APOLLINAIRE


LORELEY



Élt Bacharachban egykoron egy szőke szép boszorka,
A férfiak epedve mind meghaltak érte sorba.
Pörbe idézteté és alig hogy látta volt,
Nagy szépsége előtt a püspök meghajolt.
A szemed csupa drágakő gyönyörű Loreley,
Miféle mágustól ered varázslatod felelj.
Az életet meguntam a szemem átkozott,
Püspök ki belenézett az mind elkárhozott.
A szemem lánggal csillogó nem holmi drágakővel,
A lángra csak a lángra a férfibűvölővel.
A lángjaidban égek gyönyörű Loreley,
Megbűvöltél most téged már más ítéljen el.
Püspök te nevetsz könyörögj értem inkább a Szűznek,
Hogy Isten védje lelkedet adj engem át a tűznek.
Kedvesem itthagyott már elment messzire,
A halált szeretem s nem vágyom semmire.
Szívem úgy fáj úgy fáj már meg kell halni nékem,
Magamra nézek és belé kell halnom érzem.
Szívem úgy fáj úgy fáj mióta nincs velem,
Hogy elment szívem is gonosz lett hirtelen.
Rábízta őt a püspök úr három lovas lándzsás vitézre,
Az őrült nőt e három a klastromig kísérje.
Szemed remeg bolondos Loreley menj tehát,
Fekete és fehér lesz kolostori ruhád.
És úgy mentek tovább az úton mind a négyen,
Könyörgött nékik Loreley szeme mint csillagfény az égen.
A sziklafalra föl hadd másszak lovagok,
Hadd lássam egyszer még amint a kastélyom ragyog.
A tükröm hadd legyen megint a folyam árja,
Aztán megyek az özvegyek szüzek kolostorába.
A szélbe odafönt kibomló haja szállt,
Loreley Loreley három lovag kiált.
A Rajnán odalent egy csónakot az ár hoz,
Szeretőm benne ül meglátott hív magához.
Szívem megédesül lent szeretőm suhan,
Előrehajlik s a Rajnába zuhan.
Mert látta a szép Loreleyt a folyó habjain,
A haja mint a nap ragyog a szeme Rajna-szín.

Vas István fordítása