Néma csend mondja halkan,
csak a remény az,
mi halhatatlan.
Néma érzés szüntelen,
kavarog benned,
szárnyra kell.
Mint egy álom,
betoppantál,
Kedves szóval fogadva őt.
Elcsábította mindaz mi voltál,
s hagyta, hogy kihasználd őt.
Színes fellegek közt járva,
élted életed.
Nem számított senki körülötted,
a jelennek éltél,
s ezt így fogadta el.
Angyalként jöttél le hozzá,
kitárt karokkal.
Szemed mélyén parányi mosoly,
csalhatatlan.
Önfeledt kacaj, néma érintések
Ne higyj a látszatnak kedves!
Ki gondolná, hogy mindez álarc?
Hogy belül más vagy,
mit mutatsz a külvilágnak.
Lelkedben dúló sötétség,
kétely rabja vagy.
Az életedért küzdesz s félsz,
hogy valamit elveszítesz.
Holdfényes éjszakák,
egyedül s megtörten.
Nincs ki melletted legyen,
nincs ki magához ölelne.
Holdfényes éjszakák,
ezernyi perc, magányos órák.
Egymagadra maradtál,
vérző szívbe martál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése