Csendre vágytál, elmentél.
Senki sem tudta miért.
Hisz az életed boldogan telt.
Szerelmet kerestél, megtaláltad.
Senki sem tudta ki az.
Hisz mindvégig titokban tartottad.
Az idő múlt, te reméltél.
Féltél elmondani.
Bíztál abban, hogy ő is így érez.
Az idő telt, s ő férjhez ment.
Szíved árván maradt, magányos lett.
Elmentél, mert nem tudtál együtt élni a gondolattal,
hogy ő mást szerethet.
Elmentél, hogy valahol máshol rád találjon a szerelem.
Bizonytalan voltál az érzéseiben.
Féltékeny voltál minden lépésére.
Nem tudtad megállni, hogy ne kövesd.
Nem tudtad megállni, hogy ne szenvedj.
Ő mindvégig hűséges volt hozzád, szeretett téged.
De ezt már nem vetted észre.
Így ölted ki belőle a szerelmet, amit érted érzett.
Telik az idő egyre jobban.
Szaladnak az évek őrült iramban.
Az egyik percben ez történt,
a másikban már más.
Követni is nehéz,
mindig jön a változás.
Amikor fiatal az élet arról ábrándozik,
mikor lesz már felnőtt.
Amikor idős az élet arról panaszkodik,
hová tűntek a gyermekévek.
Születnek s halnak.
Történnek dolgok s valami véget ér.
De ha mindez nem lenne,
unalmas lenne az élet.
S aki éli az életet,
annak semmi gondja nem lehet.
Mondanám, hogy olyan vagy nekem, mint az élet.
De az élet rövid s én örökké szeretnélek.
