Emlékszem

Emlékszem, mennyit vártam rád.

Szinte nevetséges és gyerekes.

Féltem, hogy elveszítelek.

Pedig sosem voltál az enyém.

Akárhányszor visszautasítottál, én kitartottam.

Évekig.

Aztán a rózsaszín köd elpárolgott, s egyedül a puszta valóság maradt.

Ma már másképp tennék dolgokat.

Nem várnék évekig.

Nem pazarolnám az időt.

Mennék tovább.

Nem néznék hátra.

Nem reménykednék.

Megtanultam, s tudom, hogy ugyanazokat a hibákat nem követném el.

2017.04.13., csütörtök

Az életünk fonala

Kezdetben tartottam tőled.

Ha kellett, távolságot hagytam magunk között.

Mégsem tudtam levenni rólad tekintetem.

Éjkék szemed magához húz, bűvöletbe ejt.

Mégsem mertem kockáztatni.

De te megtetted.

Az életünk fonala akkor kapcsolódott össze, amikor szó nélkül megfogtad kezem,

s nem hagytad, hogy mások bántsanak.

Mindenki tisztelt s félt tőled egyszerre.

De én még ekkor is csak ódzkodtam tőled.

Rideg pillantásod mégsem rémisztett meg.

S te megmutattad, hogy más vagy, mint amit gondoltam.

Egyszerre örültem s bánkódtam, hisz sokáig nem tudtam, miképp viszonyuljak hozzád.

S te felnyitottad a szemem.

Kinyitottad a szívem.

S az életünk fonala örökre összegabalyodott.

2017.04.13., csütörtök

Amikor jelen vagy

Amikor jelen vagy, kíváncsiságom felülkerekedik.

Mégis miért?

Miért vagy ily közel hozzám?

S miért távolodsz el tőlem, ha elérnélek téged?

Amikor jelen vagy, tekintetünk egymásba fonódik.

Mégis úgy érzem, nem ismerlek eléggé.

Mégis miért?

Miért vagy ennyire titokzatos?

Amikor jelen vagy, érzem, hogy akarsz valamit.

Amikor jelen vagy, keresem a szavakat, de nem lelem.

Amikor jelen vagy, csak bízom abban, hogy valamikor egymáséi lehetünk.

Amikor jelen vagy, én is ott vagyok, s tudom, hogy nélküled nem vagyok.

2017.04.13., csütörtök

Nem keresem a válaszokat

A szemed tükre őszintén beszél hozzám.

Hangtalanul járja át lüktető szívem.

Simogató kezed megnyugvással tölt el.

Nem kérdem, miért engem választottál.

Nem keresem a válaszokat.

Hisz, amíg a sors másként nem rendelkezik, te és én együtt maradunk.

2017.04.02., vasárnap

Kitekintve a világba

Kitekintve a világba, minden oly színes.

De mióta te nem vagy, szürkén látok mindent.

Lassan hulló esőcseppek között járok.

Fénytelen utcákon barangolok.

Néma embereket látok magam körül.

A napfény árnyékként vetül rám.

A ködfátyol sóhajában eltűnik a lélek.

A havon hangtalanul lépkedek.

Nincs tél.

Nincs tavasz.

Nincs nyár.

Nincs ősz.

Minden nap ugyanolyan.

Nem változik.

Bármerre nézek, a világ oly színes.

Egyedül csak én vagyok szürke.

2017.04.01., szombat

Egy érzés vagy csupán

Befurakodtál az álmomba, a gondolataimba.

Nem tudlak feledni.

Nem tudlak törölni.

Egy érzés vagy csupán.

Egy kicsit jó.

Egy kicsit rossz.

S mindezt te okozod.

Szeretnélek látni.

Szeretném tudni, hogy nemcsak az álmomban lennénk-e együtt.

Szeretném tudni, mit gondolsz rólam.

Szeretném, mégis érzem, hogy képtelenség.

Talán azért, mert te is csak egy múló pillanat vagy csupán.

2017.03.16., csütörtök

Minden éjjel felébredek

Minden éjjel felébredek.

Kinyújtom kezem a sápadt Hold felé.

S kívánom, hogy viszontláthassalak.

Minden éjjel felébredek.

Téged nézlek az üres ágyon.

S kívánom, bár igaz volnál.

Minden éjjel felébredek.

Hallom a hangod a messzi távolból.

S kívánom, hogy a hang testet öltsön.

Minden éjjel felébredek, mégis álmodom.

Látlak téged, mégsem érinthetlek.

S kívánom, bár együtt lehetnénk.

Bár együtt lehetnénk.

2017.03.16., csütörtök