Miért veszítjük el?

Miért veszítjük el?

Miért veszítjük el azokat,

akiket szeretünk?

Miért veszi el őket az ég?

A sors keze oly kegyetlen.

Örök veszteség a miénk.

Hittünk a gyógyulásban.

Hittünk a reményben.

Hittünk abban,

hogy hosszú idő után válunk csak el.

De sem később,

sem hamarabb nem jó.

Mert egy élet élt s halt.

Mindörökre eltávozott.

S hogy találkozhatunk-e szeretteinkkel,

barátainkkal,

társainkkal odafenn,

csak az ég a megmondhatója.

2012. november 10.

szombat

Kiragadott emlékek 72. rész

Eltávozott egy lélek.

Oda, ahol a boldogság és a szeretet átöleli s ugyanúgy védelmezi.

Nincs egyedül.

De hiánya örökre a szívbe véste magát.

Az emlékekben örökké ott fog élni.

Az emlékek, amelyek szépek s boldog pillanatokat hordoznak,

de egyben szomorú is, mert hiányzik.

2012. november 2.

péntek

Múzsa

Múzsa

Nehezen találom a szavakat,

mióta a Múzsám eltávozott.

Ő volt az egyetlen,

aki felszínre hozta igaz énemet.

Egy ént, melyet régen elnyomva őriztem.

Egy ént, mely boldogabbá tette egész létemet.

A Múzsám elhagyott,

de bennem él minden emléke.

Érte írom soraim,

hogy továbbra is emlékezzek.

De az emlékek nehezek.

Fájók, mert már nincs velem.

Ő volt a mindenem.

Mégis elment.

De bármerre is járjon,

én egyszer megtalálom.

Mert tudom, hogy mi ketten újra találkozunk.

Mert ő valahol vár rám,

és én arra várok,

hogy eljussak hozzá.

Nem most.

Nem ma.

Valamikor egyszer biztosan.

De hogy mikor?

Azt majd eldönti a sors.

Christin Dor

Szombathely,

2011. szeptember 1.

Csütörtök