Régi verseim 28.

Escape - Szökés

A fal, mely körülvesz,

sötét s nem ereszt.

Ablaktalan,

nincs ajtaja,

sötétségben élek.

Fojtogat,

hívogat a csend.

A láthatatlan.

Keresem a kiutat,

de zsákutcára lelek.

Nincs semmi,

csak a végtelen.

Hideg van,

fázom.

Úgy remegek.

De amint fényt látok,

remélek.

Engedj utamra! Engedj elmennem!

Nincs maradásom,

feneketlen minden.

Engedj utamra! Engedj elmennem!

Csend honol,

időtlenül bezárva nézek magam elé.

Remélek,

hogy a szabadság eljön értem.

Arctalan árnyak kísértenek.

Engedj utamra! Engedj elmennem!

Engedd,

hogy éljem az életem.

Engedj utamra! Engedj elmennem!

Kinyújtom kezem s elképzelem,

csillagok fénye segít nekem.

Érzem,

hogy szabad vagyok.

Érzem,

hogy élek.

Engedj utamra! Engedj elmennem!

Nincs maradásom,

feneketlen minden.

Engedj utamra! Engedj elmennem!

Engedd,

hogy éljem az életem!

Engedj utamra! Engedj elmennem!