Mivel legalább volt három órája arra, hogy teljesen elkészüljön először is elkészítette a vacsorának valót és amikor feltett mindent a gáztűzhelyre, el kezdett takarítani. Mivel eléggé elfoglalta magát nem mindig volt ideje takarítania. Nem is tudta miért törekszik ennyire, de úgy gondolta ez sem árthat neki.
Fent az emeleten Arlen lánya a szobája ágyából hallotta a zörejt és mindjárt gondolta, hogy az apja ismét valamit farag. Nem is lett volna rá kíváncsi, ha nem hallja az apját fütyürészni. Mióta ideköltöztek nagyon még nevetni sem hallotta, most meg fütyürészik. Vajon mi lelte? Az ágy mellett lévő tolószékbe kényszerítette magát, ami nem volt könnyű. Gyűlölte a széket és mindazt, ami vele történt. Legfőképp azt, hogy itt van elzárva. Nem mintha bárhová is el tudna menni, hisz a baleset óta még járni sem tud és az orvosok sem tudnak mit tenni. Kigördült a szobából egyenesen a lépcső korláthoz, ahol lekukucskált az apjára. Mikor meglátta, hogy takarít összevont szemöldökkel nézte tovább. Mégis mi a fene ütött belé?- kérdezte magától. Nem értette mi ez a hírtelen változás, de remélte, hogy nem egy nő van emögött. Az apja nem lehet újra boldog, amikor ő nyomorult. Szerencsére az apja nem volt rest és a lépcsőt úgy alakítatta ki, hogy ő is fel-le tudjon mozogni a tolószékkel. Ez legalább dicséretes a részéről.- morfondírozott, majd amint leért a földszintre körülnézett.
- Mit főzöl?- érdeklődött a lány, amikor megérezte a konyhából áradó illatot.
- Nyúlpecsenye.- felelt röviden a férfi, majd egy pillanatra abbahagyta a pakolászást és a lányára nézett.- Vendégeink jönnek.
- Vendégek?- kérdezte hökkenten a lány.
- Igen Odett és szeretném, ha üdvözölnéd őket.- felelt kedvesen a férfi.- Még mielőtt ellenkeznél tudom, hogy nem vagy oda értem és azért, ha meglátnak ilyen állapotban. Azt is tudom, hogy nehezedre esik meg minden, de most az egyszer azt tennéd, amit mondok, örülnék neki.
- Egyszer azt tettem, amit te mondtál és akartál és látod mi lett az eredménye.- mondta dölyfösen Odett. A lány kiköpött apja volt, de az anyja kedvességével és szépségével páratlan. Arlen nagyot nyelt. Mindig ez volt, ha Odett ellenkezni próbált és néha meglett az eredménye. Több hétig nem is szóltak egymáshoz. Odett olyannyira makacs volt, hogy néha kibírhatatlan volt.- Remélem nem kell sokat időznöm itt lent. Nem szeretem, ha untatnak.
Ezzel a lány kivonult egy olyan helyre, ahol nem zavarhatja senki és ő sem zavarhat senkit. Arlen nagy levegőt vett, majd folytatta a munkálatokat.
Lassan végzett is, és még le tudott tusolni is. Amikor megterített és a lánya is elkészült kopogtattak az ajtón. Polett és a két gyerek mosolyogva lépett be a tágas előszobába, majd amint Arlen üdvözölte őket a nappaliba mentek, ahol üdítővel kínálta őket. Odett kíváncsian szemlélődött az ajtó közelében, amikor Nadia észrevette és rámosolygott.
- Ő a lányom, Odett.- szólalt meg Arlen. Odett kényszerítette magát, hogy bemenjen. Azt várta, hogy a vendégek elszörnyülködve néznek rá, vagy gúnyos arckifejezést vágnak, de helyette kedvesség sugárzott belőlük.- Odett. Ő itt Polett, Nadia és Kevin. Még nem meséltem, de az erdőben lévő tóból mentettem ki Nadiat, így ismertem meg őket.
- Örülök, hogy megismerhetlek.- szólalt meg Polett.
- Én is.- mondta halkan Odett. Nadia közelebb ment hozzá és kinyújtotta feléje a kezét. Odett habozott, majd megfogta a kis kezet.- Odett.
- Nadia.- mondta mosolyogva a kislány.- Leszünk barátok?
- Mindenkitől ezt kérdezi.- mondta rá Polett.- Nadianak annyi barátja van, hogy meg sem tudjuk számolni.
- Azt meghiszem.- mondta rá Arlen. Miután bemutatkoztak egymásnak bementek az ebédlőbe, ahol Arlen felszolgálta nekik a háromfogásos étket, majd nekiláttak az evésnek. Mialatt ettek elbeszélgették az időt. Polett mesélt a gyerekeiről és az unokáiról és hogy mit is csinál akkora birtokon. Odett szótlan maradt, csak néha mondott igent vagy nemet. Nem akarta, hogy faggassák és ezt mindenki tiszteletben tartotta.
Addig az erdő legmélyén, ahol hatalmas falu uralkodott, de minden emberszemnek láthatatlan Nanett és Lucián igen nagy leszidást kapott, amiért mutatkoztak egy ember előtt. Nanett nagyapja és a falu vezetője Szalviusz egyáltalán nem gondolta volna, hogy egy szem unokája így megszegi a törvényeit. Pedig nem egyszer mondták neki, hogy amit nem szabad azt nem szabad. Nanett ugyan sajnálta a dolgot, de nem volt benne biztos, hogy valójában megbánta tettét. Nanett mindig is az a tündér volt, aki nem hallgatott a jószóra és mindig olyat tett, ami törvénybe ütköző volt. Pedig szabály ellen végezni nem mindig jó dolog.
- Reméld, hogy az emberek nem fogják elözönleni a falvunkat, mert ha igen egyedül te leszel a felelős!- mondta végül Szalviusz. Nanett lehajtott fejjel állt előtte. Egyáltalán nem bánta, hogy megismerte Nadiat. Sőt örült, hogy a barátjának akarta tudni. Szíve mélyén azzá vált, de ezt nem tudná neki elmondani, hisz a nagyapja megtiltotta, hogy újra találkozzon vele. Amikor elhagyták nagyapja kastélyát Luciánnal együtt egy kis térre mentek, ahol nem járt annyi tündér. Leültek egy vékony gallyra.
- Látod mekkora bajba sodortál minket?- kérdezte mérgesen Lucián.
- Nem akartam.- mondta rá halkan a lány.
- Most már úgy is mindegy.- vonta meg vállát a fiú.- Az a Nadia aranyos lánynak tűnik. Persze ez az én véleményem és ne add tovább, ha megkérhetlek.
- Igen aranyos.- bólintott rá Nanett.- Kár, hogy nem itt él közöttünk.
- Eszedbe ne jusson idehozni őt!- figyelmeztette a lányt Lucián.- A nagyapád majdnem kitekerte a nyakam, amiért szemelől tévesztettelek. Még egy ilyen és magamhoz láncollak.
- Az nem lenne jó.- rázta ki a hideg a lányt.- Egy hónapig nem mehetek sehová.
- Ez van, ha nem tudod hol a helyed.
- Mégis mit csináljak én addig?
- Amit mi. Dolgozz.
- Na persze.- temette arcát két kezébe Nanett.- Eddig is mindig dolgoztam. Még egy köszönöm sem járt érte. Szívesen lennék ember.
- Miket nem mondasz?- hördült fel Lucián.
- Miért ne?- nézett rá bosszúsan a lány.- Az ember mindent megtehet, amit csak akar. Úgy szeretnék egyszer ember lenni. Legalább egyszer. Egy napra.
- Felejtsd el te hibbant.- bökte meg a lányt Lucián.- Nagyobb vétket akarsz?! A nagyapád legközelebb nem tesz enyhébb büntetést. Meglásd még az életeddel fogsz játszani.
- Aki mer, az nyer.- nyújtotta ki nyelvét a fiúra a lány, majd tovarepült. Lucián kezdett aggódni Nanett miatt. Egyszer valaki régen már megégette magát azzal a szándékkal, hogy emberré vált. Soha többé nem térhetett vissza közéjük és az élete úgy elmúlt, hogy senki sem ismerte. Mégis miért tenne ilyet Nanett is? Hisz mindene megvan. Ő a falu vezetőjének unokája. Más örülne a helyében és inkább hagyná az álmodozást másra. Csak ne tegyen semmi meggondolatlanságot. Annak még csúnya következménye lesz.
Folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése