XVII. Fejezet
Hiba
Hibákat vétünk gyermekként,
kamaszként s felnőttként.
Van ami megbocsátható s van ami nem.
Bocsánatot kérhetünk s kaphatunk.
De magunknak is megtudunk bocsátani?
Mégha kis dolgokban is vétkezünk,
bennünk marad a félsz,
hogy akit megbántottunk talán sosem békül meg s mi elkövetjük ugyanezt.
Tanulhatunk a hibáinkból s másképp cselekedhetünk.
De van amikor a múlt ismétli önmagát s lehet akkor már nem kezdhetjük újra.
S mivel emberek vagyunk hibákat is véthetünk - ezzel magyarázkodunk,
amikor tetteinkért felelünk.
Hol van?
Hol van a víg gyerekkor?
Amikor a mosoly levakarhatatlan volt.
Amikor a nevetés csuklásig fajult.
Amikor a könny is kicsordult.
Hol van az a szép idő?
Amikor minden békésnek tűnt.
Amikor nem féltünk semmitől.
Amikor minden nap egy áldás volt.
Hol van az a szabadság?
Amikor azt tehettünk, amit szeretünk.
Amikor nem számított az idő.
Amikor boldogabbak már nem is lehettünk.
Mi történt azzal, aki mindezt magában hordozta?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése