Christin Dor - Versek 5. rész

Nem akartam, hogy úgy bánj velem, mint egy hercegnővel.

Csak annyit kértem szeress, míg tart az élet.

Szívem szilánkjai szétszóródtak.

Elvesztettem mindazt amiben hittem.

Csak annyit kértem szeress, míg tart az élet.

De kést döftél belém, mikor elárultál.

Nem tudom, hogy szeretlek vagy gyűlöllek.

Ha meglátlak elgyengülök.

Karjaidba omlanék, de eltaszítanál.

Hulló könnyeim sem érnek többet a kihűlt szívvel szemben.

A hercegnő és a kobold

Benned ég a szikra
(s) bár kinn sötét az éj,
a szíved gyújtja lángra
és árad ránk a fény.

Szerteszéled sok csúf rém,
szertefoszlik a sötét
a bűverő, mit szíved rejt,
ezernyi hanggal árad szét.

Megtelik dalunkkal a lég,
földerül hallatán az ég!
Elszáll a bú, a baj/gond
a szívünk öröm töltse el
vidáman nézz az égre fel
és énekeld a dalt!

Nem kell hősnek lenned
csak őrizd ezt a fényt,
hogy dallá váljon benned
és űzze el az éjt!

 

 

Költeményeim!!! 11. rész

(:MESEROMBOLÓ:) 1. rész

Hófödte hegyek között él egy gyönyörű hercegnő.
Várának tornyában várja megmentőjét.
A daliás herceg ki eljön érte,
megmenti őt a zord világtól,
s magával viszi otthonába.
De a hercegnő hiába vár hős hercegére,
lecsapta őt a daliás sárkány,
ki mindvégig védte hercegnőjét.
Így történt hát,
hogy a hercegnő fogta magát
s levetette magát a mélybe.
De a vizesárok helyett mára tüskevár állott.
A hercegnő ezernyi tüske fedte,
s a sárkány azt hitte egy betolakodó az.
Forró tüzet okádva,
a hercegnő hamuvá vált,
s a sárkány tovább őrizte nagy boldogan a vár tornyát.

SAJÁT KÖLTÉSZET!!! 10. rész

 

A gyertya és a hercegnő

Éjjelen s nappalon

halk zene szólal,

szomorú énekét

a szél viszi tova.

Parányi ablakból,
parányi fény pislákol,

egy kis asztali gyertyafény

áld világot.

Mellette ott van ő,

a szomorú hercegnő,

ki egymaga táncol,

tekintetét mindvégig hű társán tartja.

De amint a fény utolsó

lángja is kialszik,

magányos sötétségbe

burkolózik.

Reménykedve várja,

hogy társa visszatérjen,

hogy táncával mindvégig

őt éljenezze.

Az utolsó kattanás jelzi:

lejárt az ideje,

végleg búcsút int a reménynek,

s örökké szunnyadó kedvesének.

Éjjelen s nappalon

halk zene szólal,

szomorú énekét

a szél viszi tova.