Egyszer volt, hol nem volt.
Innen is túl, de az üveghegyen is túl,
hatalmas erdő vette kezdetét.
Se eleje, se vége.
Mérhetetlen lombos fák egymás mellett sorakoztak,
nagy falt képezve. Mit védenek ennyire?
Ahogy egyre beljebb haladunk, megláthatjuk mit rejt e messzi táj...
Nem messze hallani egy kis csörgedező patakot,
melyben vígan úszkálnak a halak, fényes kövek csillognak benne
és olyan tiszta, mint a kék ég.
Körülöttünk megannyi színes, illatos virág pompázik. A fák ágain csiripelnek a madarak.
Száll a nóta meg sem áll, hogy mindenki hallja.
Mókusok néznek le érdeklődve, bozontos farkincájukat legyezgetve, majd hírtelen tovább állnak. Bizonyára sok dolguk van.
Halk zene hallatszik valahol beljebb, csalogatva minket.
Ahogy egyre közelebb érünk célunk felé a zene elhalkul,
helyette víg dallam száll fel a magasba, és a madarak csendben hallgatják.
Majd ők is utánozva őket, csiripelni, fütyülni kezdenek. Szárnyaikkal verdesnek,
majd az ég felé szállva köröznek, táncolnak a víg dalra.
Mi is halljuk és kíváncsian szemlélgetünk. Ki lehet az, kinek hangja oly tiszta és lágy,
mintha selyem volna?
Ki lehet? Ki lehet?- csiripelnek a madarak.
Nosza nézzük meg!
Amint beléptünk az erdő birodalmába mi is meglepődtünk.
Sóhajtoztunk, meglepődtünk, mert amit láttunk mindenkit elkápráztatot.
Fejünk fölött apró, színes pillangók röpködtek. Keringtek körbe-körbe.
Szárnyuk szivárványport szórt a környező tájra, miközben édes dallamot dúdolgattak.
Figyeltük a pillangók táncát, mely rabul ejtett minket.
Mi is táncolni kezdtünk. Pördül-fordul az egész világ!
Így telt el kellemesen a nap. Nevettünk, táncoltunk, dalra fakadtunk.
A pillangókkal együtt szálltunk a magasba, hogy tovább folytassuk e táncot a teliholdas éjszakában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése