékben élünk.
Mert te az én szerelmem vagy, én pedig a te szerelmed vagyok.
S ez ami összeköt minket még harcolni sem kell, hogy fennmaradjon.
Remény
Minden éjjel rólad álmodom.
S az éjszakába neved suttogom.
Arra várok, hogy az ajtó kitáruljon.
S besétálj rajta, mint egykor.
Éjjelem s nappalom úgy múlik el,
hogy magányosan élek nélküled.
Körülöttem az emlékeid tartják bennem a lelket,
s hiszem,
hogy újra velem leszel.
S hiszem,
hogy újra velem leszel.
Előttem van még a mosolyod.
Elég volt ennyi is,
hogy öröm töltsön el.
Még érzem illatod,
ami körüllengte a teret.
Még érzem kezed melegét,
ami arcomon pihent.
Csókod ízét,
ami bearanyozta minden percem.
Minden éjjel rólad álmodom.
S az éjszakába neved suttogom.
Éjjelem s nappalom úgy múlik el,
hogy magányosan élek nélküled.
Körülöttem az emlékeid tartják bennem a lelket,
s hiszem,
hogy újra velem leszel.
S hiszem,
hogy újra velem leszel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése