Te és én vagyunk a világ közepén

Éget az érzés.

Lüktet a fájdalom.

Te és én egyek vagyunk.

Éget a szenvedély.

Lüktet a szív.

Te és én örökké együtt.

Közös a lélegzetünk.

Közös a múltunk.

Közös a szerelmünk.

Közös a vágy, ami összeköt.

Éget a vágy.

Lüktet a szerelem.

Te és én vagyunk a világ közepén.

2017.03.12., vasárnap

Ha arra gondolnék, mi lenne ha...?

Ha arra gondolnék, mi lenne ha...?

Ha minden másképp alakult volna...

De nincs így és nem is lesz.

Hisz elmúlt, aminek el kellett.

Hazudnék, ha azt mondanám nem szerettem volna,

de mindennek megvan az oka.

Eljött a nap, amikor külön kellett válnunk.

A felejtés rögösen indult.

Csalódások zápora zörgette szívem.

Hittem, hogy megismétlődhet.

De nem kellett félnem.

Az életem része voltál, még ha nem is oly sokáig.

Néha gondolok csak rád, de hamar elmúlik.

Így már nem gondolok oly sűrűn a múltra,

mert ami véget ért az nem kezdődhet újra.

2013. december 4.

szerda

Elmúlt a haragom

Elmúlt a haragom

Fáradt a lelkem.

Harcolni nem tud.

Feladtam mindent.

Elmúlt a haragom.

2012. november 29.

csütörtök

Elsuhantál

Elsuhantál

Rejtélyes voltál a szemembe.

Olyan, mint egy messziről jött idegen.

Szinte elvarázsolt a küllemed s lelked finomsága.

Beléd szerettem.

Telt az idő.

Majd jött a nagy pofon.

Egyszeribe felébredvén rájöttem,

hogy mindez csak álom volt.

Csak hinni akartam azt,

hogy mi örökre boldogok lehetünk.

Csak hinni akartam azt,

hogy szerelem volt az,

ami köztünk volt.

De elmúlt.

Talán sosem volt.

Vagy csak az én részemről.

Mindez már csak a múlt.

Egy múló árny,

ami elsuhanni látszik az éjszaka leple alatt.

2012. november 10.

szombat

Válogatott Verseim 10. rész

Egykor a kezem fogtad.

Egykor simogató szemed tekintett le rám.

Egykor szívedre tettem kezem s éreztem a belőle áradó erőt.

Egykor minden olyan szép volt.

Most pedig a múlt árnyékolja be létem.

Mert már nem vagy velem.

Szívem még most is szeret.

Lelkem sajog érted.

Hiányzik mindaz,

ami mi voltunk.

Hiányoznak azok a pillanatok,

amiket együtt éltünk át.

Számtalan nappal s éj.

Megannyi közös beszélgetések.

Megvalósítandó álmok.

Egykor mindketten egyek voltunk.

Most egymagam vagyok.

De itt hagytál valakit,

aki egy rész belőled,

aki életünk reményteljes boldogsága.

Aki a mienk s akit senki sem vehet el.

Aki rád emlékeztet valahányszor rátekintek.

Aki nem hagy el magányomban.

Akiért mindent megteszek.

Akiben közös emlékeink élnek.

Időtlen Idő

Időtlen Idő

Múlnak a napok.

Telnek a hetek.

Peregnek a percek.

Az idő sosem áll meg.

Még egy pillanatra sem.

Bármennyire is szeretnéd az idő megállíthatatlan.

Mikor kezdődött el?

S mikor lesz vége?

Senki nem tudja.

Az egyetlen dolog, ami rejtély marad.

S ha egyszer feltalálják az időgépet?

Vajon az idő megengedné, hogy repüljünk benne?

Visszatérni a múltba, hogy helyre hozzunk dolgokat.

Elmenni a jövőbe, hogy felkészüljünk arra, ami vár minket.

Mindennek eljön az ideje.

Bárhová is megyünk az idő elkísér.

S mindig tart meglepetést.

Mert az idő végtelen, s benne élünk mi emberek.



Christin Dor

Szombathely,
2011. szeptember 1.
Csütörtök 

Legújabb ihletésű verseim!!! 8. rész

Gondoltam valamire, de azt nem árulom el,
hogy mire.
Kíváncsiság hamar öregít,
úgy hogy ne kérdezz túl sokat.
Magam is kíváncsi vagyok,
hogy mi lesz belőle.
Gondoltam valakire, de azt nem árulom el,
hogy kire.
Kíváncsiság hamar öregít,
úgy hogy ne kérdezz túl sokat.
Magam is kíváncsi vagyok,
hogy teljesül-e a vágyam.



Nem tudod megsebezni szívét,
mert nincs.
Nem tudod megsebezni lelkét,
mert nincs.
Hiába töröd magad azon,
hogy lásson téged,
ő nem vesz észre.
Hiába gondolsz rá oly sokat,
hogy tudjon rólad,
ő nem tud rólad.
Szavakba öntheted neki érzéseidet,
ha ő meg sem hallja.
Leírhatod szíved üzenetét,
ha ő el sem olvassa.
Mert ő magányában él szerelem nélkül,
mert neki csak az éji fény az éltető.
Senkit nem fog magához engedni,
még akkor sem,
ha szíve jégbörtönéből szabadulva a te szíveddel párosulna.