Emlékszem, mennyit vártam rád.
Szinte nevetséges és gyerekes.
Féltem, hogy elveszítelek.
Pedig sosem voltál az enyém.
Akárhányszor visszautasítottál, én kitartottam.
Évekig.
Aztán a rózsaszín köd elpárolgott, s egyedül a puszta valóság maradt.
Ma már másképp tennék dolgokat.
Nem várnék évekig.
Nem pazarolnám az időt.
Mennék tovább.
Nem néznék hátra.
Nem reménykednék.
Megtanultam, s tudom, hogy ugyanazokat a hibákat nem követném el.
2017.04.13., csütörtök
