Az éjszakában keresem az utam.
Egy idegen út, mely megnyílik előttem.
Az ismerőstől távol.
Az ismeretlenhez közel.
Az út végén te állsz s vársz... rám.
Feléd tartok.
Kinyújtod felém kezed.
Érintésed egyszerre éget s megfagyaszt.
Ahogy átölel a sötétség minket,
úgy köt össze egy láthatatlan sorsháló.
Még ha el is válna utunk,
mindig tudni fogjuk merre jár a másik.
A sötétség leple alatt pedig mindig találkozni fogunk.
2017.07.16., vasárnap
