A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vége. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vége. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 31., péntek

Verseim a Múzsám által 2

Elmondtad, de már túl késő.
A vallomás már nem tudta visszahozni őt.
Szíve még ugyan érted dobban,
de már nem lehet veled.
Életét elkötelezte már másnak,
s ezt megszakítani nem akarja.
Elmondtad, s ő tudja hogyan érzel,
de nem lehet már a tied ezt fogadd el.
Mert ő már elfogadta,
hogy egykor együtt voltatok,
de már vége.

ღ°•.♥.•°ღ

Folyton hazudtál neki,
s ő ezt már nem bírta tovább.
Továbblépett, nélküled éli életét.
Mindkettőtöknek fáj a szakítás,
de legbelül érzitek,
hogy így volt helyes.
S ha egy nap meg is bocsát neked,
tudd, hogy ezt tiszta szívből teszi s,
hogy már nem haragszik rád többé.

♥―♥―♥―♥

Apró szösszenetek miken összevesztek,
de mindig kibékültök.
Ha nem is mindig értetek egyet,
abban igen, hogy a szerelem mindent legyőz.
Sokáig úgy sem bírjátok ki egymás nélkül,
mert a szívetek összehúz titeket.
Enélkül pedig nem tudnátok élni sem.

*:·.*.·:*¨`*:·.*

Általad lettem gyönyörű,
s amikor a szemedbe nézek magamat látom.
Általad lettem újra szerelmes,
s ezt köszönöm,
mert így értelme van az életnek.

'♥´¯`*·.¸¸☆´¯`*·.¸¸♥

Úgy vártalak, úgy vártalak...
minden percben egyre jobban.
Néztem az időt, hol lehetsz már?
Azt hittem becsaptál, de aztán felbukkantál.
Ölelő karodba borultam s aztán elmentünk a moziba.
Mindvégig fogtuk egymás kezét,
s a film helyett is csak téged bámultalak.
Úgy vártalak, úgy vártalak...
minden percben egyre jobban.
Csókod ízét még mindig érzem,
olyan boldog vagyok melletted.
Hosszú beszélgetések,
séta a parkban,
s máris el vagyok kényeztetve.
Alig várom, hogy újra együtt legyünk,
mert igazán jó veled.
Úgy vártalak, úgy vártalak...
minden percben egyre jobban.
S örülök, hogy én lehetek az,
ki a szívedet elrabolta.

2010. szeptember 8., szerda

Újabb költeményeim!!! 6. rész

Hajthatatlan vágy űz, úgy éget.
Megsebezni mégis úgy félek.
Neved suttogom az éjszaka leple alatt.
Arcom könnyeim mossák, mert hiányzol nagyon.
Alig várom, hogy ölelő karjaidba bújjak.
Hogy lássam arcod s kedves mosolyod.
Addig magányomban a Holdat kémlelem.
Míg el nem jössz a reggel első fényében.

xxx

Kegyetlenség kimondani is de vége.
Nem érzek szerelmet irántad már egy ideje.
Nem érzek magányt, ha távol vagy.
Nem érzem azt, hogy te az enyém vagy.
Elmúlt minden, ami köztünk volt,
nincs miért tagadni.
A szakítással csak megkíméljük egymás életét.
Ezért sem érzek szomorúságot, hogy elmész.
Tudom, hogy mindkettőnknek így jobb lesz,
te is és én is külön utakon megyünk.
Ha egyszer mégis összetalálkoznánk,
a szépre s jóra gondoljunk csupán.

xxx

Véget ért egy nagy szerelem,
kevesebbel is beérted.
Nem tudtál egy nő mellett sem megmaradni,
mert véred hajt szüntelen.
Ostromlod a szíveket,
s csábítottál rendesen.
Amikor mégis meglelted kinek szíved adhatod,
mégis úgy döntöttél faképnél hagyod.
Úgy tűnt nem bánkódsz miatta,
de később rájöttél, hogy hibát vétettél.
Hiába akartad visszaszerezni,
az ő szíve már másért epekedik.

2010. augusztus 18., szerda

Új verseim!!! 2. rész

Ha hallanám a hangod,
ha még egyszer láthatnálak,
keresve sem lenne szebb,
ha megcsodálnálak.

Ha ismét együtt lehetnénk,
ha minden szó igaz volna,
tudnám mennyire szeretnél,
ha mindez való volna.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Elhagytalak. Vége. Ne keress többé.
E szavakat hagytam neked.
Nem tudom mit érezhettél,
mikor olvastad levelem.
Nem tudom mit tettél,
mikor elmentem nélküled.
De tudom, hogy amit tettem,
bármikor megteszem.
Mert már nem szeretlek,
s te is így érezted.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Vágytam valamire, ami nem jött el.
Vágytam valakire, aki nem lett az enyém.
Mindig jelen volt, mégsem érhettem el.
Mindig velem volt, de nem érdekelt.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Hosszú volt a nap,
a Nap is lenyugodni tért.
Csak én maradtam fenn,
a csillagok fényében.
Rád gondoltam épp,
leírom hát papírra.
De a gondolatok nem lesznek szavak.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Körülöttünk néma csend,
üres mind, mihez hozzá ér kezed.
Látom arcod, elveszik lassan a homályban.
Érzem illatod, mi körülfonja testemet.
Szemeidnek tükörfénye láttatja velem arcom,
s benne azt, ki eltaszított magától.
Ajkad íze már nem édes többé,
keserű méreg mi ölni képes.
S amint eltűnsz előlem,
mosolyogva fordulok el tőled.
Itt a vége.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Hontalan vagy,
nem vár téged semmi.
Üres a lelked,
nincs ki támogatna.
Szegény lettél,
nem maradt semmid.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Bűnös a lelked,
tisztátalan s mocskos.
Mosolyod bűnre csábít,
gátlástalan hódítasz.
Nem érdekel ifjú, özvegy,
szívük, testük birtokba veszed.
Nem érdekel hajadon, házas,
csak a tied legyen.
Éled az életed,
kastélyban, pompában.
Csillogás és pazar látványban.
Vagyonod, mint a tenger,
magad sem tudod megszámolni.
Mindened megvan,
csak szíved nincs.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Amikor verset írsz,
minden érzésed elönt,
s tollat ragadva,
papírra veted.
Gondolatok, melytől szabadulni kívánsz,
mely tiszta és érinthetetlen,
csak úgy jönnek.
De nem mindig van ez így,
nem mindig jön az ihlet.
S akkor üres marad a papír,
ahogy a toll is pihen.