Ha hallanám a hangod,
ha még egyszer láthatnálak,
keresve sem lenne szebb,
ha megcsodálnálak.
Ha ismét együtt lehetnénk,
ha minden szó igaz volna,
tudnám mennyire szeretnél,
ha mindez való volna.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Elhagytalak. Vége. Ne keress többé.
E szavakat hagytam neked.
Nem tudom mit érezhettél,
mikor olvastad levelem.
Nem tudom mit tettél,
mikor elmentem nélküled.
De tudom, hogy amit tettem,
bármikor megteszem.
Mert már nem szeretlek,
s te is így érezted.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Vágytam valamire, ami nem jött el.
Vágytam valakire, aki nem lett az enyém.
Mindig jelen volt, mégsem érhettem el.
Mindig velem volt, de nem érdekelt.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Hosszú volt a nap,
a Nap is lenyugodni tért.
Csak én maradtam fenn,
a csillagok fényében.
Rád gondoltam épp,
leírom hát papírra.
De a gondolatok nem lesznek szavak.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Körülöttünk néma csend,
üres mind, mihez hozzá ér kezed.
Látom arcod, elveszik lassan a homályban.
Érzem illatod, mi körülfonja testemet.
Szemeidnek tükörfénye láttatja velem arcom,
s benne azt, ki eltaszított magától.
Ajkad íze már nem édes többé,
keserű méreg mi ölni képes.
S amint eltűnsz előlem,
mosolyogva fordulok el tőled.
Itt a vége.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Hontalan vagy,
nem vár téged semmi.
Üres a lelked,
nincs ki támogatna.
Szegény lettél,
nem maradt semmid.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Bűnös a lelked,
tisztátalan s mocskos.
Mosolyod bűnre csábít,
gátlástalan hódítasz.
Nem érdekel ifjú, özvegy,
szívük, testük birtokba veszed.
Nem érdekel hajadon, házas,
csak a tied legyen.
Éled az életed,
kastélyban, pompában.
Csillogás és pazar látványban.
Vagyonod, mint a tenger,
magad sem tudod megszámolni.
Mindened megvan,
csak szíved nincs.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Amikor verset írsz,
minden érzésed elönt,
s tollat ragadva,
papírra veted.
Gondolatok, melytől szabadulni kívánsz,
mely tiszta és érinthetetlen,
csak úgy jönnek.
De nem mindig van ez így,
nem mindig jön az ihlet.
S akkor üres marad a papír,
ahogy a toll is pihen.
