Emlékszel hogyan találkoztunk? Mit mondtunk egymásnak? Nevettünk saját s egymás zavarán. A levegő pezsgett, szinte már forrt, s mi a telihold fényében néztük egymást. Ahogy peregtek a percek, úgy lassan megismertük egymást. Bármennyire is furcsa volt, a két idegenből már ismerős arcokká váltunk. Nem volt semmi, ami megzavart volna minket. Hagytuk, hogy az éjszakában összesimuljon testünk. S az a pillanat, amit együtt töltöttünk el, még most is éget. A szemedben még mindig ugyanaz a láng ég, amikor rám nézel. S ez boldogsággal tölt el. *** Emlékszel az első csókunkra? Habozva tettük meg a köztünk lévő távolságot. Először puhatolózva érintettük meg egymás ajkait, majd lassan, forrón csókoltuk a másikat. Az volt az első csókom, s beleremegtem a tudatba, hogy ez nem álom. Szorosan odabújtam hozzád s közben reménykedtem benne, hogy örökké tart. Egy csodás emlék mit őrzök a szívemben, egy csodás érzés mit sosem feledek el. Még akkor sem, ha távol vagy tőlem, s nem vagy velem.
Emlékek közt élve éled napjaid, felejteni akarsz, de a múlt nem hagy nyugodni. Borongós reggelek, eső áztatta délutánok, minden percben egyre nehezebbé válnak. Ablakon át látod, ahogy emberek jönnek mennek, de te csak őt várod, nem engeded soha el. Várod, hogy betoppanjon az ajtón,s átöleljen téged, hogy karjában végre nyugalomra lelj.
----------------------------------------------
Gondolataitok összefonódott, akár a testetek egy késő délutánon. Bár merre is jártok,megtaláljátok egymást. Midőn két lélek egybeolvadt,nem ereszti el egymást. S szét hiába is szakítják,mindig meglelik egymást.
-----------------------------------------------
Szeretlek téged, szavakba önteni félek. Szeretlek téged, hiányodban magányos vagyok nélküled. Szeretlek téged, kimondani is nehéz. Szeretlek téged, s remélem te is így érzel felém.
Őszinte szerelmet vársz,de nem találsz. Őszinte szavakat vársz,de nem mondják. Őszinte csalódást remélsz,de késő már. Mert mindez megtörtént s elhagytak már.
Emlékszem mikor még kicsik voltunk,
megláttuk egymást barátokká váltunk.
S ahogy nőttünk növekedtünk,
mindig ott voltunk egymásnak.
Semmi nem állhatott közénk,
s ezáltal a barátságunk csak erősebbé vált.
Ott voltunk egymásnak,
ha szomorúak voltunk,
ha könnyeink arcunkon csillogott,
ha fájdalmunk, szenvedésünk mélyről feltört bennünk.
De mindig megvigasztalódtunk,
s jókat nevettünk.
Együtt buliztunk,
nagyokat sétáltunk,
megosztottuk egymás közt titkaink.
S bármennyi év eltelt mi mindig együtt maradtunk,
s ha változtunk is,
egymás szemében mindig ugyanazok maradtunk.
Még akkor is ha távol vagyunk!!!
A szerelem jegyében született e csoda. Fehér márványként ragyog, tündököl tisztaságával. Négy tornya védelmezőn fogja közre, kinek emlékét őrzik a falak. Neve örökre belevésődött az emberek emlékezetébe. Ezzel is mutatva egy asszony iránt érzett szerelmet.
