HÓFEHÉRKE



Réges-régen egy gyönyörű vidéken,
gyönyörű kastélyában élt a királynő.
Hullott a hó, fehér lepellel borítva be,
s az ablakon át bámulta eme szépséget.
Ujjai fürgén varrogattak-hímezgettek,
midőn tekintetét a havas tájra szegezte.
De amint nem figyelt, ujját tűvel szúrta meg,
s vére vörös cseppekben kiserkent.
Kívánsága ekkor ajkát hagyta el:
"Bárcsak oly gyermekem születne,
kinek bőre fehér, mint a hó,
ajkai pirosak, mint a vér,
s haja fekete, akár az ében."
Kívánsága teljesült,
s lánygyermeknek adott életet,
kinek bőre fehér, mint a hó,
ajkai pirosak, mint a vér,
s haja fekete, akár az ében.
Így lett a neve Hófehérke.
De a királynő meghalt,
s a király hamarosan új asszonyt hozott a kastélyba.
Aki szép volt, de nagyon hiú.
S akinek bűvös tükre
szobája mélyén lapult.
S akinek nap, mint nap ugyanazt a kérdést tette fel:
"Tükröm-tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?"
Amire a tükör mindig így felelt:
"Te vagy az."
De ahogy teltek az évek,
Hófehérke egyre nagyobb s szebb lett.
S egy nap a tükör elé állva a királynő ismét megkérdezte:
"Tükröm-tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?"
Amire a tükör most úgy felelt:
"Szép vagy, szép vagy, de tudd meg, Hófehérke százszor szebb!"
Irigység fogta el a hiú királynőt,
s vadászát hivatva kiadta a parancsot:
"Vidd el Hófehérkét az erdőbe, s öld meg,
szívét pedig hozd el nekem bizonyítékképpen."
A vadász megtette. Királynője parancsát követte.
Hófehérkét kicsalogatta az erdőbe,
de megölni képtelen lett, s hagyta hadd menjen be az erdő mélyére.
Úgy hitte, majd a vadállatok megteszik azt,
amire ő képtelen volt.
De hogy ne térjen vissza üres kézzel,
egy vadkan szívét nyújtott át királynőjének.
Hófehérke addig bolyongott a sötét erdőben,
míg rá nem lelt egy apró kunyhóra egy tisztás közepén.
A kunyhó a hét törpéé volt, kik hazatérve felfedezték Hófehérkét.
Sok töprengés útján úgy döntöttek,
befogadják magukhoz, s a lány örült,
hogy többé nem lesz egyedül.
Nem telt el sok idő, s a királynő a tükör elé állva
ismét szépségéről faggatta,
de a tükör feltárta neki az igazat:
továbbra is Hófehérkét állítja a legszebbnek.
A királynő idős asszony képében,
megjelent a hét törpe házánál.
Hófehérke kedvesen fogadta,
s az asszony fűzővel ajándékozta.
A fűzőt felpróbálva,
a gonosz boszorka szorosan megkötötte rajta,
s a lány ájultan esett össze.
A királynő visszatérve kastélyába,
úgy hitte Hófehérke halott,
de a törpék megmentették.
Tudomást szerezve róla,
a királynő ismét elment hozzá,
de most fésűket árulva.
Hófehérke gyanútlanul elfogadta,
s a királynő mérgezett fésűvel ajándékozta.
Amikor ájultan rogyott össze,
a királynő boldogan tért vissza.
De a törpék rájöttek a turpisságra,
s Hófehérke ismét velük volt.
A királynő megtudva mérgezett almával tért vissza,
egyik fele fehér, másik fele piros.
De Hófehérke immár habozva fogadta,
a boszorka ekkor ketté vágta az almát,
hogy bizonyságot nyerjen: ártatlan.
A boszorkányé lett a fehér,
Hófehérkéé a piros.
De amint Hófehérke beleharapott az almába,
holtan esett össze.
A törpék hiába akartak rajta segíteni,
Hófehérke nem kelt fel többé.
Üvegkoporsóba tették,
s minden percben őrizték.
Egy arra járó herceg meglátva a koporsót,
kíváncsisága felülmúlt.
Megpillantva a benne szunnyadó Hófehérkét,
elbűvölte szépsége, s beleszeretett.
Hogy szerelmét kifejezve,
ajkát a lány ajkához szorítva,
csókjával pecsételte meg.
Hófehérke abban a pillanatban felébredt mély álmából,
s a királynő átka szertefoszlott.
A herceg magával vitte kastélyába,
s feleségül vette.
A királynő megtudva, hogy Hófehérke életben van,
irigységében, s féltékenységében szíve megszakadt,
s rútul meghalt.