A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egymás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egymás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 13., hétfő

Christin Dor - Legújabb verseim 2. rész

Tűz és víz, két lélek egymás mellett.
Te meg én, a másik kiegészítője.
Sosem feledjük.
Mindig kitartunk.
Szerelem az életünk éltetője.
Együtt örökké.
Egymás nélkül soha.

***

Fogadalmat tettünk, hogy örökké együtt leszünk.
Évek teltek el s azóta is együtt vagyunk.
Szomorúságunk, boldogságunk egymáséi.
Senki nem veheti már el.
Mi ketten vagyunk egymásnak az örök lét.

***

Szívem a tiedhez húz.
A te szíved az enyémhez húz.
Mindig megtaláljuk a másikat, bárhol is vagyunk.
Szívünk olyan, mint egy mágnes.
Vonzza egymást a másik felé.
Nem hagyja el egymást egyik fél sem.

***

Boldogságunk akkor lett teljes,
amikor egymáséi lettünk.
Szerelmünk lángja örök s sérthetetlen.
Nincs hozzá hasonló.

***

Együtt néztünk szembe a nehézségekkel.
Nem törtünk meg az élet rögös útján.
Kéz a kézben folytattuk életünk.
S most is egymás mellett állunk örök boldogságban.

2011. február 23., szerda

Gondolatok szerelemről és szeretetről 4. rész


Esztelen szerettél.
Esztelen éltél.
Mindenki a megmondhatója.
Nem érdekelt a világ zaja.
Csak te voltál egy másvilágban.
Egy másvilágban,
amit te teremtettél.
Amiben kevesen tartozhattak.
Neked úgy volt jó minden,
ahogy látni vélted.
Nem akartál változtatni semmin.
Boldog voltál,
fesztelen,
mert úgy éltél,
ahogy neked tetszett.





Boldog voltam veled,
még ha nem is hiszed.
Boldog voltam,
hogy foghattam a két kezed.
Szívemből szerettelek.
Szívemben éreztelek.
Olyannyira akartalak,
hogy ezt szavakba önteni nem tudtam.
Olyannyira akartam,
hogy csak engem szeress,
ami leírhatatlan.
Hiányzik az ölelésed.
Hiányzik a simogatásod.
Hiányzik a csókod.
Hiányoznak a beszédes szavak.
Nincs egyetlen fotó rólad,
ami rád emlékeztetne.
Mégis az emlékeimben élsz szüntelen.
Nincs még egy olyan,
mint te.
Ha akarnám sem lenne.
Mert te vagy az egyetlen,
akit igazán szeretek.




Kérted, hogy ne sírjak, ha már nem leszel.
Kérted, hogy ne gondoljak rád.
Kérted, hogy felejtselek el.
Kérted, hogy ne szeresselek.
Kértem, hogy maradj velem.
Kértem, hogy szeress engem.
Kértem, hogy fogd a kezem.
Kértem, hogy soha ne hagyj el.
Mindketten kértünk valamit a másiktól.
Mindketten mást akartunk.
Mindketten másról álmodoztunk.
S végül már egymás szavát sem értettük.





Önző voltam, mert szerettelek.
Önző voltam s nem érdekelt semmi.
Magamnak akartalak mindig.
Mégsem lettél az enyém.
Hagytam, hogy minden másképp történjen.
S míg te boldogan élsz én még mindig szenvedek.



2010. augusztus 28., szombat

Költeményeim!!! 14. rész

Csókolj ezerszer,
hogy lábam beleremegjen.
Csókolj még,
hogy összeessek.
Karjaidban akarok lenni,
amíg tart remegésem.
Karjaidban pihenni,
hogy ott ébredjek fel.

Kiss a thousand times,
that my foot let him be trembling from it.
Kiss yet,
that let me collapse.
I want to be in your arms,
while my tremble lasts.
To rest in your arms,
that let me wake up there.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Játék volt mind, amit egymással tettünk.
Játék, ami veszélyes volt.
Mindketten ugyanazt akartuk.
S a végén mindketten pórul jártunk.

All of them were games, which we did with each other,.
Game, which was dangerous,.
Both of them we wanted the same one.
And his end both of them we came off badly.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Távol vagyunk a másiktól,
de bízva bízunk egymásban.
Tudjuk, hogy nehéz így élni,
de megbirkózunk ezzel a helyzettel.
Alig várjuk, hogy újra lássuk egymást,
s amíg lehet minden egyes napot közösen éljünk meg.

We are distant from the other one,
but trusting we trust each other.
We know, that heavy to live so,
but we tackle this situation.
We are waiting for seeing each other again hardly,
and while he may be let us live each single day jointly.