2009. december 21., hétfő


Versek közül William Shakespeare művei állnak közelebb hozzám, aki a világirodalom legnagyobbjai, költői és drámaírói közé tartozik. 1564-1616 között élt. Minden általa művelt műfajban kiemelkedőt alkotott. Szonettjei a reneszánsz költészet élvonalába tartoznak.










SZONETTEK















XI


A Tiédben növekszel eltünőben,
Mert ifjú vér követ, mit ifjan adtál:
Ha friss erőd szivedről messze röppen,
Édes tulajdonodnak hívhatod már,
Kit hátrahagysz: őbenne élsz te szépen;
És bölcs korod nem dől le morcosan rád,
Ha jól felelsz magadnak idejében;
Gyors hatvan év tünését mosolyognád.
Kit magtalan kalászok árvasága
Szorít, lehull kegyetlen őszi szélbe;
De a te arcod' bőséggel ruházza
A Természet aranyló kedvtelése:
Te lettél a pecsétjén rajzolat,
Mert kéne, hogy sokszor nyomd másodat.
















LIV

Ó, szebb a szépség, mikor hű szivek
Pompája, áldó fénye lepte el,
Vonzó a rózsa s vonzóbbnak hiszed,
Mert kelyhe mézes illatot lehel.
A réti rózsa ontja dús szinét,
Oly bűvölő, mint kerti rózsa, ha
Tövis között vidáman int feléd,
S kinyílt a nyárban álarc-bimbaja:
De mert bája cifra dísz, megfakul
És elvirít virága csendesen;
Ám ha a kerti rózsa is lehull,
Halála édes illatot terem:
Ha elhágy majd a tündér ifjúság,
Versem örökkön őrzi illatát.






LXV


Ha bronz, se kő, se föld, sem óceán,
Csak bús halál ural téged, világ,
A szép hogy őrizheti meg vidám
Szinét, ki gyenge, mint a csöpp virág?
Hogy állja majd a mézfuvalmu nyár
A tomboló napoknak ostromát?
Ó, szertehull a büszke sziklavár!
A zord Idő acélkapukba rág.
Idő, hol őrzöd - féltő gondolat -
Vad mérged ellen legjobb ékszered?
Ki tartja vissza könnyű lábadat?
Midőn a szépbe marsz, ki tiltja meg?
Senki; s ha van még csoda, győzhetetlen:
Csak éjszin tintán csillog még szerelmem.

2009. december 12., szombat

GIOVANNI PASCOLI:
Tenger - Mare


Tárva az ablak s a tengert kémlelve
M'affacio alla finestra, e vedo il mare:
villogó csillagok, fodros hullámok
vanno le stelle, tremolano l'onde.
imbolygó látványa tárul szemembe.
Vedo stelle passare, onde passare:
Hívó villanásra dobbanás felel.
un guizzo chiama, un palpito risponde.
Ím, sóhajtozik a szél, lehel a vízzel:
Ecco sospira l'acqua, alita il vento:
a tenger felett szép ezüst híd ível.
sul mare é apparso un bel ponte d'argento.
Híd vetve derűs tengervíztükörre
Ponte gettato sui laghi sereni,
Kinek emeltek, hová vezetsz? Merre?
per chi dunque sei fatto e dove meni?
José María de Heredía

Gyanakvás
La desconfianza


Nézd, kedvesem, kókadt és száraz e rózsa,
Mira, mi bien, cuán mustia y desecada

Mára fonnyadttá csókolta a nap tüze,
del sol al resplandor está la rosa

tegnap üdén illatozva én tűztem kebledre,
que en tu seno tan fresca y olorosa

s gyöngéden hajolt feléd a virág égő pirosa.
pusiera ayer mi mano enamoroda.



Csak pár óra és a szép szirom megfakul...
Dentro de pocas horas será nada...

Oly sok drága holmit többé már nem találsz:
No se hallará en la tierra alguna cosa

eltűnik, lehet boldog, vagy fájó a változás,
que a mudanza feliz o dolorosa

de engedelmesen hull a világ elé áldozatul.
no se encuentre sujeta y obligada.



A nagy vihart mindig követi a nyugalom:
Sigue a las tempestades la bonanza

az örömre sűrű bánat és restség lebben,
siguen al gozo el tedio y la tristeza...

hát bocsáss meg nekem, ha gyanakszom,
Perdóname si tengo la desconfianza



hogy szerelmed, s hűséged rendületlen,
de que dure tu amor y tu terneza

hiszen minden változik ezen a világon,
cuando hay en todo el mundo tal mudanza

mégis szilárd a szerelem a te szívedben...?
?solo en tu corazón habrá firmeza?

Indiai Versek

A GYÖNYÖR

ADARANÉ DARSANAMÁTRA

Ha őt nem látjuk, megidézni vágyjuk,
és hogyha látjuk, megölelni vágyjuk;
ölelve őt, a csoda-pillogásút,
két test, kivánjuk, vadul egybeforrjon.

Weöres Sándor fordítása

Míg nem látjuk, azt kívánjuk,
Hogy csak lássuk kedvesünket:
Hogyha láttuk, azt kívánjuk,
Bár ölelhetnők csak egyszer;
És ha átöleltük, akkor
Véle egybeforrni vágyunk.

Franyó Zoltán fordítása


AZ OLVADÁS

KÉSÁN ÁKALAJAN

Fürtjük szertezilálja; égeti szemük; testük levetkőzteti;
borzongatja a bőrük és az ölelés vadsága megrészegít;
zárt ajkuk csucsorítja mint fütyülőt, felmarja sebzettre mind:
így tesz szépet az olvadás szele a nők kényes csodácskáinak.

Weöres Sándor fordítása



JÓ EMBEREK

VIPADI DHAIRJAM

Balsorsban türelem, sikerben mérték,
gyülésben bölcs beszéd, harcban vitézség,
bőségben nyájasság, tanulásban hűség:
erényt természet ád az igazaknak.

Weöres Sándor fordítása

Ha siker éri, szerény; ha baj éri, tűr;
a csatatéren erős; a gyűlésben bölcs;
a tanulásban okos; becsülésnek örül.
Veleszületnek a jókkal erényeik.

Vekerdi József fordítása

Kínai Versek

Virág nyílott fönn az égen

Kluzsmi-házban
Aháj a fiú neve,
zöld fenyő a hegytetőn,
zivatar se dönti le.

Kujsanban a fa nem satnya.
Aháj a törzs izmos ifja.
A fenyő nem féli a telet.
Aháj tigrisgyomrot evett.

Ha záporozik, ha zivatar nyargal,
birkózik a vadonnal,
irtást tör a mély sürüségbe,
ragyog az ő rizs-termése.

Paripán vágtat a jó Kluzsmi-fi,
nyereg nem kell, szőrén üli.
Mint újhold, ha íjat feszít,
madár hull, ha nyilat röpít.

Hegyek dalát fújja,
vele fütyül a rigó.
Furulyáját fújja,
megáll az úton a ló.

A szani nép dédelgeti,
dédelgetve dicsérgeti:
Ej, a bátor Aháj!
A szani legény mind szereti.

Vén sas a sziklaoromra fölszáll.
Bimbó fakad a kristály tónál.
Asma, Aháj hugocskája,
hegy leánya, völgy virága.

Harmadrészt az apja vére,
hetedrészt az anyja vére,
tíz hónapig anyja hordta,
tíz hónapig apja hordta.

Születése napján fényben
virág nyílott fönn az égen
és lehullott Azsdi-tájra,
Asma ekkor jött világra.

Szani törzse
gyúlt örömre,
szani törzse
ünnepelte.

Nem volt köldökvágó szerszám,
fehér ekevasat hoztak.
Nem volt tál, mibe megfürösszék,
arany-ezüst tálat hoztak.

A tál oldala ezüst,
a tál feneke arany,
de a kislány úgy ragyogott,
hogy megfakult ezüst-arany.

Három tó vize tükörtiszta,
három tó vize a lányka jussa,
lopótök háromszor merít a tavakból,
a piciny még szebb, s fehérebb a habtól.

Mosott arca holdfény-fehér,
mosott teste tojás-fehér,
mosott karja répa-fehér,
mosott lába törzsa-fehér.

Három nap tartott megszületése.
Sírása, mint a doromb zenéje.
Fésűcskét adott édes szülője,
repceolajként fénylett hajfürtje.

Kunmingban vetélőt vettek.
Lulangban kis állványt vettek.
Csütuanban taposó-deszkát:
szövőszéket készítettek.

Hszjangjün-i gyapot vékony szálú,
Lunan-i kender hosszú szálú:
vásznat szőttek-szövögettek,
pici ruhát készítettek.

Vörös fonal Jiliangból,
sárga selyem Tengcsiangból:
vállszalagot szőttek-fontak,
a lánykával így vigadtak.

Az első hónapban egy kora-reggel
szólt az apa: "Lányomnak vendég kell!"
Szólt az anya: "Szülöttemnek név kell!"
Szólt a bátyja: "Kishugomnak mulatság kell!"

Vendéget hívtak kilencvenkilencet,
de százhúsz asztal is megtellett.
Korsó bort hoztak kilencvenkilencet,
de nem lett elég, százhúsz kellett.

Malacot vágtak kilencvenkilencet,
de nem lett elég, százhúsz kellett.
Kilcencvenkilenc tál gombócot gyúrtak,
de nem lett elég, százhúsz kellett.

Szólal anyó: "Nem is sejtem:
szép lányomat hogy nevezzem?"
Szólal apó: "Honnan tudjam:
szép lányomat mint szólítsam?"

A falusi vének
egyszerre feleltek:
"Legyen a lány neve Asma,
illatos fű neve Asma."

Hegy leánya, völgy virága
neve csendül négy égtájra,
és azóta ragyogása
a világot is bejárja.
Megjött a tél
(Miao népdal, Kuanghszi)

A hó-szirmok libegnek, lengeti őket a tél,
a gazdagnak van háza, gabonája, könnyen él,
a kutya se ébreszti, se kakas rikoltása,
nem tudja, milyen hosszú, ha leszáll a téli éj.
De a miaóknak nincs ruhája, dunnája, ágya,
gabona-rudakon alszik, hó vágja, rengeti szél,
betör a sás-kunyhóba az északi zivatar,
ha szemét lehúnyja, hall kodácsolást,
ha szemét kinyitja, rátör a reggeli fény:
ó, ezek a hideg nappalok és éjek,
ó, a miaóknak de nehéz a tél!

Fordította Károlyi Amy
Tu Fu
versei
(712-770)
TAJSAN

Mit daloljak a Nagy Hegyoromról?
Körötte ősi megyék virulnak,
az iker Erő mozgatja őket,
teremtőjüktől ihletre gyúlnak.
Nyíló felhőkre mellem kitárom,
madárrajt nézek: haza-vonulnak.
Mikor érkezem föl a tetőre,
hol a hegyek mind szemembe-bújnak?

Weöres Sándor fordítása
BARÁTSÁG ÉS SZEGÉNYSÉG

Kézfejjel hí felleget, tenyérrel hí permetet...
A sok-sok kézforgatót vajon ki számlálja meg?
Kvan s Pao barátságban él - de ha egyikük szegény:
mingyárt göcsörtös az út, mely a kettő közt vezet.

Weöres Sándor fordítása
WEI YINGWU
TAVASZI HÓESÉS
Tavaszi hó szakad, fehér lett a világ,
Pedig virágokat ringatott már az ág.
Most szinte nem tudom, hogy szilvafámon
Melyik a hópehely és melyik a szirom.
LU YOU
A "FŐNIX A HAJTŰN" DALLAMÁRA
Rózsaszirom a karod,
Borunk aranya ragyog,
Tavaszi szél öleli a város palotáit -,
De annak, ki nem remél,
Fáj a kikeleti szél,
Víg öröme őszi búra vál.
Frigyünk a sors kettétépte...
Oh, be kár, oh, be fáj!

Új tavasz hiába hív,
Párjáért jajong a szív,
Könny áztatja zsebkendőm naponta...
Barackvirág szirma hull,
Közénk sós Könny-tó nyomul -,
Templomunk is, mondd, mi végre áll?
Jegygyűrűdet visszaküldtem...
Oh, be kár, oh, be fáj!
Kuo Mo-zso
TAVASZI BÁNAT
Miklós Pál fordítása

Vajon csak én vagyok ma szomorú?
Vagy tán a napra ült magány s ború?
Hogy lehet az, hogy a tavaszi nap
csak sápadoz ma s nem ad sugarat?
Miért van az, hogy ma e parti hegy
lesúnyt fejjel, komoran rám mered?
A tenger csapdossa a szirteket,
szól is talán, csak nem tudom, kinek.
A tenger szól és én nem értem.
Fehér felhők úsznak az égen.

(1919)


Japán Versek


- Hime -

Várlak...


Szeretni foglak változatlanul,

amíg hollósötét hajam fehér lesz:

ha nem jössz el, maradjon meg titoknak,

de én a sírig várni, várni foglak,

mert hátha, hátha mégis csak megértesz.



- Ishikawa -

A hold


Hold aranylik át a felhőn.

Játszadozni kezd szemünkkel:

víz alá hull s újra feljön,

aztán messzibb tájra megy -

ott mögéje áll a hegy,

hogy ne lássuk, merre tűnt el...



- Saigyo -

Virágok


Most hogy bejárom künn a kerteket,

szemem két boldog könnyet rejteget.

A nagy világ régen nem érdekel:

hozzám a vágyak már nem érnek el, -

de dús virágbokrok közé kerülve,

úgy érzem, mintha lelkem felderülne.



JAPÁN NÉPDALOK


- Szentjánosbogár -


Szerelmes tücskök énekelnek,

de a kis fénybogár nagyobb.

Az némán vall szerelmet:

ragyog.



- Tavasz -


Hull a virág, aztán kinyit,

bárhogy havaz.

De hogyha szíved elvirít,

nincs több tavasz.



- Cseresznyefa -

Ki no Tomonori


Virágzott a cseresznyefa,

hollófekete volt hajam,

táncoltam gondtalan.


Virágzott a cseresznyefa,

de a hajam már szürke lett,

csak a virágok fénylenek.


Virágzik a cseresznyefa

ma is, amíg a szem elér

és a hajam fehér.




VERSEK


- Kasuga mező -


Gyöngyköles gyökerével

festett ruhámon

Shinobu-minta - szívem

mélyén szerelem-örvény.



- Michinokui -


Shinobu-minta gyanánt

vajon ki miatt

örvénylik az én szívem?

Egyedül temiattad.






2009. december 8., kedd

SZENDREY JÚLIA
(Keszthely, 1828. dec. 29. - Pest, 1868. szept. 6.)

Költő és író.














NE HIGGY NEKEM
Ne higgy nekem, ha mosolygok,
Álarc ez csak arcomon,
Mit felöltök, ha a valót
Eltakarni akarom.
Ne higgy nekem, ha dallásra
Látod nyílni ajkamat:
Gondolatot föd e dal, mit
Kimondanom nem szabad.
Ne higgy nekem, mikor hallasz
Fölkacagni engemet:
Megsiratnál, hogyha látnád
Egy ily percben - lelkemet!
CZÓBEL MINKA
(Anarcspuszta, 1855. jún. 6. - Anarcspuszta, 1947. jan. 17.)
MAGYAR KÖLTŐNŐ












ÉJI ÉNEK
Fonjad, fonjad koszorúdat,
Táncra hív a csendes éjjel,
Átlátszóan sötét, hosszú
Fátyol-szárnyad bontsad széjjel.
Harmatos, virágos réten
Elsiklik a hold sugárja,
Fénybogarak jönnek, szállnak
A fehérlő holdvilágba.
Csak nagy, hosszú fátyol-szárnyad
Ne kerüljön ember-kézbe,
Ember keze durva, érdes,
Összetépne ijedtébe.
Hogyha egyszer összetépne,
Mindig csak a földön járnál,
Nincs szomorúbb szárnya-tépett,
Földön járó boszorkánynál.
Fonjad, fonjad koszorúdat,
Táncra hí a csendes éjjel,
Sima-röptű, sötét, hosszú
Fátyol-szárnyad bontsad széjjel...

2009. december 6., vasárnap

Bleeding Hearts


Néma csend mondja halkan,
csak a remény az,
mi halhatatlan.
Néma érzés szüntelen,
kavarog benned,
szárnyra kell.


Mint egy álom,
betoppantál,
Kedves szóval fogadva őt.
Elcsábította mindaz mi voltál,
s hagyta, hogy kihasználd őt.


Színes fellegek közt járva,
élted életed.
Nem számított senki körülötted,
a jelennek éltél,
s ezt így fogadta el.


Angyalként jöttél le hozzá,
kitárt karokkal.
Szemed mélyén parányi mosoly,
csalhatatlan.
Önfeledt kacaj, néma érintések
Ne higyj a látszatnak kedves!


Ki gondolná, hogy mindez álarc?
Hogy belül más vagy,
mit mutatsz a külvilágnak.
Lelkedben dúló sötétség,
kétely rabja vagy.
Az életedért küzdesz s félsz,
hogy valamit elveszítesz.


Holdfényes éjszakák,
egyedül s megtörten.
Nincs ki melletted legyen,
nincs ki magához ölelne.
Holdfényes éjszakák,
ezernyi perc, magányos órák.
Egymagadra maradtál,
vérző szívbe martál.
Wohl Janka
(Pest, 1846 - Budapest 1901. május 23.)
költő, író és szerkesztő







BÖLCSŐ-DAL

Az est leszállt - az éj beállott

Mondván: sötét legyen.-

Szívem, úgy mint a kisvirágok,

Aludjál csendesen.


Ne sírj - ne sírj! alvás-idő ez-
Nyugodjál én szívem-
És mint a hervadt kis virágok
Aludjál csendesen.




2009. december 4., péntek

KÖLCSEY JÚLIA

(1864-1937)

HUSZONÖT ÉV

Huszonöt év! negyed század
Érinté már fejemet,
Oh nem durván:- simogatva,
Gyöngédebben nem lehet.

Hajam barna bársonyába
Fehér szál még nem kerül,
De tudom, hogy nemsokára
Fürtösen belé vegyül.

S akkor, mi most lángol, éget,
Ellobban e szív heve-
Mi pótolja ifjúságát?
Mitől lesz majd melege?

Jer, megsúgom, ölelj át és
Csattanjon csók csók után:
Használjunk fel minden percet,
Mert jön a tél azután!

Emlékké lesz minden öröm-
Mint zöld lombból száraz ág;
De ha majd felgyújtjuk őket,
Beragyogják életünknek
Téli éjét legalább...




SZALAY FRUZSINA

GONDOLÁN

A hold az Adriára
Fénylő fátyolt vetett.
Jer, suhanjunk át gondolámmal
A kéklő víz felett,
A kéklő víz felett.

Kedves, ne nézz az égre!
Szemed oly bűvösen ragyog:
Megirígylik szemed sugarát
Ott fenn a csillagok,
Ott fenn a csillagok!

Oh, ha megértenéd te,
Mit nem szabad elmondanom!
Elmondja szívem dobogása
Sa a dal az ajkamon,
A dal az ajkamon.

Ha úgy szólhatnék hozzád:
Add, édes, hófehér kezed,
Elviszlek messze, messze
A kéklő víz felett,
A kéklő víz felett...




KAFFKA MARGIT

LITÁRIA


Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta,
Mikor szívünkbe írta.

Ez puha, fehér párnám,
Min nem nyughattam eddig.
Lelkep szép muzsikája,
Mit nem hallottam eddig.

Bölcsességem írott könyv,
Mostanig nem tanultam.
Én friss-jó egészségem;
Mily soká beteg voltam!

Én reggeli harangszóm,
Szép napos délutánom,
Szelíd esteli lámpám,
Sűrű csillagos éjem.-
Ó, éjem, égem, kékem,
Te kedves kedvességem!
Csobogó, teli korsóm,
Friss hajnali harangszóm,
Csendes, nyugalmas álmom,
Napfényes délutánom!

"Szerelem"- ezt már írtuk,
Prózába, versbe sírtuk.
Szerelem;- olcsó szó ez!
Szerelem!- így ne hívjuk!

Apám vagy és fiam vagy,
A mátkám és a bátyám,
- Kicsiny, fészkes madárkám,
Ideál; szent, komoly, nagy,-
Pajtásom, kedvesem vagy!

Hittel és emberséggel
Első te, kit vállallak,
Kit szívvel, szóval vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék.
Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta?
SZALAY FRUZSINA

(Kaposvár, 1864. szept. 10. - Kaposvár, 1926. júl. 10.)


Barcarolle


A tengeren mily tiszta fénnyel
Csillan az édes holdsugár!
Jöjj gondolámba, itt az éjjel
S rég várlak én epedve már.

Oh hallod-e: neved sóhajtja
A dal s a hullám szüntelen!
Jöjj, gyönggyel vár a tenger habja,
Jöjj, csókkal vár a szerelem.

A szép Velence árnyba veszve
A hold ezüstjét ontja rám.
Kéz-kézben szállunk messze-messze
A suhanó gyors gondolán.

Kéz-kézben szállunk messze-messze
Bú, gond mögöttünk elmarad,
Az ég oly csillagos, a lég oly enyhe
S a tenger végtelen szabad...

Jöjj gondolámba, itt az éjjel
S rég várlak én epedve már,
A tengeren, nézd, tiszta fénnyel
Csillan az édes holdsugár.



MAGYAR KÖLTŐNŐK VERSEIBŐL I. RÉSZ



SZERELEM




KAFFKA MARGIT

(Nagykároly, 1880. június 10. - Budapest, 1918. december 1.)

Író és költő.

Ady Endre a "nagyon-nagy író-asszony"-nak nevezte, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját.






A te szined előtt




Az én két fáradt asszonykezem
hogy milyen lágy, amikor simogat,
Milyen enyhén tárul, amikor ad,
Terajtad ösmerte meg.
- Köszönöm neked a két kezemet!


Szemem, a bágyadt, bús tükröző
(Áldott csoda ez!) sorsodba nézett
És megtanulta, hogy tiszta szövétnek
Betlehemcsillag, égi vezér...
- Áldjon meg Isten a két szememér!

Mindig azt hittem: rút vagyok,
Csak durva vágyra hangoló,
Szívet bájolni nem tudó.
- Te megszerettél,- s rámigézted
Ezt a halk, esteli szépséget.

Oly csúnya volt, mit eddig éltem;
Kevert, pocsékló, fél, törött!...
- Most a múltam is rendbejött,
Ahogy tenéked elmeséltem.-
Mert láttad sorsom: megszerettem.

Nemes, szent csordultig-hited
Aranykelyhét felém kínáltad,
Szerelmed grálborát ajánltad.
Most már, míg élek, szent leszek!
Felmagasztaltál: fent leszek;
Mindig "te szined előtt" járva...
Ó hála, hála, hála, hála!

2009. november 8., vasárnap


ROMEO AND JULIA
ANIME
IMÁDOM!
A TÖRTÉNETE MEGFOGOTT. MÁSKÉPPEN KEZDŐDÖTT, MINT AZ EDDIGIEK. NAGYON ELTALÁLTÁK. ÉRDEMES MEGNÉZNI. AKI TEHETI ÉS SZERETI AZ ANIMÉKET AZ NÉZZE, MERT NAGYON JÓ.
Posted by Picasa

2009. szeptember 28., hétfő

Arlen Völgy legendája

Arlen maga sem tudta miért engedett a csábításnak, hogy meghívja a szomszédját és annak unokáit. De már nem volt mit tenni. Amikor hazatért a ház most mintha más lenne. Olyan bensőséges. Amikor benyitott az előszobába látta, hogy még talán össze tudja rámolni a dolgait, hogy fogadni tudja a vendégeket. Másfelől még a lányát is meg kell győznie arról, hogy ideje visszatérnie a valós világba. Legalább neki sikerülne.- gondolta.
Mivel legalább volt három órája arra, hogy teljesen elkészüljön először is elkészítette a vacsorának valót és amikor feltett mindent a gáztűzhelyre, el kezdett takarítani. Mivel eléggé elfoglalta magát nem mindig volt ideje takarítania. Nem is tudta miért törekszik ennyire, de úgy gondolta ez sem árthat neki.
Fent az emeleten Arlen lánya a szobája ágyából hallotta a zörejt és mindjárt gondolta, hogy az apja ismét valamit farag. Nem is lett volna rá kíváncsi, ha nem hallja az apját fütyürészni. Mióta ideköltöztek nagyon még nevetni sem hallotta, most meg fütyürészik. Vajon mi lelte? Az ágy mellett lévő tolószékbe kényszerítette magát, ami nem volt könnyű. Gyűlölte a széket és mindazt, ami vele történt. Legfőképp azt, hogy itt van elzárva. Nem mintha bárhová is el tudna menni, hisz a baleset óta még járni sem tud és az orvosok sem tudnak mit tenni. Kigördült a szobából egyenesen a lépcső korláthoz, ahol lekukucskált az apjára. Mikor meglátta, hogy takarít összevont szemöldökkel nézte tovább. Mégis mi a fene ütött belé?- kérdezte magától. Nem értette mi ez a hírtelen változás, de remélte, hogy nem egy nő van emögött. Az apja nem lehet újra boldog, amikor ő nyomorult. Szerencsére az apja nem volt rest és a lépcsőt úgy alakítatta ki, hogy ő is fel-le tudjon mozogni a tolószékkel. Ez legalább dicséretes a részéről.- morfondírozott, majd amint leért a földszintre körülnézett.
- Mit főzöl?- érdeklődött a lány, amikor megérezte a konyhából áradó illatot.
- Nyúlpecsenye.- felelt röviden a férfi, majd egy pillanatra abbahagyta a pakolászást és a lányára nézett.- Vendégeink jönnek.
- Vendégek?- kérdezte hökkenten a lány.
- Igen Odett és szeretném, ha üdvözölnéd őket.- felelt kedvesen a férfi.- Még mielőtt ellenkeznél tudom, hogy nem vagy oda értem és azért, ha meglátnak ilyen állapotban. Azt is tudom, hogy nehezedre esik meg minden, de most az egyszer azt tennéd, amit mondok, örülnék neki.
- Egyszer azt tettem, amit te mondtál és akartál és látod mi lett az eredménye.- mondta dölyfösen Odett. A lány kiköpött apja volt, de az anyja kedvességével és szépségével páratlan. Arlen nagyot nyelt. Mindig ez volt, ha Odett ellenkezni próbált és néha meglett az eredménye. Több hétig nem is szóltak egymáshoz. Odett olyannyira makacs volt, hogy néha kibírhatatlan volt.- Remélem nem kell sokat időznöm itt lent. Nem szeretem, ha untatnak.
Ezzel a lány kivonult egy olyan helyre, ahol nem zavarhatja senki és ő sem zavarhat senkit. Arlen nagy levegőt vett, majd folytatta a munkálatokat.
Lassan végzett is, és még le tudott tusolni is. Amikor megterített és a lánya is elkészült kopogtattak az ajtón. Polett és a két gyerek mosolyogva lépett be a tágas előszobába, majd amint Arlen üdvözölte őket a nappaliba mentek, ahol üdítővel kínálta őket. Odett kíváncsian szemlélődött az ajtó közelében, amikor Nadia észrevette és rámosolygott.
- Ő a lányom, Odett.- szólalt meg Arlen. Odett kényszerítette magát, hogy bemenjen. Azt várta, hogy a vendégek elszörnyülködve néznek rá, vagy gúnyos arckifejezést vágnak, de helyette kedvesség sugárzott belőlük.- Odett. Ő itt Polett, Nadia és Kevin. Még nem meséltem, de az erdőben lévő tóból mentettem ki Nadiat, így ismertem meg őket.
- Örülök, hogy megismerhetlek.- szólalt meg Polett.
- Én is.- mondta halkan Odett. Nadia közelebb ment hozzá és kinyújtotta feléje a kezét. Odett habozott, majd megfogta a kis kezet.- Odett.
- Nadia.- mondta mosolyogva a kislány.- Leszünk barátok?
- Mindenkitől ezt kérdezi.- mondta rá Polett.- Nadianak annyi barátja van, hogy meg sem tudjuk számolni.
- Azt meghiszem.- mondta rá Arlen. Miután bemutatkoztak egymásnak bementek az ebédlőbe, ahol Arlen felszolgálta nekik a háromfogásos étket, majd nekiláttak az evésnek. Mialatt ettek elbeszélgették az időt. Polett mesélt a gyerekeiről és az unokáiról és hogy mit is csinál akkora birtokon. Odett szótlan maradt, csak néha mondott igent vagy nemet. Nem akarta, hogy faggassák és ezt mindenki tiszteletben tartotta.
Addig az erdő legmélyén, ahol hatalmas falu uralkodott, de minden emberszemnek láthatatlan Nanett és Lucián igen nagy leszidást kapott, amiért mutatkoztak egy ember előtt. Nanett nagyapja és a falu vezetője Szalviusz egyáltalán nem gondolta volna, hogy egy szem unokája így megszegi a törvényeit. Pedig nem egyszer mondták neki, hogy amit nem szabad azt nem szabad. Nanett ugyan sajnálta a dolgot, de nem volt benne biztos, hogy valójában megbánta tettét. Nanett mindig is az a tündér volt, aki nem hallgatott a jószóra és mindig olyat tett, ami törvénybe ütköző volt. Pedig szabály ellen végezni nem mindig jó dolog.
- Reméld, hogy az emberek nem fogják elözönleni a falvunkat, mert ha igen egyedül te leszel a felelős!- mondta végül Szalviusz. Nanett lehajtott fejjel állt előtte. Egyáltalán nem bánta, hogy megismerte Nadiat. Sőt örült, hogy a barátjának akarta tudni. Szíve mélyén azzá vált, de ezt nem tudná neki elmondani, hisz a nagyapja megtiltotta, hogy újra találkozzon vele. Amikor elhagyták nagyapja kastélyát Luciánnal együtt egy kis térre mentek, ahol nem járt annyi tündér. Leültek egy vékony gallyra.
- Látod mekkora bajba sodortál minket?- kérdezte mérgesen Lucián.
- Nem akartam.- mondta rá halkan a lány.
- Most már úgy is mindegy.- vonta meg vállát a fiú.- Az a Nadia aranyos lánynak tűnik. Persze ez az én véleményem és ne add tovább, ha megkérhetlek.
- Igen aranyos.- bólintott rá Nanett.- Kár, hogy nem itt él közöttünk.
- Eszedbe ne jusson idehozni őt!- figyelmeztette a lányt Lucián.- A nagyapád majdnem kitekerte a nyakam, amiért szemelől tévesztettelek. Még egy ilyen és magamhoz láncollak.
- Az nem lenne jó.- rázta ki a hideg a lányt.- Egy hónapig nem mehetek sehová.
- Ez van, ha nem tudod hol a helyed.
- Mégis mit csináljak én addig?
- Amit mi. Dolgozz.
- Na persze.- temette arcát két kezébe Nanett.- Eddig is mindig dolgoztam. Még egy köszönöm sem járt érte. Szívesen lennék ember.
- Miket nem mondasz?- hördült fel Lucián.
- Miért ne?- nézett rá bosszúsan a lány.- Az ember mindent megtehet, amit csak akar. Úgy szeretnék egyszer ember lenni. Legalább egyszer. Egy napra.
- Felejtsd el te hibbant.- bökte meg a lányt Lucián.- Nagyobb vétket akarsz?! A nagyapád legközelebb nem tesz enyhébb büntetést. Meglásd még az életeddel fogsz játszani.
- Aki mer, az nyer.- nyújtotta ki nyelvét a fiúra a lány, majd tovarepült. Lucián kezdett aggódni Nanett miatt. Egyszer valaki régen már megégette magát azzal a szándékkal, hogy emberré vált. Soha többé nem térhetett vissza közéjük és az élete úgy elmúlt, hogy senki sem ismerte. Mégis miért tenne ilyet Nanett is? Hisz mindene megvan. Ő a falu vezetőjének unokája. Más örülne a helyében és inkább hagyná az álmodozást másra. Csak ne tegyen semmi meggondolatlanságot. Annak még csúnya következménye lesz.

Folyt.köv.

2009. szeptember 19., szombat

Arlen Völgy legendája

Az erdő birodalmában járva Nadja különböző növényt és állatot fedezett fel. Sosem merészkedett ennyire messzire, de nem tudott betelni azzal a szépséggel, amit ez a vidék nyújtott. Elvarázsolta és úgy érezte magát, mint egy mesebeli hercegnő, aki eltévedt az ismeretlenben és most nem talál haza, a családjához. Mégis többet akart látni, így amint ismét erőre kapott útnak indult. Hamarosan elért egy patakot és annak irányát követve lassan egy tükörsima tóhoz ért, mély sötét volt mégis hívogatóan békés. A tó fölött színes szárnyú lepkék, szitakötők és még minden érdekes szárnyas bogár jelent meg és körözött a víz felszínén, melyen tavirózsák lebegtek. Azon pedig megpihenve egy-egy szitakötő ült és várt, majd ismét a levegőbe emelkedett és körözni kezdett.
Nadja halkan megközelítette a helyet és elnézte azok játékát a víz fölött. Csodálatosnak tartotta és szívesen játszott volna velük. Miközben figyelte őket nem vette észre, hogy őt távolról szemlélgetik. Kíváncsi tekintet meredt a kislány felé és bár tudta nem szabadna mégis előmerészkedett a búvóhelyéről, és lassan a lepkék közé szállt. Furcsa kislény volt ő. Apró termetű, mégis emberi formában, hegyes fülekkel, és díszes szivárványszínű szárnyakkal. Haja különös rózsaszínben pompázott, szeme pedig aranyzöldben ragyogott. Úgy vélte azzal, hogy itt repked még nem biztos, hogy veszélynek teszi ki magát, főleg egy ártatlan gyermek előtt.
A kis Nadja elnézte a varázslatot mely körbe vette, de nem vette le szemét egy igazán szembetűnő különös lényről, aki közéjük állt. Táncolt a levegőben. Először azt hinné az ember, hogy ugyanolyan rovarszerű, mint a többi, de nem. Teljesen kivehető volt az emberi alak, amitől Nadja úgy érezte egy tündérmesébe csöppent. Tündér.- gondolta magában. Biztos egy tündér táncol a szemei előtt.
Amikor a táncnak vége lett Nadja el kezdett tapsolni. A kislény rámeredt. Amint tekintetük találkozott tudta, hogy lebukott. Már megint eszetlenül vágta magát bele egy őrült játékba. Nadja rámosolygott olyan ártatlan módon, hogy a kis tündérféleség zavarba jött.
- Táncolj még!- kérte a kislány az apróságot és az megremegett. Arra kéri, hogy táncoljon, de mutatkoznia sem lett volna szabad előtte. Megszegte a törvényt. A nagyapja nem fog neki örülni. Főleg, amiért a kislány még meg is látta.- Táncolj még.- ismételte meg újra Nadja. A kis tündér körülnézett, hátha a társai nincsennek közelben, majd ismét belekezdett táncába a kislány nagy örömére.
Polett és Kevin az erdő szélére érkeztek. Már csak az erdő maradt hátra, hogy megtalálják a kis Nadjat. Csak annyi volt a baj, hogy az erdő nem Polett néni birtokához tartozott, hanem az egyik szomszédjáé, aki amúgy sem szokott mutatkozni az emberek között, de egyáltalán nem volt kedves ember. Polett néni nagyot sóhajtva megfogta a kis Kevin kezét és elindultak az egyik kitaposott ösvényen. Nadja kislány, kicsi lábakkal. Nem juthatott messzire mégis az erdő már igen messze elterült az ő birtokától. Hogy a csudába került volna ide? Találkozhatott volna valakivel, aki elvitte? Jaj csak azt ne!- mondta gyorsan magában Polett. Nem eshetett ilyen bajba. Mia soha többé nem engedi az unokáit idehozatni, ha ezt megtudja és ha Nadjanak valami baja esett. Erre nem is gondolt többet. Ha Nadja ideáig eljött, valahol az erdőben megpihenhetett. Az is lehet, hogy valahol elszunyókált. Csak ne essen semmi baja!- reménykedett.
- Bemegyünk?- kérdezte Kevin kissé rémült hangon.
- Ne félj vigyázok rád.- nézett a fiú arcába kedvesen Polett.- Régen én is féltem az erdőtől. Olyan nagy és félelmetesnek látszik, főleg éjszaka. De tele van megannyi meglepetéssel. Hidd el, itt lesz a húgod is. Ha ő nem félt bemenni, nekünk sem szabad.
- Mi lesz, ha anyu megtudja?- kérdezett rá Kevin.
- Meg kell tudnia, mert nem szabad titokban tartani. A titkok csak nehezítik az emberek életét. Persze vannak dolgok, amik jobb ha megmaradnak ott, ahol vannak. De nem tehetem meg anyukáddal, hogy nem szólok erről. Ha máshogyan jön rá az sem jobb. Sem nekem, sem neked, sem pedig a húgodnak.
- Szerinted megtaláljuk?
- Hát persze csak idő kérdése.- mondta bólogatva az asszony. Kevin okos kisfiú. Tudta, hogy az eltűnések mellett sok ok felmerülhet. Hát remélték, hogy Nadja oka a kíváncsiság. Mennyire ostoba volt, amiért nem figyelt eléggé? Miért aludt el? És miért kell ismét az erdőbe mennie? Lehet, hogy régen szerette az erdőt, de sok minden történt, amiről nem beszélt senkinek. Próbálta az ottani dolgokat elfelejteni és azt, hogy ami titokban kell maradni, annak nem szabad soha feltárulni.
Arlen lassan szedelőzködött a tisztáson. Most, hogy megfogott pár darab nyulat ideje hazatérnie. Nem mintha annyira szeretett volna az üres házban tevékenykedni, vagy szívesen hazatérni, de az volt az otthona. Harmincnyolc évesen egyedül élt a kislányával együtt egy erdőszéli viskóban, ami már jó egy ideje az otthonává vált. Üres volt az is, mint a lelke, de lánya miatt ez sem volt érdekes a számára. Megdörzsölte halántékát, majd lassan felvette a hátára a hátizsákját és a nyulakat, melyet úgy gondolt ma estére jó lakomának tűnhet. Körülnézett. A tisztáson szintén csak ő volt jelen. Az erdei állatok visszavonultak, amint tehették. Senki nem élt erre. Habár az erdőn túl volt egy birtok, melynek lakója egy idősödő asszony volt. Nem igazán érdekelte ki lakik erre vagy arra, hisz ha tehette ki sem mozdult a házból és az emberek közé sem ment szívesen. Mikor idejött ebbe a völgybe azt hitte valaki tréfát űz vele, hisz a völgyet ugyanúgy hívták, mint őt: Arlen. De nem tellett bele sok idő és hozzászokott. A körülmények melyek ide kergették egyáltalán nem múltak el, a mai napig kísérti a múlt és ezt sosem tudja feledni. Ugyan, hogyan is tudná, amikor ő okozta! Megrázta a fejét. Akkoriban egyáltalán nem érdekelték, hogy minek milyen és mekkora értéke van. Azóta sokban megváltozott, de már hiába, hisz a tragédia már megtörtént. Visszacsinálni pedig lehetetlen. Megvette a faházat, ami majdnem összeroskadt a súlya alatt és azon volt, hogy mihamarabb kipofozza. Így lefoglalta magát és nem ment másfelé, hogy megszabaduljon az élettől. Felsóhajtott. Megtörölte kézfejével a homlokát, majd felnézett az égre. Már dél is elmúlt. Jól ismerte a napállásokat, ahhoz hogy még órát se kelljen hordania. Elindult az egyik ösvényre vezető úton, de nem azon amelyiken jött. Nem tudta miért változtatott most ezen, hisz szokásává vált, hogy mindig ugyanazt az utat járja. Ennek ellenére most megszakadt ez az állandóság, melyben élt és folytatta az útját.
A tisztástól távolodva az volt az érzése, nem véletlen ez az egész. Ahogy bekerült az erdő forgatagába az érzés, mely körülvette még inkább fokozódott. Vajon mi van vele? Lehet, hogy napszúrást kapott, hisz nem is erre lakik. Persze maga sem tudta miért, amikor a házat is megvette felvásárolta az erdőt is, hogy még véletlenül se kerüljön közelebbi kapcsolatba senkivel. Persze az erdőhöz mindenkinek köze volt, de azzal, hogy megvásárolta, így nem környékezhették meg. Így valamelyest csendesen élhetett. Persze voltak, akik csendháborítást követtek el, de nem volt vészes. Kíváncsiak voltak rá. Ki vehette meg az erdőt és miért? Sok embernek a völgyben nem tetszett, hogy így cselekszik, de már neki nem számított semmi. Az erdő azóta bűvült, így még több erdei állat fészkelte be magát erre. Még határvonalat sem kellett emelnie tudták, hogy kié a birtok. Remélte ez így is marad.
Nadja tapsolt, énekelt és táncolt körbe-körbe a víz mellett. A kis tündér örült, hogy egy kis embernek örömet okozhat, annak meg még inkább örült, hogy a társai még nem vették észre eltűnését. Remélte, hogy úgy tér vissza a rokonaihoz, barátaihoz, ahogy elment. Nem akarta, hogy tudomásukra kerüljön a tény egy emberrel játszott egész nap. Nadja hírtelen lehuppant a fűbe, majd arcocskáját a magasba emelte. Pár méterre volt csak tőle a tündér, de még így is úgy érezte, hogy közel van hozzá.
- Mi a neved?- kérdezte a kislány barátságos kíváncsisággal. A tündérlány elgondolkozott. Ha tovább folytatja ezt a játékot nem biztos, hogy további lehetősége lesz arra, hogy rója az erdőt. Szabadnak született, így is élt, de a családja egyáltalán nem díjazta ezért.- Az én nevem Nadja. És a tied?
- Nanett.- mondta legvégül a tündérlány és közelebb repülve a kislányhoz alaposan szemügyre vette. Talán nem kellene tartania tőle. Vannak emberek, akik gonoszak, de mint ez a kislány csupa jóság. Mindenki a törzséből annak örül, hogy az emberek már elfeledték őket és hogy csak a mesékben léteznek róluk legendák, történetek és egyebek. De ő ezt egyáltalán nem tartotta helyesnek. Régebben, ahogy a nagyapja is mesélte, az emberek és a különös lények mindig is együtt mutatkoztak, segítettek a másiknak és barátokká váltak. De valamiért, ahogy telt az idő, úgy az emberek között megjelent a gonoszág és többet akartak, mint valaha. Nem maradt meg a béke és a harmónia. Ahogy a nagyapja mondta sosem szabad már bízni egy emberben sem. Talán igaza van, de Nadja nem olyan, akiben nem lehetne megbízni. Sőt... akár a barátja is lehetne.
- Szép név.- mondta rá kedvesen Nadja.- Miért vagy ilyen pici?
- Nem tudom.- mondta a tündér, majd idegesen szárnyalni kezdett ide-oda.- Nem szabad elárulnod senkinek, hogy láttál engem.
- Ami titok, legyen titok.- mosolyodott el bizalmasan Nadja. Nanett elnézte a kislányt és azon mélázott, hogy miért ennyire okos.- A mama nem szereti a titkokat, de én szeretek titkolózni.
- Ígérd meg kicsi Nadja, hogy soha senkinek nem említed, hogy láttál engem.- kérlelte őt Nanett.
- Ő talán nem, de mi igen.- szólalt meg a háta mögött repkedve egy tündérfiú. Nanett rémülten nézett a háta mögé. Barátja jelent meg minden pisszenés nélkül. Lucián az egyik legjobb barátja volt és védelmezőtársa. Úgy szerette, mintha a testvére lenne, de néha az idegeire tudott menni. Főleg, amikor elárulta nagyapának.- Egy ember előtt mutatkozni bűn. Megszólítani, beszélni vele, pedig még nagyobb. Mégis honnan vetted a bátorságot, hogy ezt megtedd?
- Na és te honnan vetted a bátorságot, hogy idegyere és megmutasd magad neki?- vágott vissza Nanett, majd kinyújtotta a nyelvét rá. Lucián hátrahőkölt. Végül is ő maga is megszegte a szabályt. Hogy lehetett ekkora ostoba!- Nadja aranyos, kedves kislány.
- Te ki vagy?- kérdezte kíváncsian Nadja. Lucián szorosan Nanett mellé repült. Szigorú tekintettel nézett le az emberi lényre. Tényleg kedvesnek tűnt, de legbelül bármilyen lehet.- Az én nevem Nadja. Leszel a barátom?
- Barát?- kérdezte döbbent arccal Lucián.
- Látod?- szólt közbe Nanett.- A barátod akar lenni. Én már az vagyok.
- Nevetséges.- szólalt meg Lucián vészes hangon.- Gyere. Ideje visszatérni a faluba. Ha bárki más észrevesz minket nekünk annyi. Vedd tudomásul, hogy most nagyot csalódtam benned.
- Én is benned.- vágta rá nyomban Nanett.
- Mindketten nagy bajban vagyunk.- sziszegte mérgesen a fiú.- Elment az eszed, hogy leállsz beszélgetni egy emberrel??? A nagyapád nagyon dühös lesz...
- De rád is.- szólt közbe felindultan Nanett.- Te is bűnrészes vagy velem együtt.
- Ó te...!- kezdte volna el, de ekkor léptek zaját hallották. Mindketten megkapaszkodtak a másikba, majd szemüket a hang irányára fókuszálták. Amikor megpillantották a hatalmas emberi alakot előtünni a fák mögül abban a pillanatban feljebb repültek és megbújtak egy bagoly ódujában. Nadja nem értette miért tűntek el ilyen hírtelen és sírva fakadt. Nanett lenézett a síró lányra és szíve is elszorult, annyira bántotta az egész.
Arlen megjelenése megijesztette őket. Egyáltalán nem kedvelték a férfit. Szakállas arca mindig megrémiszti őket és ahogy viselkedik... néha az volt az érzésük, hogy a férfi egyáltalán nincs magánál. Arlen hallotta a sírást és kutatni kezdte ki lehet, aki ismét betévedt az erdőbe. Amikor észrevette a szalmakalapot kikandikálni a fűből gyors léptekkel elindult feléje. Nadja meghallotta a lépéseket és amikor felnézett könnyes szemével rémülten felsikoltott. A szakállas férfi olyan volt számára, mint egy démon, aki érte jött, hogy elvigye. Nadja felpattant és futásnak eredt, de nem nézte merre megy és beleesett a tóba. Ki akart jutni onnan, de egyre csak beljebb került és végül elmerült. A férfi nem gondolkozott azon mit kellene tennie, azonnal utána ment és amint beljebb került, kutatni kezdett a kislány után. Mivel nem találta lemerült.
Ekkor értek a tó másik oldalához Polett és Kevin. Hallották a sikoltást és tudták, hogy Nadja az. Futni kezdtek, ahogy tőlük telt és már látták is, amint a kislány belesiet a tóba, majd elmerül. Aztán a férfi utána és már csak a rémület maradt hátra.
Arlen a kislánnyal a karjában felbukkant a felszínen zavarossá téve annak sima felületét. A kislány köhögni kezdett, majd óvatosan a férfi arcába meredt. A szigorú tekintet mégsem rémisztette meg és már tudta, hogy tévedett a démonnal kapcsolatban. Elmosolyodott.
- A nevem Nadja.- mutatkozott be a kislány, mintha mi sem történt volna.- Leszel a barátom?
Arlen először nem értette a kislányt, majd rájött mit is kérdezett és megcsóválta a fejét. Nadja ajka azonnal sírásra görbült azt képzelve, hogy a férfi nem akar a barátja lenni.
- Nem leszel a barátom?- szipogta a kislány. Arlen megértette végül és most először újra mosolyogni kezdett. Nadja erre azt hitte a férfi a barátja akar lenni ezért mosolyog. Kis kezével szorosan átölelte annak nyakát és amint elnézett a másik irányba megpillantotta a nagyiját és a bátyját. Feléjük intett egyik kezével miközben a férfi elindult vissza vele a partra.
Amint kikászálódtak a vízből Arlen a hátiszákjából kivadászott egy száraz lepedőt és a kislány köré tekerte. Polett és Kevin épp ekkor értek el hozzájuk.
- Nadja drágám.- térdelt le a kislány mellé Polett és szorosan átölelte őt.- Miért mentél el? Nagyon aggódtunk miattad.
- Ígérem nem teszem többé.- szólalt meg a kislány reszketve a hidegtől.
- Mindig megígéred és még sem tartod be.- jelentette be Kevin, majd a férfire nézett aki őket figyelte.- Sajnáljuk amiért a húgom ennyi problémát okozott önnek uram.
- Nem kell.- felelt komoran a férfi.- Gondolom a kislány elszökött és idejött kíváncsiságból.
- Elnézést, amiért így idemerészkedtünk.- állt fel Polett miközben karjába vette a kislányt.- Nem akartuk megzavarni a nyugalmát.
- A kislány épségben van ez a lényeg.- jegyezte meg szárazon a férfi.- Gondolom ön a szomszédságomban lévő birtokon él. Ők, pedig az unokái.
- Igen.- felelt kedvesen mosolyogva az asszony.- Kis rosszcsont mind. Kérem bocsásson meg nekünk. Ha nem alszom el, akkor nem történt volna meg. Szerencsére nem történt komoly baj. Meghálálni sosem tudom a cselekedetét. Amit tett nagyon bátor dolog, főleg egy ismeretlen portyázóval szemben. Meghívhatom ma estére vacsorázni. Az ebédet már lekéstük, de szeretném, ha velünk vacsorázna.
- Nem, köszönöm asszonyom.- rázta meg kedvesen a fejét Arlen.- Erre semmi szükség.
- Ó ragaszkodom hozzá.- felelt azonnal rá az asszony.- Ha nem is ma, akkor majd legközelebb. Szívesen látott vendég.
- Ne mondjon ilyet asszonyom, mert nem ismer. Egy idegen sosem lehet szíves látott vendég.- magyarázta a férfi, majd felvette hátizsákját és a nyulakat.
- Nyúlpecsenye.- szólalt meg Nadja mosolyogva. Arlen a nyulakra nézett, majd a kislányra. Ahogy ránézett tudná visszautasítani az ajánlatot, de ahelyett, hogy ő ment volna, inkább elhívta őket magához. Neki is van egy lánya. Talán Nadjaval jó barátnőkké válhatnak, mégha nagy is a korkülönbség.


Folyt. köv.

2009. szeptember 15., kedd

Arlen Völgy legendája



Polett nagyi elnézte, ahogy unokái vígan játszottak a kertben. De azért óva intette őket, hogy ne kóboroljanak el és ne szenvedjenek sérüléseket. Amikor lánya Mia férjhez ment igen fiatal volt és még főiskolai éveit végezte. Frank a férje, pedig egyáltalán nem tűnt számára jó partinak. Már akkoriban is kicsapongó életet élt és nem igazán szerette volna, ha hozzá megy. De nem tudott mit tenni, mert a lánya szerelmes volt és az ég világon meg nem látta volna mi zajlik körülötte. Hisz érthető, Frank igen jóvágású legénynek számított a városban, ahová Mia is járt iskolába, de sosem volt egy minta gyerek. Félt is, hogy lányát kihasználja. Amikor megismerte a férfit bízott hozzá, hogy megváltozik, de nem így lett. Röviddel a házasságuk után megcsalta Miat, aki semmit sem tudott róla mégis mindenki más igen. Polett is később tudta meg egy ismerőse által, és hiába is vonta kérdőre a férfit ő tagadott mindent.


Frank az apja által üzemeltetett cégnél dolgozott. Felvágott a pénzzel is, amit sosem tudott kordában tartani. Féltékenyen őrizte feleségét még akkor is, ha a bátyjái mentek meglátogatni. Ugyanakkor úgy csalta, ahogy neki tetszik. Mikor megszülettek a gyerekek Mianak más dolga sem volt, mint nevelni, vigyázni a kicsikre és gondozni a házat. Az utolsó szemeszterére készült, amikor a kis Nadja megszületett. Amikor sikeresen lezárta az évét nem tudott elmenni dolgozni, hisz a gyerekekre kellett összpontosítania. Csak későn jött rá, hogy a szeretett férj és családapa nem az, akit megismert és akit látott.


Sajnálta, hisz anyaként nem irányíthatta már lánya életét és hiába is mondta volna el, abból csak problémák születtek volna. Négy év házasság után Mia beadta a válópert. Frank ugyan győzködte, majd a gyerekekkel zsarolta, hogy elveszi őket tőle, de nem foglalkozott vele. És a gyerekek is az anyjuknál maradtak. Emiatt pedig Frank egyáltalán nem óhajt fizetni gyerektartást, de követeli, hogy nála is legyenek a gyerekek. Persze Mia sem tett másként és a bíróság jóváhagyta, hogy addig nem láthatja a gyerekeket, amíg nem fizet. Frank nem törődött sem ezzel, sem mással. A válást követően újra házasodott. Az új asszony ugyan szép volt, de Mia mellett eltörpült. Amikor a gyerekek az apjuknál voltak a mostohaanya egyáltalán nem foglalkozott velük. Később pedig a bíróságon el akarták hitetni mindenkivel, hogy Mia rossz anya, de ez sem vált be.


Polett felsóhajtott. Mia élete lassan helyreállt azóta és egy újság szerkesztője és egyben újságírója lett. A munka melyet egyik barátnője ajánlott fel meglehetősen jól jövedelmezett. Mia imádott írni és a főnökei is határtalanul meg vannak vele elégedve. Elsöprő sikerét ugyan nem ünnepelte meg, de nem is áll módjában. Mindig is csendesen élt. Nem akart zűrt az életében, ahogy új szerelmet sem. Vajon egy nap a lánya újra szerelmes lesz, vagy ő is egyedül fogja leélni az életét, ahogy az anyja?


Nadja látva, hogy bátyját lefoglalják a színes madarak, amik egy hatalmas bokorban lapultak meg úgy döntött felderíti a számára még ismeretlen környéket. Gyorsan odébbállt és egyre inkább azon volt, hogy a háztól messzebb kerüljön. A hatalmas növényzetből alig látszódott ki, de még így sem bánta, legalább nem veszik észre. Dúdolászva haladt előre miközben kis kezecskéjével vad virágokat gyűjtött. Nem tudta, hogy régen elhagyta a birtok határát és átlépett egy másikba. Szabad volt és ez számított. Kevin nem volt vele, nem nyaggatja azzal, hogy erre ne menj, azt ne csináld, ezt nem szabad. A nagyi, pedig annyira el volt a saját kis világában, hogy nem vette észre kisunokája eltűnését.


A birtok határától hatalmas mező tárult a kislány szeme elé. Pillangók rebbentek fel a magasba, madarak énekeltek a közeli fák ágain, katicabogarak lapultak meg a virágok zöld levelein és a hatalmasra nőtt füvön. Nadja minden percet nagyon élvezett. Nem is gondolt arra, hogy valami rosszat csinál azzal, hogy ennyire elmegy. Hírtelen meggondolta magát és az erdő felé vette útját. Érdekelte a hatalmas fák melyeknek széles törzsük volt és nagy lombkoronájuk. Amint elérte az erdő szélét felnézett az egyik magasra nyúló fára és elvigyorodott. Úgy tűnt érdekes, ami ezeken túl van és gondolta tovább megy.


Kevin épp megfordult, hogy szóljon húgának nézze meg a madarakat közelebbről, amikor észrevette, hogy nincs a helyén. Pedig az előbb nagyba hintázott. Körülnézett. Egyáltalán nem látta a rózsaszínű ruhában és abban a borzalmas szalmakalapban, amit a nagyi adott neki nemrég.
- Nadja!- kiáltott fel Kevin, majd várt, hátha előbukkan valahol a kislány, vagy ő is megszólal.- Nadja!
- Mi a baj Kevin drágám?- szólalt meg Polett, amint meghallotta unokája hangját és feléje tartott.
- Nagyi nem látom Nadjat.- mondta azonnal Kevin.
- Biztos bent van a házban.- válaszolt a nagyi.- Nemrég újítottam meg a babaházat, amit annyira imád. Mondtam is neki, hogy nyugodtan játszhat vele. Megnézem.
Azzal Polett lassan elindult a veranda felé. Kevin eközben a ház többi részénél kereste a húgát. Magában reménykedett, hogy megtalálja. Nadja igen kíváncsi természetű és nem először fordult elő, hogy elcsatangolt. Volt, hogy a bevásárlóközpontban tűnt el és sok órás keresésükbe telt míg felfedezték az egyik raktárban, ahol elszunyokált. Az anyja is igen mérges volt és aggódott, hogy valami baja esik. Megértette anyja érzéseit és tudta, ha még egy ilyen előfordulna, nem biztos, hogy vigyázhatna tovább a húgára. Visszatért a kiindulási ponthoz, amikor már mindent bejárt és ott találta a nagyit is, aki aggódva pillantott rá.
- A mami haragudni fog rám igaz?- kérdezte védtelenül a fiú.
- Ó dehogy drágám!- ölelte át a kisfiút Polett.- Majd megkeressük. Nem mehetett messze. Valahol itt van. Az is lehet, hogy kiment szedni pár friss virágot. Gyere menjünk. Ha idejébe elindulunk megtalálhatjuk.
- És mi van, ha nem?- kérdezte sírásra görbülő szájjal Kevin.- A mami megint meg fog szidni.
- Azt nem engedem.- simogatta meg a fiú arcát az asszony, majd megfogta a kisfiú kezét és elindultak, hogy megtalálják a kis elkóboroltat.


Nadja egyre beljebb haladt az erdőben és azon vette észre magát, hogy fáj a lába. Ezért leült egy kidőlt és elkorhadt törzsre miközben szemét le sem vette a gyönyörű tájról. Sosem félt semmitől. Sem az árnyékoktól, sem a sötéttől, sem mástól. Az sem rémítette meg, amikor játékból a bátyja bezárta őt egy időre a szekrénybe. Sötét és bizarr helynek tűnt, de csak lehunyta a szemét és máris máshol találta magát. Imádta a rémtörténeteket is, de az anyja egyáltalán nem mesélt nekik ilyet, mert nem akarta, hogy később rémálmok gyötörjék őt és Kevint. A fák, a bokrok és a többi növényzet is olyan volt, mint a mesekönyvekben. Gyönyörű és titokzatos. Hátranézett nem-e valaki követi, de senki. Ő volt itt egyedül és élvezhette ennek a titokzatos tájnak a szépségét. Úgy döntött tovább áll, hátha talál még valamit, ami ennél is jobb.

Folytatjuk...

2009. szeptember 13., vasárnap

Arlen Völgy legendája


Polett néni a kertjében a rózsáit gondozta, miközben dúdolászott jókedvében. Idős volt már, de mintha nem is vette volna észre az idő múlását. Minden reggel az volt az első dolga, hogy kijött rendezgetni a virágos kertjét, mely tele volt mindenféle virággal: rózsákkal, tulipánokkal, jázminnal és már maga sem tudta, hogy milyen növények nőttek ki a puha földből. Megtörölgette homlokát, majd körülnézett. Mint mindig úgy érezte, hogy e hely számára mindig is titokzatos marad. Soha egy perc sem telt el úgy, hogy ne gondolt volna vissza gyermekkorára, aminek hatása a mai napig elfeledhetetlen.
Lassan visszatért a munkájához. Nem bánta, hogy piszkos lesz a ruhája és a keze, pedig kislányként gyűlölte, ha ide ki kellett jönnie. Hírtelen a távolból meghallott egy autó hangját közeledni. Felnézett és egy égkék színű kocsi haladt a köves úton. Elmosolyodott. Az unokái jönnek. Még egy héttel ezelőtt telefonált a lánya, hogy meglátogatják és ennek nagyon örült. Habár még most sem hiszi el, hogy ennyi év eltelt, pedig a gyerekei már rég kirepültek a fészekből. Hírtelen elkomorodott. Négy gyermeke közül csak a legkisebb gyermekével a lányával nem ápolt különös jó kapcsolatot. Bántotta is, hisz szülő volt és egy szülőnek a gyermeke a mindene. Neki is az volt. Úgy szerette mindet, ahogy tőle tellett. De valamiért a lányával már régóta nem az igazi a kapcsolata. Megint elmosolyodott. Olyan, mint egykor ő. Hisz ő sem szerette a vidéki tájat mégis most itt él, és élvezi a tiszta levegőt, a csendes környéket és a virágokat. Mindamellett megtanulta, hogy vidéken is meglelhető mindaz a szépség, báj és öröm, ami egy városban. De ennek már nagyon hosszú ideje. A lányával való kapcsolata nem olyan mély, mint szerette volna, de reméli, hogy egy nap ez is megváltozik.
Nehezen, de felállt leporolva magáról a port és a földet, majd nagy sóhaj közepette visszaindult az ódon épület felé. A ház még valamikor az ezernyolcázas években épült és azóta is csak változott, de megmaradt annak a régi háznak, amibe egyszer ő gyermekként beleköltözött. Nem vitás, hogy ráférne egy újabb tatarozás, de ahhoz már nem elég fiatal, hogy maga csinálja. Erre nem is gondolt többet. Pedig igen csábította a gondolat. Majd máskor. Most az unokái az elsők.
Elérve a hátsó udvarra nyíló bejárati ajtót benyitott, és máris a konyhába találta magát. A zöld fal is azt suttogta nem ártana újítani. Becsukta maga mögött az ajtót, majd gyorsan megmosdott a mosogatónál lévő csapból nyíló vízben és amint megszárítkozott elindult az előszoba felé. Mindenhol régi bútorok, festmények, családi képek, antik tárgyak és még sok apróság, ami jellemezte a házat és annak lakóját. Szerette a rendet, a tisztaságot, de nem szerette az állandóságot. Mindennek meg volt a helye, azt is tudta, hogy egy tárgy mikor került hozzá, kitől kapta, honnan vette és így tovább, de sosem hagyta, hogy ugyanazon a helyen mutatkozzon. Van amikor úgy átrendezte az egész házat, hogy maga is eltévedt benne. Nem volt könnyű egy birtokon élni, fenntartani egy két emeletes családi házat, melyben sok generáció élte le életét. De ezen nem sokat tépelődött, mert elérte az előszobát és már nyílt is az ajtó két gyermek, pedig azonnal berontott rajta.
- Nagyi!!!- kiáltották örömittasan és máris a nagyiba kapaszkodva üdvözölték. Polett nagyi mindkettőt végigcsókolta, miközben megsimogatta az aranyos pofijukat, majd felnézett a következő látogatóra, a lányára.
Vörös göndör haját egyszerű lófarokba kötötte, feje tetején napszemüveg pihent, mályva színű kosztümje, pedig elárulta nem sokáig fog itt időzni. Zöld tekintete találkozott az anyja aranyzöld tekintetével és elegendő volt ennyi, hogy tudja, amit a telefonban mondott nem igaz. Nem azért hozza ide a gyerekeket, mert régen látta őket, hanem mert gondja van és nem tudja megoldani azokat, ha másra is kell ügyelnie.
- Szervusz!- köszönt illedelmesen Mia. A harmincas évei végén járt, de még egyetlen ránc sem jelent meg kifogástalan arcán, ahogy alakja sem változott két terhessége óta. Úgy tűnik ő is örökölte azokat a géneket, melyekkel letagadhatja korát.
- Szervusz!- köszönt vissza Polett, majd elindult a gyerekekkel a nappali felé.- Gondolom már is mész tovább.- jelentette be, még mielőtt a lánya bármi mással elődrukkolna.
- Nem sietek.- mondta szárazon Mia és követte az anyját a nappaliba.
- Mondd nagyi ma is sütsz nekünk süteményt?- kérdezte a hét éves Kevin, aki igen virgonc gyermek és aki örökölte a vörös hajat, melyet most is baseball sapkával takart. Arcvonásai az apjáé, de a természete a két lobbanékony nőszemélyé, a nagyié és az anyjáé.
- Ha leveszed ezt a sapkát, akkor meggondolhatom.- mondta rá mosolyogva Polett. Kevin elfintorodott és erre az asszony felnevetett. Mia eközben körülnézett a nappaliban. Mikor legutoljára itt járt - aminek már három éve -, akkor olyan zsúfolt volt itt minden, hogy alig lehetett elférni, de most olyan tágas, mintha a bútorok és más megannyi érdekes dolog eltűnt volna.- Mióta nem jártál itt, gondoltam átrendezgetem a dolgaimat. Nekem sem tetszett akkoriban és ma már én sem bajlódom azzal, ha el kell férnem.
- Olvasol a gondolataimban, mint mindig.- mondta Mia halkan, majd a falon lévő képeket szemlélte.- Látom azért ezeknek megmaradt a helye.- mutatott egy családi képre, amin még alig három évesen kissé dundin majszol egy tortaszeletet, a többi családtagjai pedig rajta nevetnek.- Meddig tudod őket vállalni?
- Ameddig csak akarod.- válaszolt a nagyi. Mindig is imádta a gyerekeket, és ha a férje nem halt volna meg oly fiatalon, akkor a négy gyereke mellé talán lett volna még tíz is.- Tudod, hogy rám mindig számíthatsz. A bátyjáid gyerekei is hamarosan jönnek, úgy hogy nem lesz gond.
- Igazán?- kérdezte kissé kimérten a nő mialatt megfordult és az anyja szemébe mélyedt. Ha a bátyjáira gondol, még valahogy megbírkózik velük, de az ő gyerekeik és a sajátjai... már túl nagy falat lett volna neki.
- Nem bízol bennem?- kérdezte szemrehányóan Polett nagyi.
- Miért ne bíznék?- kérdezett vissza untatottan a nő. Polett örült, ha a házat telizsonghatja a gyerekzsivaly. Nem számított, ha el is törnek valamit, mert tudta, jó kezekben vannak.
- Gyerekek.- szólt az unokáinak a nagyi.- Menjetek ki a szabadba. Addig én és a mami beszélgetünk. Oké?
- Már is megyünk.- mondta tisztelettudóan Kevin és már fogta is kistestvére kezét, hogy kivigye.
- Lehet hintázni is?- kérdezte az öt éves szőke hajú kislány. Nadja még kicsi, de folyékonyan tud beszélni, ami megint csak a jó gének miatt van. Rózsaszín ruhácskájában úgy nézett ki, mint egy porcelánbaba. Úgy is vigyáztak rá is és az összes többi gyerekre is.
- Hát persze.- bólintott rá Polett.
- Csak óvatosan.- figyelmeztette őket az anyja, de leginkább Kevint.
Amint a két gyerek eltűnt a nappaliból a két nő egyedül maradt. Mia leült az anyjával szembeni kanapéra.
- Csak azért ne vigyék túlzásba a játékot.- jegyezte meg a nő, de azért a figyelmeztető pillantás nem maradt el az anyja felé.- Volt belőle elég problémám.
- A gyerekek sérülékenyek.- válaszolt erre Polett.- Így tanulják meg, hogy mit szabad és mit nem.
- Amíg komolyabb baj éri őket, igaz?- kérdezte gúnyosan az asszony.- De ezt most hagyjuk. Gondolom már tudod, hogy miért hagyom itt őket. Ne is szólj közbe. Amíg távol vagyok, vigyázz rájuk. Tudom, hogy nem mindig könnyű velük, de azért ne engedd, hogy túlzásokba essenek. Hoztam mindent. Ruhákat és ami még kell nekik. Elhoztam még Nadja verseskönyvét is. Nagyon szereti, ha minden este felolvasol neki, akkor azonnal elalszik tőle. Kevin tudod milyen. Szereti a videojátékokat, ne engedd neki, hogy túl sokáig játszon rajta. Ó és a sütikkel csínyán bánni!
- Tudom mi a dolgom Mia.- jelentette be lányának Polett.- Én is anya vagyok, emlékszel?
- Az igaz.- felelte rá röviden Mia. Polett felsóhajtott. Tudta, hogy egyedül csak a lányával van gond és ezt a problémát csak kettejüknek kell megoldani. De mikor?
- Mi a helyzet Frank-kel?- érdeklődött Polett, de erre a lánya tekintete egyszeribe rideggé változott.- Ó már értem. Még mindig nem fizet a gyerekek után. Látni látja őket?- mivel a lánya nem felelt folytatta.- Gondoltam. Nem teszem meg, hogy prédikálok neked. Úgy is azt csináltok, amit akartok. De egyet megtehetnél drágám.
- Ugyan mit?- fonta össze mellén két karját a nő.
- Keress egy férfit.- jegyezte meg halkan az asszony.- Egy olyat, akit megérdemelsz és aki nem ver át, ahogy neki tetszik. Csak ennyit kérek.
- Anya.- forgatta szemeit Mia majd felállt helyéről.- Apa halála óta neked sincs senkid, akkor nekem miért legyen?
- Én és apád szerettük egymást.- állt fel szintén Polett.- Te és Frank nem. Te fiatal vagy. Ne legyél olyan, mint ez az öregasszony. Persze én nem is tudtam más férfire nézni apád halála óta, de nem is akartam. De te megint más vagy. Nem hagyhatod, hogy annak az alaknak a homályába élj. Ha élni akarsz élj úgy, mint egy igazi nő. Vesdd be a bájaid és hidd el az ország megannyi tájáról jönni fognak hozzád.
- Már megint túlzásokba viszed anya.- mondta irónikusan a lány, majd elindult kifelé a kocsijához. Polett nem szólt semmit csak követte.
Amikor kiértek Mia összeszedte a kocsiból a gyerekek játékjait és bőröndjeit, majd gyorsan elköszönt a gyerekektől és már indult is. Polett addig nézte az autót, amíg az el nem tűnt az egyik kanyarban. Megcsóválta a fejét, majd a csomagokkal együtt visszament a házba.
Felment az emeletre és a gyerekszobák egyikébe bevitte Kevin és Nadja bőröndjeit és a játékokat. Lassan elrendezte azokat a ruhásszekrényekben, majd kivonult a ház kertjébe, ahol a gyerekek vígan játszottak egymással.
Kevin sosem szégyellte, ha a húgával kellett játszani. Szerette őt és oltalmazta, mint egy rendes testvérhez illik. Nadja pedig hiába próbált elmenekülni a bátyja szeretete elől, nem tudott elrejtőzni. Úgy tűnik ez is öröklődött Mia családjában. Neki három bátyja van és ők sem voltak restek megvédeni kishúgukat, akinek igen nehéz volt velük az élete. Erre elmosolyodott. Az emlékek mindig feledtették a bánatát és úgy gondolta, hogy amint összejön a kis család nem fognak unatkozni.


Folytatás köv.

2009. szeptember 11., péntek



SÁRGA KICSI MACI. A KIS HAPPY.

SZÍV ALAKÚ ORRA, OLYAN ÉDI.

NAPOCSKA A HASÁN NEKED MOSOLYOG.

DOBJ NEKI EGY CSÓKOT, MERT SZERET NAGYON.

ÜDV.: PUSY.SYA.KRISZTA.



A SZŰZ, AZ ANYA ÉS A BANYA...

ERDŐ MÉLYÉN FÉNY LOBBAN.

RÍMES HANGOK SZÁLLANAK.

FÜST GOMOLYOG. VÍZ FORTYOG.

VARÁZSOLNAK ÉJFÉLKOR.

PÖRDÜL-FORDUL MIND A HÁROM.

BŰBÁJT MORMOLNAK MINDENÁRON.

NE LESKELŐDJ, ÉSZRE VESZNEK.

JAJ NEKED, HA MEGKERESNEK!



SZERETNI VALAKIT OLY NEHÉZ.

SZERETNI MINDIG, MINDENHOL VÉGTELEN.

SZERETNI ÉS VISZONT SZERETNI ÉRDEMES.

SZERETNI EGY ÉLETEN, CSÓKKAL ÉBRESZTENI ÉDESEN, ÖLELNI ERŐSEN...

SZERETLEK. CSAK EGY SZÓ. KIMONDANI OLY KÖNNYŰ, ÉREZNI OLY MÁS ÉS KIMUTNI OLY NEHÉZ.

DE, HA RÁNÉZEL A MACIRA, TUDNI FOGOD, HOGY MEKKORA SZÍVE VAN, ÉS HOGY TE IS BELETARTOZOL.:)



Örök szerelem, örök barátság, örök élet...

Az élet csak egy röpke pillanat. Megannyi állomással, élmények netovábbjával.

Csak egy múló érzés, szívdobbanás, válás és találkozás.

Emberek milliói, kik nem is ismerik egymást, elmennek egymás mellett. Nem is néznek vissza már.

Barátok egymás között beszélgetnek, nevetnek, játszanak... mégis egy nap elvállnak útjaik és ki tudja

lesz e még közös élmény.

Szerelmek. Lángoló, szenvedélyes, mérhetetlen. Csók, csók követ. Ölelés, ölelést. Mégis múlnak a percek. Mégis azt mondják: ÖRÖKKÉ.

Az óra lassan jár, mégis oly gyorsan repülnek az évek. Hol ér véget?

Ha csak egy percre is megállíthatnák az időt, ha csak egy lépést tehetnének vissza,

ha minden apró jel, mozzanat ismét feléjük tartana.

Örökké egymás mellett. Szerelemben. Barátságban. Az élet minden pillanatában.

És ők egymás mellett lennének. Együtt mennének tovább. Sodorná őket az élet.

Fogják egymás kezét, szorosan. És amíg tart a tánc együtt keringenek a magasban.

Még lehet, még tart a mulatság. Majd amikor a zene is elhalkul csendben, kéz a kézben

elmennek örökre.

Így érne véget?