Sötétség lakozik a lelkedben

Sötétség lakozik a lelkedben.
Fény parázslik a szívedben.
A múlt árnyai marcangolnak.
A képzeletbeli jövő fojtogat.
Mégis a jelenben rekedtél.
Se előre, se hátra.
Körülötted mindenki halványan él.
Keresed önmagad.
Egykori fényed pompáját.
Kínvallatás számodra az igazság feltárása.

Vesztedbe akartál rohanni.

Korlátnak ütköztél.

Bárhová is fordultál, magadat láttad mindenhol.

Tükörképek, mely egykori mivoltod mutatják.

Szembenézel velük.

Harcolsz ellenük.

Darabokra töröd.

Mélybe taszítod, hogy felemelkedjenek.

S mikor fellélegeznél, lerántanak magukkal.

Hullámok csapódnak.

Villámok hasadnak.

Felüvöltesz.

Előretörsz.

Megkínzott lélekkel lépsz ki a fényre.

Hideg jégcsapként olvad meg szíved.

Már látod önmagad.

Tisztán.

Fényben úszva.

Nincs már senki, aki visszarántana.

2021.07.13., 18:54

Christin Dor

 

Mikor...

Mikor...

Mikor felkel a Nap,

s kisétálsz a fénybe,

ott látod őt tűzvörös fényben.

Mikor megfordul,

szeme parázslik,

kinyújtja kezét feléd.

Mikor szíved hevesen lüktet,

ő megérzi s mosolyog közben,

elérve téged átölel.

Mikor egymás szemébe pillantotok,

a szerelem köztetek fellobban,

túlhevül a szenvedélyben.

Mikor ajkad az övéhez ér,

kihagy a lélegzeted,

elveszett az oxigén.

Mikor búcsút intetek egymásnak,

nem kell sokáig várni,

mert eljő az éjszaka s vele együtt az ámulat.

2013. április 4.

csütörtök