Vörös az ég alja. A nap lassan nyugovóra tér.
De valahol a távolból halk dobogás hallatszik.
Egyre közeleg. Körvonalai aranyba olvad át.
Tekintélyt sugározva közeledik már.
Feketébe öltözve lépegett előre.
Hosszú sörénye, mint hullámzó tenger kíséri őt végtelen.
Amint eléri a szirt tetejét felnyerít, két lábra emelkedik,
hogy a nap még utoljára rávetítse sugarát.
Majd a nappal együtt ő maga is eltűnik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése