Csak fekszem némán a szobám árnyékában.
Behúzott függönyök.
Bezárt ablakok.
Légzésem felgyorsul,
amint rád gondolok.
Mióta elhagytál,
lelkem üres.
Könnyeimmel küszködöm,
s bízom,
hogy visszatérsz hozzám.
Bízom benned s szerelmünkben,
ami nem múlhatott el ilyen gyorsan.
Bízom benne,
hogy meggondolod magad.
S bár könyörgésnek tűnhet az egész,
nem vagyok hajlandó lemondani rólad.
De mégis meddig?
2015.12.19., szombat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése