Változás
Hangtalan
léptek körülöttem. Néma ajkak mozognak, nem értem mit mondanak. Fölém
hajolnak. Arcuk a homályba vész. Ahogy minden más, ami körülöttem él s
mozog. Sötétség. A fény megszűnt létezni számomra. Elnyelt, mint örvény a
hajóroncsot. Fogva tart, de érzem, hogy ki akarnak ragadni belőle. A
sötétség hullámzani kezd, színpompás világ tárul elém, majd vakító
fehérség és egy hangos sípszóra emlékeztető hang, amely szinte kijózanít
s a tudatomra ébreszt. Felébredek. Álom volt mindez?- kérdem
magamtól. Fejemet elfordítva tekintetemmel keresek valamit és amint
meglátom, halvány mosoly jelenik meg arcomon. Túléltem. Visszatértem.
Nem
tudom mikor ébredtem fel ismét. Nem emlékszem semmire. Olyan, mintha
valaki direkt mód kitörölte volna az emlékeimet. Aztán eltelik egy óra,
kettő, végül már az idő is összefolyt előttem, mikor is egy kedves hang
szólongatni kezd. Ekkor veszem észre, hogy mindvégig az ablakon át
bámulom a felhőtlen eget, hallgatom a madarak vidám csicsergését és
érzem, ahogy a nyitott ablakon keresztül beáramlik a hűs szellő.
Gondolataim
tompák még, de kezdek magamhoz térni és a kedves hang felé fordulok,
aki teszi a dolgát körülöttem és a többi beteg ember körül, akik még a
kórteremben vannak rajtam kívül. Nem vagyok egyedül.- ismerem el
magamban és ez valamiért megnyugtat. Régebben mindig is egyedül voltam.
Jobban mondva úgy éreztem magam, mint aki egyedül van a világon. Most
viszont rá kellett ébrednem, hogy ez nem így van. Mindig voltak
körülöttem mások, csak én nem érzékeltem őket. Nem akartam tudni róluk.
Felejteni akartam. Akkor.
Lenézek
a két kezemre. Mindkettő alaposan be van kötve. Emlékszem. Emlékszem
mit tettem azon az estén. Besokalltam. Nem gondolkoztam csak tettem,
amit tettem és majdnem az életembe került. Az életembe, amit gyűlöltem
élni. Ami másról sem szólt csak kínlódásról, szenvedésről és
vágyódásról. Sosem akartam több lenni, mint ami, de sosem akartam
kevesebb lenni. A másokkal való versengés, a másoknak való megfelelés
odáig taszított, ahová most kerültem. Egy kórházba, vadidegenek között.
Sosem gondoltam volna, hogy idáig jutok, pedig annak idején nem így
terveztem. Voltak terveim. Meg akartam azokat valósítani. Magamnak
akartam bizonyítani és persze másoknak a későbbiek folyamán. Lenni
akartam valaki, de olyanná váltam, ami sohasem akartam lenni. Sokszor
megkérdeztem magamtól: ki vagyok én? Mi célt szolgálok? Célok.
Csak múló elképzelés. Önfeledt hitegetés. És végül beleroppantam a
súlyába. Elértem, hogy más legyek. Elértem, hogy mások felfigyeljenek
rám. Elértem a semmit.
A
kórházi ágyam mellett lévő kis szekrénykének tetején egy kör alakú
tükör pihent. Megemeltem a kezem, de minden mozdulat iszonyatosan fájt,
mégis akartam azt a tükröt. Ügyetlenül, de ujjaimmal sikerült olyannyira
megfognom és megtartanom a tárgyat, hogy azt le ne ejtsem. A tükröt
nagy erőfeszítés közepette magam felé fordítottam. Az arcom tele
horzsolással, lila foltokkal, bevérzésekkel, a jobb halántékom felett a
hajam egy részét leborotválták, hogy a felszakadt bőrt össze tudják
varrni és egy kötéssel azt eltűntették. Mondanám, hogy nem önmagamat
látom, de ez így nem igaz. Az akit látok, az nagyon is én vagyok.
Elzüllöttem. Olyan életet éltem, ami végül majdnem az életembe került.
Nem akarom magam sajnálni, de semmi mást nem tudok tenni. Magamnak
köszönhetem mindezt, jól tudom. Ahogy azt is tudom, hogy kaptam egy
második esélyt az újrakezdéshez.
A
nevem Gina. Tizenhat évesen leléptem otthonról két másik barátnőmmel
Barbarával és Debrával, akik szintén nem bírtak meglenni a szüleikkel és
a testvéreikkel. Gyűlölték a bezártságot, azt hogy mindig mást kellett
tenni, mint amit szerettek volna. Élni szerettek volna, ahogy én is.
Csak néhány cuccomat vittem el otthonról, még üzenetet sem hagytam, nem
akartam, hogy keressenek, és azt sem hogy visszavigyenek abba a közegbe.
Egy idősebb pasi vitt fel minket a nagyvárosba, ahol a nagyok élik a
nagyvilági életet. Magam előtt láttam miként fogok élni és örültem, hogy
velük tartottam. A megérkezés után egy kisebb lakásba költöztünk, de
nem sok pénzünk volt azt fenntartani, így döntenünk kellett. A lányoknak
több ötletük is volt, míg végül a barátunk elintézte nekünk a dolgot.
Egy night clubban táncolhattunk. Le volt zsírozva minden. Senki nem
tudta, hogy fiatalkorúak vagyunk. Csak tettük a dolgunkat, kiszolgáltuk
az embereket, táncoltunk, buliztunk és szórakoztunk.
Aztán
ahogy telt az idő a night club szinte a második otthonommá vált, a tánc
a lételememmé, amely által elrugaszkodhattam egy másik világba. A zene
volt a mindenem és ez egy időre elég is volt nekem. De látva a night
clubba érkező fiatal nőket, akik dúsgazdag férfiak oltárán élhettek
irigység, féltékenység és kapzsiság vette kezdetét. Ugyanazt el akartam
érni én is. A főnök még jó néven is vette, hogy néhány igen gazdag férfi
társaságában töltöm az időm, így a tánc mellett hamarosan a férfiak
vágyait is kielégíthettem, ahogy ők az enyémet. Pénz, ékszer és még több
pénz.
Így
történt meg, hogy találkoztam Marcoval egy félig olasz félig amerikai
férfival, akiről jóformán nem tudtam semmit, csak a nevét és azt, hogy
méregdrága kocsival jár. Marco állandó vendége volt a night clubnak,
ahol dolgoztam, egyetlen hétvégét sem hagyott ki és igen alaposan
megválogatta melyik lánnyal tölti az est további részét. Nehéz dolgom
volt, hisz engem már az első találkozásunknál sem akart észrevenni.
Marco sok nőt vonzott magához, ahogy engem is, így megtettem, amit eddig
sosem: felkeltettem a figyelmét. Még ha egy ügyetlen trükkel is –
leöntöttem borral –, de a figyelme központjává váltam és végül a
táncommal is lenyűgözhettem őt. Mindenkinél jobban táncoltam, vagyis ezt
tartottam magamról. Mégis amikor elértem a célom úgy gondoltam jogom
van kéretni magam, így valahányszor megkért a főnök arra, hogy
társalogjak Marcoval nemet mondtam. Ez néhány hétig el is húzódott,
aztán végül beadtam a derakam. Marco figyelemre méltó pasi és nagyon
okos. Tudta, hogy mit forgatok a fejembe, így nem kellett tovább
kertelnem, mindent megadott, amit csak kértem, de furcsálltam, hogy nem
kér érte semmit cserébe. Sosem tudtam kiigazodni Marcon, nem hagyta,
hogy csak egy pillanatra is bepillantást nyerjek az életébe, pedig
sokkalta jobban érdekelt engem, mint a többi pasi. Nem csak a pénze,
hanem a személyisége is foglalkoztatott. Minden hétvégén eljött,
táncoltam neki, majd italozgattunk, utána egy igen fényűző hotelbe
mentünk – mindig oda –, elköltöttünk egy finom, gyertyafényes vacsorát,
majd ahelyett, hogy együtt töltöttük volna az éjszaka hátralévő részét,
elment. Otthagyott a szállodába, ahol bármeddig maradhattam, elég sokat
fizetett érte. Olaszból, Franciából és Amerikából hozatott nekem
gyönyörű ruhákat, cipőket, táskákat, ékszereket. Egy év után kaptam tőle
egy Porsche-t, félévre rá egy luxuslakást és ezzel együtt megszűnt
létezni a hotel élet. Azt hittem ezzel együtt megkapom magát a férfit
is, de nem. Marco ezután sem engedett magához. Később pedig már azt is
észrevettem, hogy más lányok után is érdeklődik, amit nem tudtam
elviselni. Megpróbáltam más férfiakkal is lenni a night clubban, de
Marcot egyáltalán nem érdekelte, hogy vagyok-e mással vagy sem.
Frusztrált a dolog és amikor felhoztam neki ezt, semmibe vett. Féltem,
hogy valamit elrontottam, hogy valamit nem úgy csináltam és ez kezdett
aggasztani. Nem akartam elveszíteni Marcot, ahhoz már túlságosan
beleszerettem.
Életemben
nem voltam szerelmes, de amit érte éreztem tudtam, hogy az. Ezért,
amikor egy éjjel Marco úgy döntött nálam marad, elterveztem, hogy a
dolgai között kutakodom, hátha valamire rátalálok. Altatót csempésztem
az italába, amitől mélyen és hosszú ideig aludt, így át tudtam nézni a
tárcáját, a határidőnaplóját és a laptopját, amit mindig magával hozott,
mert sok esetben éjjel is dolgozott valamin. Egy fényképet találtam
róla és egy gyönyörű olasz nőről, a fénykép hátoldalán pedig Marco és
Miranda felirat volt olvasható. A nő bronzbarna bőrű, fekete hosszú
hullámos hajú, telt idomokkal rendelkező, úgy a huszonéves kora közepén
járó lehet. Nem értettem miért van velem, vagy miért enyeleg mással
Marco, de reméltem, hogy Miranda már nincs az életében. Másnap reggel
Marco homályosan emlékezett az estre, de amint felfedezte, hogy mi is
történt vele – az altatót megtalálta az ágy alatt – teljesen kiborult s
dühöngeni kezdett, főleg hogy azt hazudtam történt egy s más közöttünk.
Ráadásul azt is felfedezte, hogy megtaláltam a Mirandával való közös
képét, ezen is kiakadt. Így még soha nem láttam. Nem tudtam mit tehettem
volna. Mire feleszméltem, Marco elviharzott és én ott álltam a
luxuslakásomban egyedül.
A
következő hétvégéig nem tudtam mi van Marcoval, hogy egyáltalán
találkozunk-e. Nem is jelentkezett és ebbe majd beleőrültem. SMS-eket
küldtem neki, amire nem jött válasz, felhívtam, de csak az üzenetrögzítő
felelt, hangüzenetek hagytam magam sem tudom mennyit, de semmi.
Kétségbeesésemben már az italhoz nyúltam, hogy nyugtassam magam. Egyik
cigarettát szívtam a másik után, amit azelőtt sosem tettem. El akartam
hitetni magammal, hogy még van remény, de amint eljött a péntek este,
amikor is újra láthattam, még a vér is meghűlt bennem. Marco egy csinos
szőkével érkezett, aki vékonyabb volt, mint én, teltebb idomokkal
rendelkezett, mint én és magasabb is volt, mint én. Marco figyelmen
kívül hagyott, csak a szőkével foglalkozott, aki ha kellett táncolt
neki. Marco egyszer sem nézett rám, nem is keresett. Ez bántott nem is
kicsit. A többi vendéggel még ha próbáltam is foglalkozni, nem sikerült.
Egyik piát a másik után ittam. A férfiak némelyike meghívott egy-egy
pohárkával, amit szintén nem utasítottam el. De egyik sem tudta
elfeledtetni velem még arra az időre sem Marcot. Akartam őt. Amint volt
néhány perc szünetem nem bírtam ki, hogy ne menjek a közelébe. Marco nem
akart velem foglalkozni, sem pedig meghallgatni. Részeg is voltam, el
is borult az agyam, már nem tudtam gondolkozni, sem pedig a tetteimet
fékezni. Úgy éreztem belül mardosnak és a következő pillanatban már a
szőkét ütlegeltem. Halványan emlékszem mi történt utána, csak ültem a
night club háta mögött lévő padon, miközben az eső egyre csak esett. A
hátam mögött az egyik kidobó várakozott, miközben elnézte miként adom ki
a gyomrom összes tartalmát. A következő percben már a cuccaimat láttam,
amint a pocsolyában landol. Kirúgtak. Eldobtak. Magam maradtam.
Fogalmam
sincs, hogy kerültem vissza a luxuslakásomba, de ami ott várt az csak
még inkább feldúlt. Egy levél Marcotól azzal, hogy van huszonnégy órám
arra, hogy végleg eltűnjek, leadjam a kulcsot és az autót is. Marco volt
az egyetlen az életembe, aki másként nézett rám, mégsem értettem miért
nem tud sokkal jobban magához engedni. Botorkálva ugyan, de bementem a
fürdőbe, hogy összeszedjem a pipere dolgaim, de amint belenéztem a
tükörbe, elszörnyedtem a látványon. Karikás szemek, a festék az eső
olyannyira elmosta, hogy úgy néztem ki, mint egy bohóc. Az is voltam:
egy bohóc. Mérgemben ököllel a tükörbe ütöttem, majd ordítva, sírva
térdre rogytam. Lefeküdtem a hideg padlóra és ismét csak a szürke ködöt
láttam magam előtt.
Nem
tudtam mikor keltem fel, de amit éreztem az a legnagyobb üresség, amit
valaha is érezhettem. Még a családommal sem éreztem magam ennyire
egyedül. Felálltam, levettem a ruháim, beálltam a tus alá és vagy fél
óráig csak hideg vizet eresztettem magamra. Ezután magamra vettem a
köntösöm, kimentem a konyhába, a gyümölcstálról levettem egy almát,
elővettem egy kést és hámozni kezdtem. Ahogy elkezdtem hámozni úgy meg
is vágtam magam. Elnéztem miként bukkan fel a nyílt vágásból a vérem és
folyik rá az almára, onnan pedig a padlóra. Kiejtettem a kezemből az
almát és a következő, amit tettem az a saját tenyerem, csuklóm és a
teljes alkarom vágása volt. Mikor abbahagytam csak azt láttam, hogy az
egész karom csupa véres és nem akar alábbhagyni. Ekkor már a fájdalom is
elérte tompa agyam. Ijedtemben előkaptam egy konyharuhát, amivel
betekertem a karom, majd lopva néztem körül, hátha valamiféle segítséget
találok. Lassan járt az agyam, így csak percekkel később mentem a
mosdóhoz, hideg víz alá helyeztem a karom és sokáig úgy is tartottam.
Reszkettem. A vérzés nem akart csillapodni. A pánik szinte eluralkodott
rajtam. Hányingerem támadt. Sosem bírtam a vér látványát, még a
menzeszem idején is csak hánytam, nem bírtam elviselni. Öklendezni
kezdtem és ismét csak hánytam. Amint kissé összeszedtem magam
elindultam, de elcsúsztam és elvágódtam a padlón. Sajgott mindenem.
Miközben próbáltam felállni és észhez térni a fejemet fogtam, annyira
fájt s akkor vettem észre, hogy csupa vér a másik kezem is. Most már
ténylegesen elfogott a pánik és a félelem. Minél előbb próbáltam eljutni
a nappaliban hagyott táskámért, amiben a mobilom és a slusszkulcsom is
volt. A mobil lemerült, sírva próbálkoztam annak bekapcsolásával, de nem
sikerült. Amint eszembe jutott a kocsim, kikaptam a táskából a
slusszkulcsom és már rohantam is kifelé.
Az
autóba ülve kivágódtam az útra, idegesen járattam a tekintetem,
fogalmam se volt mit cselekszem, csak mentem őrült tempóban.
Meg-megráztam a fejem, amint úgy éreztem, hogy a látásom nem éppen
tiszta. Mint aki hetek óta nem aludt. Halványan látni véltem, amint
pirosra vált a lámpa a kereszteződésben, nyomtam a féket, de mintha csak
egyre gyorsult volna az autó, hirtelen hatalmas csattanást éreztem az
oldalamon. Amire már emlékszem, hogy segítenek rajtam, hogy egy kórházi
ágyon fekszem, egy ápolónő hol elmegy mellettem, hol megnéz engem. A
balesetről csak halvány emlékem van, az orvos is csak keveset árult el
róla. Azután a rendőrök is megérkeztek, hogy kihallgassanak, ők mondták
el miként történhetett a baleset. Szerencsére más nem sérült meg, kivéve
én, akit hosszas kezelések után engedtek ki a kórházból és felelhettem a
tetteimért. A szüleimet is felkeresték, akik eljöttek értem, nem róttak
meg, amiért hálás voltam.
Közel
egy évig tárgyalták az ügyem a bíróságon, mire ítéletet hoztak. Három
év felfüggesztettet kaptam, elvonóval együtt, ugyanis kiderült, hogy
nemcsak alkohol volt a szervezetemben, hanem drog is. Úgy gondoltam
akkor este – mielőtt Marco újdonsült barátnőjét alaposan helybenhagytam –
drogot csempészhettek az italomba, amely nem szívódott fel azonnal.
Ezalatt az idő alatt esti tagozaton letettem az érettségit, majd egy
gyors tanfolyam kíséretében sikeres vizsgát tettem irodai
asszisztensként, amivel nehezen tudtam elhelyezkedni, már a múltam
végett is. A régi barátnőimmel nem tartottam a kapcsolatot, ahogy
azokkal az ismerőseimmel sem, akikkel azalatt az idő alatt ismerkedtem
meg, amíg a night clubban dolgoztam.
A
múltam mégsem tűnhetett el nyomtalanul. Egyik munkahelyről a másikba
mentem, mert hamar kitudódott, hogy mivel is kerestem fiatal koromban a
kenyérre valót. Nem voltam büszke magamra, ahogy a szüleim is próbáltak
elhatárolódni ettől a témától. Nem tudtak vele mit kezdeni. Sok
megpróbáltatást kellett nekik is kiállni. Amíg aztán apám építkezési
cége egy olasz vállalkozóval kötött szerződést, ami által a szüleim egy
félévig tartó kint létet tudhattak magukénak. Apámnak már két hónapja
dolgoztam, mert tudta, hogy a múltammal nem sokáig húzom egyik helynél
sem. az olaszországi út nekem is szólt. Nem szívesen tettem meg ezt a
lépést, hisz Olaszország Marcora emlékeztetett. De amint átléptem az
országhatárt minden gondom elszállt. Itt nem ismertek. Nem volt mitől
tartanom. Az első négy hónap így is telt, ráadásul tele voltunk munkával
és csak nagyon ritkán maradt szabadidőnk, de amikor meghívást kaptunk
az olasz vállalkozó partijára, mintha csak visszacsöppentem volna a
múltamba. Akkor szembesültem, hogy az olasz vállalkozó nem más, mint
Marco. Még az olasz férfiaknál is sokkalta sármosabb volt. Nem tudtam
nem le venni róla a tekintetem, de minduntalan elkerültem őt. Nem
akartam, hogy meglásson, de azt se akartam, hogy a szüleim észrevegyék
szorongásom. És mikor már azt hittem semmi sem történik az est vége felé
Marco ott állt előttem. A szüleim mit sem tudtak erről az emberről,
hisz egyszer sem említettem őt, még akkor sem, amikor azért faggattak,
hogy megtudják ki volt az a férfi, aki pénzelt engem. Mint akit
gyomorszájon vágtak, amikor a szüleim bemutattak egymásnak minket. Marco
arcáról nem tudtam leolvasni semmit és én magam is próbáltam úgy
viselkedni, mint aki most találkozik vele először. A találkozás számomra
olyan volt, mintha most szenvedtem volna el azt a balesetet. Amint
tehettem eltávolodtam tőlük, félve pillantottam minden olyan helységre,
ahol valamikor is kettesben maradhatunk. Alig vártam, hogy visszatérjünk
az olasz lakásunkba. Csakhogy azaz óra nem jött el. A szüleimnek
felajánlottak a hatalmas rezidencián egy vendégszobát, ahogy nekem is és
az apám belement. Szinte beleszeretett abba a helybe. Én viszont már
menekültem volna onnan, de semmi olyat nem tudtam kitalálni, ami ezt
lehetővé tehette volna. Úgy éreztem magam, mint akit sakkban tartanak.
A
parti végén megmutatták a vendégszobámat, ami fényűzőbb már nem is
lehetett volna, szinte olyan volt, mint az a luxuslakás, amelyben sokáig
éltem és amit Marco fizetett. Az ajtót természetesen nem tudtam
bezárni, a szorongásom pedig úrrá lett rajtam. A fürdőszobába
menekültem, kinyitottam a tusnál a csapot úgy téve, mint aki épp
zuhanyzik, de mindeközben a fürdőszobai ablakon másztam ki. Az első
emeleten voltam, nem érdekelt, ha megsérülök, ugrottam. A bokám azonmód
kiment, így nagy fájdalom közepette, elszakadt ruhában vonszoltam el
magam a ház elejére, de szerencsétlenségemre két testőrbe botlottam. Nem
tudtam meggyőzni őket, hogy csak sétálok. Szívesebben sikítottam volna,
de nem akartam felverni a ház népét, sem azt, hogy a szüleim így tudják
meg, hogy mi is történt köztem és Marco közt. Egyhamar egy hatalmas
irodában találtam magam, ahol Marco várt rám. Már azelőtt értesítették
őt, még mielőtt beléphettem volna a helységbe. Marco nem várakoztatott,
elmondott mindent magáról és egykori feleségéről Mirandáról, aki
autóbaleset következtében hosszú évekig kómába kényszerült, de aztán egy
fertőzés következtében meghalt. Marco azt is elmondta, hogy a felesége
megcsalta, el akart válni, de a válás híre kiborította az asszonyt.
Mivel nem volt gyerekük és a nő is megcsalta, így nem kaphatott volna
semmit. Csakhogy az autóbaleset után kiderült, hogy Miranda terhes volt.
Marco pedig magát bűntette azzal, hogy olyan nőket keresett magának,
aki csak a pénzéért van oda. Nem tudtam, hogy higgyek-e neki vagy sem.
Nem tudtam, hogy mit érzek. Évek teltek el a kettőnk kapcsolata óta,
próbáltam más emberré válni, ami nem ment, a szüleim furcsán
bizalmatlanok az irányomba, ami csak még inkább megnehezíti a dolgom és
most ez. Marco tudott a balesetemről, arról hogy mit tettem magammal.
Elmondta, hogy volt a luxuslakásban, akkor akart mindent bevallani, de
látva a vért megijedt. Ő fizette ki a kórházi számláimat, amiről a
szüleim szintén engem faggattak, de én sem tudtam semmi konkrétumot
mondani. Marco időt hagyott nekem, tudta hogy mi történt a baleset után,
elismerte, hogy lefizette a bírót, hogy ne kelljen börtönbe mennem,
ezért is kaptam csak három év felfüggesztettet. Csak azért ment bele egy
igen jövedelmező projektbe, hogy aztán a szüleim cégét vegye rá arra,
hogy vállalják el annak megvalósítását. Sok pénz forgott kockán és a
szüleim cége nemcsak jó szakértelemmel bírt, hanem hírnévvel is. A
partival akart a közelembe férkőzni. A szüleimet könnyű szerrel
meggyőzte. Engem viszont kétségek gyötörtek. Mi lesz, ha megint más
nővel látom? Mi van, ha mindez csak kihasználásról szól? Tudta mi
voltam, mit dolgoztam, mire vágytam. És sajnálatomra azt is tudni vélte,
hogy beleszerettem, ahogy ő is belém, amit már megint csak nehezen
hittem el. Időt akartam, de ő nemet mondott. Nem akar elveszíteni,
magamra hagyni.- mondta. Én viszont nem akartam olyan nő lenni, mint
Miranda. Beláttam, hogy amiket csináltam rossz és soha nem tudom
elfelejteni. Őrültként viselkedtem, amikor azt láttam Marco más nővel
van. Ettől megrémültem és olyan tettre sarkallt, amit más fiú sosem
hozott ki belőlem. Ráadásul nem egy olyan férfival kellett összefutnom
az eltelt időszakban, akikkel a night clubban is találkoztam. Marco
viszont nem hagyta annyiban. És a tudat, hogy még mindig szeretem őt
egyszerre keltett bennem félelmet és bátorságot. Igent mondtam.
Öt
év telt el. Marco egy teljes évig udvarolt nekem. Szilveszter napján
volt az eljegyzés, áprilisban az esküvő. A szüleim semmit sem tudnak.
Örömmel vették tudomásul, hogy révbe értem és már nem aggódnak értem.
Azt hittem, ha igent mondok azzal alárendelem magam Marconak, de nem így
lett. Marco mellett élek. Amivel igazán meg tudtam lepni azaz, hogy
egész végig, mialatt a night clubban dolgoztam ártatlan maradtam. Így
nem kellett szégyenkeznem előtte. Marco pedig a legteljesebben adta át
magát s azóta sem szűnt meg szeretni. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen,
de örülök neki, hogy Marcoval lehetek. Két fiú és egy kislány boldog
édesanyja vagyok, a férjem oldalán pedig egy szerelmes asszony. Egyedül
csak az autóbalesetben szerzett és a saját magam által okozott sérülések
maradtak fenn, amelyek még emlékeztetnek egykori botlásomra. Ám mindezt
feledi a családom, akikkel együtt lehetek. Megérte változtatni és
kilépni a múlt árnyékából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése